Belföld

Nem megy el Vivien temetésére a gyilkos fiú családja

A kakucsiak ellenségesen viselkednek a fiú hozzátartozóival.

Továbbra sem csillapodnak az indulatok Kakucson azok után, hogy a hónap elején egy helyi fiú megölte a vele egyidős, szintén falubeli lányt, Vivient. A Bors azt írja, az egész falu az áldozat családja mellett áll, ám a gyanúsított hozzátartozóival ellenségesen viselkednek.

“Az egyik barátom találkozott velük a Fő utcán, és odakiabálta nekik, hogy gyilkosok” – mondta egy helybeli. Az inzultusok azóta is mindennaposak. Olyan is előfordult már, hogy valaki beköpött a család portáján. Ők – éppen ezért – nem mennek el a temetésre, pedig együtt éreznek a családdal. A lap arról is ír, hogy a fiú anyja nagyon szégyelli magát amiatt, amit gyermeke tett.

A lányt szerdán helyezik végső nyugalomra. A támadó családjának virágüzlete éppen a temető mellett van. Aznap zárva tartanak.

Ahogy arról beszámoltunk, a 20 éves áldozat a Népligetben bulizott, onnan indult haza az ominózus hajnalon.  A rendőrök a fővárosban, Kakucson, illetve a környező településeken is keresték, kutyákat is bevetettek, hogy a nyomára akadjanak. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pár nappal később közleményben számolt be arról, hogy  megtalálták az eltűnt lány holttestét Dabason, egy erdős részen.  Közölték: a fiatal bűncselekmény áldozata lett, illetve hogy elfogtak egy – ugyancsak kakucsi – fiatalembert, akit emberöléssel gyanúsítanak. Kihallgatása órákon át tartott, a fiú beismerő vallomást tett. Elmondása szerint áldozatát Dabas határában ölte meg, majd az erdőben rejtette el. Lapértesülések szerint a nagyapja tulajdonában lévő területre vitte a holttestet.

A fiú egy vadásztőrrel ölte meg a lányt, úgy tudjuk, tizenhárom szúrást ejtett a testén. K. Bálint szerelmes volt áldozatába, egykori osztálytársába, gyermekkori barátjába, akivel  kapcsolata is volt, de Vivien szakított vele, nem viszonozta érzéseit. A gyanúsított vélhetően meg akarta erőszakolni, ám ezt nem tudta véghezvinni, a lány ellenállt. Innen származhatnak korábbi sérülései. Információink szerint a fiatalember telefonján több szerelmes üzenetet találtak, amelyeket a lánynak küldött, akivel egyébként gyakran beszélt.

A fiatalember azóta előzetes letartóztatásban van. Amikor a fiút a tárgyalásra vitték, bemutatott a kamerának.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik