Latyakos utak
A megye közútjai többfelé latyakosak a vizes hótól, emiatt lassabban járhatók. Nagyobb gondot okoz, hogy az elmúlt napokban hullott eső feláztatta a talajt, majd az éjszaka leesett nedves hó súlya miatt számos helyen fák dőltek ki az utakra.
Fotó: MTI / Földi Imre
A közútkezelők ügyeleteire folyamatosan érkeznek a bejelentések, amelyek szerint főként a mellékutakon kell kerülgetni kidőlt fákat vagy letört nagyobb ágakat. Teljes útzár emiatt sehol sincs Zalában, de sok helyen csak fél pályán lehet közlekedni. A szakemberek megkezdték a fák eltávolítását az utakról. A Magyar Közút és a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint balesetekről reggelig nem érkezett jelzés Zala megyében.
Késések
A havazás a vasúti közlekedésben is fennakadásokat okoz; a nyugati megyékben több vonalon is késnek a vonatok.
Ütközések
Több baleset történt a havazás miatt hétfőn Kecskeméten és az M5-ös autópálya környékbeli szakaszán, a sztrádán több helyen egy forgalmi sávra szűkült a forgalom. Hétfő hajnalban Kecskemét külterületén, a Halasi út és az 54-es út kereszteződésében egy ceglédi férfi a kisteherautójával a szántásba hajtott. A sofőrt súlyos, míg utasát, egy ceglédi nőt könnyebb sérüléssel szállították a kecskeméti kórházba. Hétfő reggel az M5-ös autópályán Kecskemét határában, a dunaföldvári lehajtónál egy személygépkocsi és egy busz ütközött, senki sem sérült meg.
Az autópálya 114 kilométerszelvényében egy autó a havas úton megcsúszott, és szalagkorlátnak ütközött. A mögötte érkező jármű vezetője fékezett, ekkor abba a gépkocsiba belecsúszott egy kisteherautó. Személyi sérülés nem történt, a forgalom a külső sávon halad. Az M5-ös autópálya 63 kilométerénél két, román rendszámú személygépkocsi ütközött össze, a 115-ös és a 116-os kilométernél pedig egy-egy autó az árokba csúszott, személyi sérülés egyik esetben sem történt.
A mentések idejére forgalomkorlátozás várható az autópálya Szeged és Budapest felé vezető oldalán is.
Több autó ütközött össze az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán Gödöllőnél, a baleset miatt az egyik sávot lezárták, torlódásra kell számítani. A karambol az autópálya 29-es kilométerénél történt, egyelőre nem tudni, vannak-e sérültek.