Belföld

Besült a közpénzből fizetett matricás album

180 millió forintba került, mégis csak szerény sikereket ért el a Mozaik Múzeumtúra-program. L. Simon László államtitkár ismerősei viszont jól járhattak.

A Mozaik Múzeumtúra-projektre összesen 180 millió forintot adott az Emberi Erőforrsáok Minisztériuma (Emmi) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA). A program legfőbb célkitűzése az volt, hogy a 6-18 éves korosztály körében felkeltse az érdeklődést a hazai közgyűjtemények iránt – írja a hvg.hu.

A portál szerint a Mozaik Múzeumtúra játékot 2014 február elejétől május végéig írták ki, amit aztán augusztus végéig meghosszabbítottak. A régiónkénti gyűjtőfüzeteket a múzeumokban és az Alexandra könyvesbolthálózat üzleteiben lehetett megvásárolni (379 Ft/db). A füzetekben múzeumok ábrái voltak, ezekre kellett felragasztani a matricákat (59 Ft/ötdarabos csomag). Ahhoz, hogy teljes legyen a gyűjtemény, el kellett menni több múzeumba is, ahol a jegy mellé ingyen adták a még hiányzó „belsős” matricákat.

A betelt füzeteket be lehetett váltani féléves National Geographic előfizetésre, ekkor azonban a gyerek nem kapta vissza az albumot. A matricás játék mellett készült egy 300 múzeum kiállítóhely című könyv az NKA támogatásával, ezt angol és magyar nyelven adták ki 6000 példányban, a múzeumtúrához pedig mobilapplikációt fejlesztettek.

Már korábban felmerült: valóban érdekes elfoglaltság-e a gyerekek számára a Mozaik Múzeumtúra és beindítja-e azt a csere-berét, amit 20 éve a Lutra-albumok.

A hvg.hu-nak a program eredményességével kapcsolatban nem válaszolt a lebonyolító Örökség Kultúrpolitikai Intézet, azonban a résztvevő 300 múzeumból 49 tájékoztatást adott a portálnak. Szinte kivétel nélkül arról számoltok be, hogy rendkívül kevesen keresték meg őket. A 49 múzeumban összesen 753 matrica fogyott – ennyit osztottak szét a gyűjtőalbummal vásárolt belépőkhöz ingyenesen. Ennél még kevesebbet vettek a múzeumokban a gyűjtőfüzetekből, pedig ebből 70 ezret nyomtattak, igaz, 10 ezret ingyenesen kiküldtek az iskoláknak, és a füzetet máshol is lehetett kapni. Az applikációt mindössze 1030-an töltötték le – írják. Nagyvonalú kalkulációk szerint összesen 5000 gyerek mehetett el múzeumba a program kapcsán.

A 180 milliós keretből fotókra és a kapcsolódó jogdíjakra, melyek a matricák, a mobil applikáció, valamint a reklámanyagok alapjául szolgáltak, 24,5 milliót fizettek ki. Az applikáció fejlesztési és marketingköltségei 55 milliót emésztettek fel, a 70 ezer példányban nyomott matricagyűjtő füzetek, matricák, és a kétnyelvű múzeumismertető kötet nyomdaköltsége pedig 37 millió forint volt. A megbízások gyakran landoltak olyan cégeknél, amelyek az ÖKI tulajdonosaihoz köthetőek.

Jövedelmező kapcsolatok

Ez a kör pedig több szálon kötődik L. Simon László miniszterelnökségi államtitkárhoz: a hvg.hu szerint egyrészt az Ifjúsági Médiakultúráért Alapítvány által ellenőrzött kulturális szolgáltató és kommunikációs cégcsoport egyes tagjait több esetben olyan döntés hozta kedvezményezetti helyzetbe, melyben L. Simon is kulturális államtitkárként, NKA alelnökként részt vett. Másrészt a másik két tulajdonos: az államtitkár a Magyar Írószövetség, a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) elnökeként tűnt fel az országos kultúrpolitikában, és ő volt a FISZ által alapított Szépirodalmi Figyelő első főszerkesztője.
L. Simont a Kortárs folyóirat jelenlegi főszerkesztője, Thimár Attila követte a Szépirodalmi Figyelő élén, aki azt az NKA kollégiumot is vezeti, amely a Múzeumtúrához kapcsolódó kiadványra is megítélt 46 milliós támogatást. A lap élén megfordult L. Simon egykori szerzőtársa, Pápay György is, akinek az ügyvezetésével nyert pénzt az ÖKI a Múzeumtúra-pályázaton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik