Belföld
Tölgyessy Péter (tölgyessy péter)

Tölgyessy: megingott az Orbán-rendszer gránitszilárdsága

Új magyar kezdet és ukrán típusú káosz egyaránt jöhet a politikai elemző szerint.

Terjedelmes írásban foglakozik az aktuális magyarországi helyzettel Tölgyessy Péter, aki az Indexen közölt tanulmányának első részében arról értekezik, hogy az Orbán Viktorral szembeni elégedetlenség és „a hatalmának alapjait mindenfelől feszítő ellentétek” veszélyesek lehetnek kormányára. A volt SZDSZ-es politikus és exfideszes képviselő arra az alaptételre épít, hogy a megalkotói által mozdíthatatlannak tervezett Fidesz-hatalom ellen egyszercsak fellépett a társadalom. Ezzel együtt pedig „váratlanul elképzelhetővé vált a hosszú évtizedekre berendezkedni kívánó rezsim visszafordíthatatlan megroppanása”.

Tölgyessy a jelenséget „rendszerellenes haragnak” nevezi. Az emberek most ébredtek rá arra, mit jelenthet saját jövőjükre nézve a Fidesz tartós berendezkedése. De a tiltakozások során azt is megtapasztalhatták, közös elszánással eredményt érhetnek el, meghátrálásra késztethetik a társadalmi rendszer továbbépítésében eltökélt kormányt. „A történtekben az elmúlt negyedszázad általános lecsúszását megfordító új magyar kezdet esélye is benne van, ám a minden korábbinál megoldhatatlanabb bajokhoz vezető, ukrán típusú káosz felé vivő mozgás lehetősége is” – írja tanulmányában Tölgyessy Péter.

Milyen reakciót adhat erre a kormány?

Először is minden eszközzel küzdeni fog azért, hogy a demonstrálók a közrend megbontójaként lejáratódjanak, a tiltakozások idővel elhaljanak, és ne tudják tartósan meghatározni a közvéleményt. Másodszor Orbán továbbra is alkalmazza azt az ellenségkép-teremtő, felelősségáthárító taktikát, amit egészen kivételesen képes használni. „Először a bankok és Brüsszel, most inkább a nemzetközi áruházláncok, a külföldiek által mozgatott civil szervezetek és az Egyesült Államok az aktuális legyőzendő ellenfelek. A Fidesz-hatalomnak folyamatos mozgósításra, harcra, háborúra van szüksége” – idézi fel a tanulmány szerzője. 

A fiataloknak is van véleményük

„A Fidesz-hatalom reményeik feladását kívánja a Nyugat világát minden korábbinál inkább közvetlenül ismerő fiataloktól” – folytatja gondolatmenetét Tölgyessy. Ezek a fiatalok már nem ismerik a Kádár-rendszer reflexeit, viszont lázadnak az ellen a rendszer ellen, amelyik egyre kevésbé kínál nekik elfogadható jövőt. A tiltakozásuk ugyan elcsitulhatnak időről időre, de a folyamatos feszültség megmarad.

„Amennyiben a miniszterelnök nem képes a tiltakozó megmozdulások dinamikáját megtörni, akkor a hatalmának alapjait mindenfelől feszítő ellentétek olyan erővel összegződhetnek, hogy az már veszélyes lehet a kormányára. Ez esetben viszont a 1989-es hosszú tárgyalásos átmenettől eltérően, nem elhanyagolható eséllyel, haragos emberek szabályos kelet-európai rendszerváltása jöhet, annak minden következményével együtt” – zárul Tölgyessy Péter elemzésének első része.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.