Az MSZP-s Oláh Lajos írásbeli kérdést tett fel az emberi erőforrások miniszterének: „Nem gondolja, hogy érdemes lenne egy ön által is említett ‘általános’ rangsort készíteni, amely képet adna a középiskolai, gimnáziumi munkáról?” Nem tudni, mit szólnak a szocialista párt oktatási szakpolitikusai jogász végzettségű párttársuk ötletéhez, de Balog Zoltán nevében Doncsev András diplomatikusan visszautasította a felvetést, sőt, a sorok között dilettánsnak nevezte azt.
Mint a válaszlevélben áll, „érdekes vállalkozás lenne egy szakmailag a lehető legtökéletesebbre csiszolt, megfelelő szempontrendszerű, objektív rangsort létrehozni. De vajon létezik-e olyan, mindenki által elfogadott szempontrendszer, amely alapján hiteles sorrendet lehetne megállapítani a tanintézmények között?”
Doncsev András szerint hiba volna azt vélelmezni, hogy minden mérhető, illetve, hogy csak az értelmezhető, ami megmérhető. Miben volna egy iskola a legjobb? – teszi fel a kérdést. „A tehetséges, de nem értelmiségi pályára készülőké? A hátrányos helyzetét kompenzálni kívánóké? A gyenge általános iskolából a legnagyobb lehetséges fejlődésre vágyóké? A több nyelven beszélni kívánóké? A kiemelt tantárgyakból nemzetközileg versenyképes tudást igénylőké? Az emberséges, jó hangulatot és bánásmódot középpontba állítóké? A családi nyugalomra vágyóké? Az erkölcsi biztonságot keresőké?” – sorolja jogos felvetéseit az államtitkár.
A jó iskoláknak nincs rangsora – szögezi le. Hozzáteszi, az iskolák 2013 őszétől induló külső szakmai ellenőrzésének alapja sem egyfajta kívülről megszabott minőségi kritériumrendszer lesz, hanem alapvetően az intézmény helyi pedagógiai programja. Doncsev szerint az az iskola „jó”, amelyik a saját célkitűzéseit a társadalmi és helyi igények fényében a legtökéletesebben meg tudja valósítani.
Lapunkban is többször írtunk a szaklapokban megjelenő – legtöbbször a felvételi arányokra épülő – félrevezető iskolai rangsorokról, amelyek tudományos értékét a szakemberek „nullához tartónak” nevezik. A kutatások szerint a felsőoktatásba való sikeres bekerülés három tényezőtől függ. Egyrészt a tanulók különböző adottságaitól (tehetség, intelligencia, szorgalom, motiváció), másrészt a szociokulturális környezetüktől (elsősorban a szülők iskolai végzettségétől). Csak harmadrészben függ a középiskolától. A különböző elemzések pont azt mutatják, hogy a felvételi listán élen szereplő középiskolák óriási előnyben vannak a tanulók adottságait és családi hátterét tekintve, ugyanis erős szelekció és szűrés útján engedik be a gyerekeket. Így nem csoda, ha kisebb hozzáadott értékkel magasabb eredményeket tudnak elérni.
Külön érdekesség, hogy a felvételi arányokat tekintve előkelő helyen szereplő iskoláknál a legnagyobb a szülői pótlólagos befektetés. Ezen iskolák tanulói járnak a legtöbb különórára, nyelvtanfolyamra, és ezekre a gyerekekre fordítanak otthon is a legtöbb energiát, időt. Kissé karikírozva, ezek az iskolák azt üzenik: mi nem tudjuk biztosítani a diákok bejutását az egyetemre, a családoknak kell ebben segíteni.
