Elkezdődött a pere annak a férfinak, aki tavaly februárban megkéselte a Nemzeti Adó és Vámhivatal két emberét. Egyikük meghalt, de a másik férfinak sem múlt sokon az élete. Az ügyet a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság tárgyalja, a támadót különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják.
A vádirat szerint a támadó 2009-től nagyobb összegű adóhátralékot halmozott fel. Nem fizetett, így végrehajtási eljárás indult ellene. A NAV-osok február 23-án kora délután jelentek meg a XX. kerületi címen. A férfi szülei engedték majd kísérték be őket a házba, majd fiuk szobájához. A férfi azonban nem volt együttműködő, nem igazolta magát és a kérés ellenére nem volt hajlandó felkapcsolni a lámpát sem. Ellenben felkapta a NAV-osok aktatáskáját, és kidobta azokat a ház udvarára. Ezután visszament a szobába, ahol – a sötétséget kihasználva – előhúzott a táskájából két kést és nekik esett.
A két megsebesített férfinak sikerült kimenekülnie az udvarra, a vádlott azonban üldözőbe vette őket. Az utcára nyíló kapu zárva volt, így az udvaron rekedtek. A késelő emiatt a kapunál utolérte őket, majd mindkét kezében egy-egy kést tartva ismét rájuk támadt, eközben egyiküket több mint húsz alkalommal megszúrta. Az áldozat az elszenvedett súlyos sérülések miatt perceken belül életét vesztette. A másik férfival is végezni akart, de neki sikerült az udvaron lévő egyik kukával távol tartania magától és közben telefonon segítséget kérnie. A mentőket ezalatt a szurkáló édesanyja értesítette.
A férfi egy idő után nem próbálkozott tovább, bement a házba, ahol az egyenruhások elfogták. A sérültet életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők. A férfit esetében ideiglenes kényszergyógykezelést rendeltek el.