Bartos Sándor (Fidesz-KDNP) elmondta, a korábbi polgármester, a fideszes Cselőtei Erzsébet által 2013-ban megkötött szerződéshez “csatlakozva” valóban ő is a Hungária Értékpapír Zrt.-nél helyezett el 500 millió forintot, miután tavaly ősszel polgármesterré választották. Hozzátette: mivel a korábbi tranzakcióról volt testületi döntés (akkor ő alpolgármesterként dolgozott), az akkori határozat alapján szerinte joggal kötötte le a második 500 milliót ugyanúgy állampapírokban.
Az erről szóló dokumentációt idén március 15-én átadta a pénzügyi bizottság egyik tagjának is, így áttételesen a testületet is tájékoztatta, bár lehet, hogy nem a megfelelő formában. Bartos Sándor hangsúlyozta: mivel nem kereskedésről szól a Hungáriával kötött szerződés, állami garancia biztosítja, hogy a pénzt az ilyenkor szükséges felmérések és összesítések után visszakapja a település. “Levelet írtam a felügyeleti biztosnak (…), s a gazdasági vezetőnkkel az MNB-hez is bementünk a múlt héten (…), szerintem minden rendben lesz” – tette hozzá a polgármester.
Másként látja a történteket Takács István (MSZP), a képviselő-testület egyik tagja. Elmondta: a fideszes többségű testület 2014-ben beépített a költségvetési rendeletbe egy olyan passzust, amely szerint a polgármester befektetheti a szabad pénzeszközöket állampapírba, de egy évnél hosszabb lekötés esetén csak pénzügyi bizottsági jóváhagyással.
A határozat szerint a kamat alakulásáról negyedévente be kell számolnia. Takács István állítja: a félmilliárd forintot tavaly októberi eskütételének másnapján helyezte el a Hungáriánál a polgármester, de erről senkinek sem számolt be, ezért hétfő reggel a testület többsége írásban jelezte: alapos tájékoztatást kér Bartos Sándortól.
Valószínűleg jegelni kell a fóti fejlesztéseket, amíg pénzéhez nem jut az önkormányzat – mondta a képviselő, hozzátéve: hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést készül tenni a polgármester ellen.
A Magyar Nemzeti Bank március 6-án közölte, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél észlelt szabálytalanságok miatt előző este részlegesen felfüggesztette a társaság tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez, és büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen. Az MNB feljelentése alapján sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban négy embert vettek őrizetbe a rendőrök.
Március 8-án a Budakörnyéki Járásbíróság a Pest Megyei Főügyészség indítványát jóváhagyva elrendelte három gyanúsított előzetes letartóztatását, míg negyedik társukkal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el – tájékoztatta korábban a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-t.