Belföld

Mesterházy türelmet kér

mesterhazy(960x640)(2).jpg (mesterházy)
mesterhazy(960x640)(2).jpg (mesterházy)

Mesterházy Attila szerint legkésőbb a jövő hét végére eredményesen befejeződnek a baloldali ellenzéki pártok között zajló tárgyalások.

Ezt a szocialisták pártelnöke csütörtök este, az MSZP székházából távozóban mondta a rá várakozó újságíróknak.

A politikus közölte, hogy a megbeszélésen rajta kívül az Együtt-PM részéről Bajnai Gordon, a választási szövetség vezetője, illetve Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért politikusa, a Demokratikus Koalíciótól pedig Gyurcsány Ferenc pártelnök vett részt.

Jó volt a hangulat

Az egyeztetést “konstruktívnak és jó hangulatúnak” nevezte Mesterházy Attila. Azt mondta, véleménye szerint a találkozót rövid időn belül folytatni tudják a hivatalos tárgyalásokkal, de a későbbi megbeszélések időpontját nem közölte. Az ezt firtató felvetésre csak annyit mondott: “nemsokára”.

Szavai szerint csütörtökön minden kérdés “az asztalra került”, de mint mondta, nem látott olyan akadályt, amely “lehetetlenné tenné a nagyon rövid időn belüli megállapodást”.

Türelmet kér

Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc kaphat-e befutó helyet a közös listán, azt kérte, hogy részletkérdésekre hadd ne kelljen felelnie. Hozzátette: nem lát olyan problémát, amelyet ne lehetne megoldani.

Egyelőre abban az ügyben is türelmet kért, hogy az MSZP és az Együtt-PM hány képviselő-jelölti helyet ad át a DK-nak. Úgy fogalmazott: viszonylag nyugodt légkörben és nem a nagy nyilvánosság előtt szeretnék folytatni a tárgyalásokat, mert érzékeny tartalmi, formai és személyi kérdésekről van szó.

Olvasói sztorik