Belföld

Orbánnak tudnia kell, kiket tiltott ki Amerika

Valki László nemzetközi jogász szerint korábbi diplomáciai érintkezéseken az okok is szóba kerülhettek.

Valki László a Kossuth rádió hétfő reggeli műsorában elmondta: a kitiltási döntések meghozatalában az amerikai külügyminisztériumnak volt felelőssége. A döntés alapjául például a magyarországi nagykövetség által hazaküldött információk szolgálhattak. A jogász is kitért arra, hogy az amerikai jogszabályok nem engedik, hogy a kitiltással kapcsolatos adatokat más állammal osszanak meg, ezek adatvédelmi szabályok alá esnek.

Ugyanakkor a magyar külügyminiszternek és a magyar miniszterelnöknek pontosan kell tudnia, kik szerepelnek a kitiltott személyek listáján – véli Valki, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy egy kormányzati dolgozó, például az adóhivatalnál egy vezető tisztviselő ne jelentené azonnal a Miniszterelnöki Hivatalnak, ha kitiltanák Amerikából, mert ez mindenki természetes kötelezettsége. Legfeljebb azt nem lehet pontosan tudni, hogy az amerikaiak milyen bizonyítékokat gyűjtöttek össze és milyen forrásból – mondta a nemzetközi jogász.

Úgy véli azonban, hogy korábbi diplomáciai érintkezések során szó esett a korrupciós cselekményekről is, a budapesti ügyvivő, André Goodfriend szavaiból is ez tűnt ki. Az ilyen alkalmakkor az amerikaiak elmondták, amit a magyar kormányzat valószínűleg egyébként is tud és ezek alapján a magyar hatóságoknak kellene eljárniuk, az amerikaiak a saját területükre vonatkozóan hajtanak végre szankciókat. Ezek keretében ottani bankszámlák befagyasztására is sor kerülhet.

A kitiltás csak akkor vizsgálható felül, ha a kitiltott személy vállalja, hogy aláveti magát az amerikai joghatóság vizsgálatának – véli Valki, viszont ha valóban bűnösnek találják, akkor további intézkedések is várhatóak vele szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik