Kígyózva álltak sorban az emberek a műsorod után, hogy autógrammot kérjenek tőled. Gondoltad volna valaha is, hogy ennyiszer le kell majd írnod a nevedet?
Soha az életben! Hacsak nem tanár lettem volna.
Az utcán is megállítanak?
Hál Istennek, nem. Vagyis attól függ, hogy éppen hol vagyok. Budapesten élek, s ott úgy közlekedek, mint egy vak ló. Itt a szemellenzőre gondolok. De ha eljövök mondjuk Szegedre, ami az egyik kedvenc városom, akkor itt vendégnek érzem magam. Nézelődök, mosolygok, és néha megállítanak az utcán. Ennek viszont nagyon örülök.
Magánemberként mennyire szoktál poénkodni?
Az egész élet vicc. De nekem van két gyerekem, vagyis fegyelmet kell tartanom, mert különben rájönnek, hogy nem apuci az alfa hím. De akárhányszor megpróbálok szigorú lenni, utána magamban mindig nevetek egy kicsit.
A történetek, amiket a színpadon mesélsz, hány százalékban valós események?
Van alapjuk. Azt a bizonyos görbe tükröt tartjuk a nézők elé. Olyan szemszögből mutatjuk be ezeket a történéseket, ami nem valós, van úgy, hogy egy olyan szűk látókörű kispolgár látásmódjában próbáljuk átadni az élményeinket, van, hogy másképpen. És ezt viccesnek gondoljuk.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
A sikert. Nekem az a lényeg, hogy nevessenek, tapsoljanak, nevessenek, tapsoljanak, de jó sokat. Most is ide jöttem hulla fáradtan, de felálltam a színpadra és megfordult velem a világ. Most majd hajnal kettőig nem tudok majd elaludni, mert úgy megyek haza, hogy megtapsoltak, megtapsoltak, hallod? Húúúú, de megtapsoltak!
Mit csinálsz akkor, amikor passzív a közönség?
Ez attól függ, hogy mennyire passzív, hogy hányan vannak és hogy hol lépek fel. Ha egy baromi nagy téren lézeng negyven ember, akkor ott nincs mit tenni, meg kell csinálni a műsort. Ha viszont az a negyven ember a közvetlen közelemben ül, akkor sokkal könnyebb dolgom van.
Hogy indult el a karriered?
Fiatal voltam pénzre volt szükségem. Csak viccelek. Igazából magába szippantott ez az egész. 2002-ben volt egy Trabant hangutánzó verseny a néhai Sláger rádión amit megnyertem. 2003-ban a Fábri Showban a ki-mit tudot nyertem meg, 2006-ban a Magyar Rádió Humorfesztiválja…megnyertem. Vagyis itt öten nyertünk, de csak hárman kaptunk Magyar Rádió díjat, ami persze egyenértékű a többivel is, de nem, és utána elkerültem a Showder Klubba, majd jött az OTP reklám és így tovább.
Hogyan jöttél rá, hogy tudod utánozni a gépjárművek hangját?
Ez az én szellemi deformitásom. Marhára nem vagyok autószerelő, inkább úgy nevezném magamat, hogy elméleti autószerelő. Én csak utána olvasok, de hozzá nem nyúlok, mert akkor kiderülne, hogy hiába olvastam utána. Mint egy önjelölt szakértő. Mindig is érdekeltek az ilyen ketyerék, de soha nem azt néztem, hogy milyen hangja van, hanem hogy mitől. Elkezdődött a hutyutyu meg a hetyetye, amit én is, és ezek szerint mások is viccesnek találtak.
Mit tervezel a jövőben?
Öt darab számot szeretnék kitalálni és megjátszani. Ha ez nem sikerülne, akkor szeretném ezt tovább csinálni, mert ez baromi nagy élmény. Szerintem a legfontosabb ebben a műfajban, hogy az ember állandóan meg tudjon újulni, és naprakész legyen, ezzel fenn tudja tartani az érdeklődést a műsora iránt. Ez az, amit a Showder Klubban jó lehet követni, hogy mindig van mondanivalónk. Aki persze többet szeretne, az jöjjön el egy élő fellépésünkre.
