Belföld

Kunhalmi vezeti a budapesti MSZP-t

Kunhalmi Ágnest választották a budapesti MSZP elnökének.

A hírt a megválasztott elnök közölte újságírókkal csütörtökön Budapesten, az MSZP-székház előtt. Ő 53 szavazatot, a másik jelölt, Tüttő Kata 48 szavazatot kapott.

Nagyon büszke arra, hogy szoros versenyben választották elnöknek. Van értelme a versenynek az MSZP-ben, a párt él, van jövője – fogalmazott. Szerinte a budapesti tisztújítás sem szól másról, mint baloldal megújításáról. Hamarosan meg fogják tudni azt is, hogy lesz-e a baloldali pártoknak közös
főpolgármester-jelöltjük. És ha már főpolgármester, Kunhalmi szerint Tarlós István jelenlegi főpolgármester, a Fidesz jelöltje nem tudja megvédeni a kormányzati rombolástól a fővárosiakat.

Szerinte a főváros az egész országért felelősséggel tartozik, ami a fővárosban ma történik, az fog vidéken is történni. Lehet azt mondani, hogy lesz villamos Hódmezővásárhelyen, de ha Budapest tönkremegy, és a fővárosiak nem állnak a sarkukra, akkor az a villamos le fog rohadni. Az új elnök közölte, hogy a tisztújítás még zajlik, alelnököket, elnökségi és egyéb testületi tagokat választanak, az eredményekről közleményben tájékoztatnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik