Megalázóan kevés fizetésért dolgoznak az egészségügyben. Utoljára a Medgyessy-kormány idején emelték a béreket, nem is kevéssel, rögtön 50 százalékkal. Most, a legutóbbi tüntetésen az egészségügyi államtitkár azonban csak annyit mondott a tiltakozóknak, hogy nekik van igazuk. De ezért nem lehet tejet és kenyeret venni a boltban. És mást sem.
Zsuzsa és a laptop
Legutóbb bemutattunk egy ápolót az esztergomi kórház pszichiátriájáról. Raffai Zsuzsa 23 éve dolgozik az egészségügyben. Ez az élete. Semmiért sem váltana. Eredetileg autószerelő akart lenni, aztán valahogy mégis az egészségügyi szakiskolát választotta. Azt mondta, a pszichiátrián mindennap kihívás. Mindenféle beteg megfordul ott. Mániás depressziós, skizofrén, de most éppen két visszatérő betegük is van. Időskori demenciában szenvednek. Zsuzsa dolga, hogy ezek az emberek méltó körülmények között lehessenek. Legyen tiszta ágyneműjük, reggelijük, ebédjük, vacsorájuk és bevegyék a gyógyszereiket is. Vérnyomás, vércukorszint mérés és még sorolhatnánk. Figyelnie kell arra is, hogy mivel ezek a kórtermek nem „zártak”, nehogy elcsatangoljanak a betegek. Nagy a felelősség. És ezért a majd negyed század után, amit a szakmában töltött, pótlékokkal, túlórákkal, 125 ezer nettó üti a markát. És ebből a 125 ezres fizetésből kell kigazdálkodni a 94 ezres törlesztőt, a rezsit, egy kamasz lány ruhatárát és persze az ennivalót is. Hogy mekkora fizetéssel volna elégedett 23 év munka után?
„ 200 ezer nettó egy olyan állom, ami után már nem panaszkodnék. Az azt jelentené, hogy olyan dolgokat is megengedhetnék magamnak, amiről évek óta le kell mondanom. Ha holnap ennyi jönne, a számlára, első dolgom lenne, hogy vennék egy laptopot. Persze egy olcsó, kicsit. Részletre. 10 éve szemezek vele.”
Beszűkül az ember
Ez a mondat szúrt szemet egy olvasónknak, aki névtelen akart maradni. Nevezzük Zoltánnak. Zoltán klaviatúrát ragadott, és arra kért minket, kössük össze Zsuzsával, mert segítene neki. Nem bakfis ruhákat küldene, és nem is a havi törlesztőbe szállna be. Mégis hatalmas ajándékot adna a szabadidejében, a dorogi kórházban is dolgozó Zsuzsának. Egy laptoppal lepné meg. Zoltán azt mondja, volt ő is igen szegény.
„Beszűkül az ember. Csak arra figyelsz már, hogy nincs. Nem nagyon van már stratégiád, hogy hogyan legyen. Ez felemészti az embert.”
Zoltán most szenvedélybetegekkel foglalkozik főállásban. Egy barátja volt kábítószer-használó, és nem tudott rajta segíteni. Ezért döntött úgy, hogy szenvedélybetegekkel akar foglalkozni. Persze ebből ő sem él meg. Ez „csak” a szenvedélye. Az igazi jövedelme a vállalkozásából van. Számítástechnikával foglalkozik. De ennél többet nem írhatunk. Innen a gép.
Nagyszerű ember
Zsuzsa először nem hitte el az ajándékot. Azt mondja, halott már ilyen történeteket, amikor elmegy a tévéstáb a szegény emberhez, aztán jön a híres tévés egy hét múlva egy tömött autóval, hogy kérem, ezt dobták össze a nézők. De ő nem gondolta igazán, hogy az ágazatban dolgozók szemében luxusnak számító vágyát, valaki ennyire megérti.
„Nem akartam elhinni, hogy valóban vannak ilyen önzetlen emberek. Persze olvastam ilyesmiről, de sosem hittem volna, hogy ezt én is megélhetem. Nagyszerű ember Zoltán!”
Ez a probléma van!
A gép már úton van Zsuzsa felé. Igaz, ez nem oldja meg sem az ő alapvető problémáját, sem a sorstársai nélkülözését. Csak segít, hogy ne kelljen kizárólag a rosszra gondolni. Hogy a szociális ágazat nettó átlagbére kicsivel magasabb csak, mint 80 ezer forint. Ebből kell megélni, gyereket nevelni, kikapcsolódni.
Zoltán szerint az a baj, hogy ez a szakma nincs elismerve, nincs kimondva, hogy szükség van rá, szükség van rájuk.
“Nem csak a szenvedélybetegekkel foglalkozó szakemberekre, hanem az ápolókra, asszisztensekre, hogy igen is kell a jó szakember és igenis meg kell becsülni őket. Észre kéne vennie az illetékeseknek, hogy ez a probléma van!”
