Hegyi: nem én bútoroztam össze a komcsikkal

Izgulsz?

Igen, de ilyenkor az ember izgul, nem? Olvastam, hogy Sinkovits Imre is lámpalázas volt, pedig neki idővel biztosan nem okozott nehézséget Mózes szerepe. Nekem viszont most huszonvalahány év teljes szünet volt.

Miért álltatok össze?

Januárban, a Gödörben ünnepeltük az ötvenedik születésnapomat, és eljátszottuk az „Igazi zöldet”. Akkor jött az ötlet. Nekem páni halálfélelmem volt, mielőtt feljutottam a színpadra, de ott rendben voltam, pedig a szöveget rég elfelejtettem. A próbákon mindent újra kellett tanulni: a kiállásokat, a belépést, tényleg mindent. Én azóta nem hallgattam meg az Egyesült Álmokat, hogy kiléptem a Sexepilből.

Énekesként miért lettél teljesen inaktív ezek után?

Mozgalmas időszak jött, ott volt a rendszerváltás, miegymás. Elkezdtem újságot írni, lapot alapítani, szerkeszteni, és ezek fontosabbá váltak, mint a zenélés. 1993-ban leköltöztem ide Mindszentkállára, faluról pedig csak a Sziámi (Müller Péter – a szerk.) tud zenekart csinálni.

Hallgattál Sexepilt a kilépésed után?

Persze, bennem nem volt sértettség. Én most is azt mondom, amit akkor, hogy a zenekarral eljutottam a lehetőségeim végére. Velem nem lehetett Amerikában rockkoncertet tartani mindenféle nyelvi és egyéb hiányosságok miatt. Ott két lehetőség volt. Vagy belemászni a hazai mainstreambe, mint a Kispál és a Borz, vagy elindulni Amerikába meg Európába a világhír felé. A többiek az utóbbit választották, én pedig totál alkalmatlan voltam erre a szerepre. Erre a Mick Ness volt alkalmas (a Sexepil későbbi, holland származású énekese – a szerk.).

A zenekarral együtt te szakítottál a – közhelyesen szólva – pesti undergrounddal is?

Nem teljesen. Ligeti Nagy Tamással megalapítottuk a VOLT magazint, ami akkoriban Európa egyik legjobb underground lapja volt, szóval nem meneteltem azonnal az ismert sajtóba. Csak 2000-ben kerültem a Magyar Nemzethez.

Ehhez nyilván szükséges politikai identitás, márpedig az a közeg, amiből te érkeztél vagy nem törődik a politikával, vagy hangosan szónokol a liberalizmusról. Szűntek meg emberi kapcsolataid azért, mert a Nemzethez szerződtél?

Páran a szívükre vették. Azt azért hozzátenném, hogy én 80 százalékban kultúrával és környezetvédelemmel foglalkozom, viszont ez nem azt jelenti, hogy nincsen markáns véleményem a magyarországi politikai helyzetről. Ez megvolt a rendszerváltás előtt, alatt és után is, és máig semmit nem változott. Szóval nem én bútoroztam össze a komcsikkal, hanem egy-két haverom. Régen tényleg egy volt a zászló, és le akartuk váltani a rendszert, de amikor 1994-ben az SZDSZ lepaktált az MSZP-vel, én elhúztam a FIDESZ felé. Nem sokkal azelőtt költöztem vidékre, sok kapcsolat megszakadt, de nem tudom megmondani, hogy ebből mennyit írhatok a költözés, és mennyit a politikai nézetkülönbségek számlájára. Néhány barátom egyébként tíz évvel később ugyanitt tűnt fel az életemben, mert nyaralót vett vagy ideköltözött.

Hogy tudtad megszervezni, hogy innen dolgozz?

Eleinte macerás volt, mert ingáztam meg albérletem volt Pesten vagy éppen másoknál csöveztem. A két gyerekem meg a feleségem közben itt ültek, de aztán Mindszentkállára beköszöntött az internet. Szerencsés vagyok, mert a főnökeim nem ragaszkodnak ahhoz, hogy ott sertepertéljek körülöttük a folyosón.

Belsős vagy?

Hála a magasságos Istennek, igen. Nekem a külsőzés maga az éhhalál. Mindig is az volt a célom, hogy bérből és fizetésből éljek, mert nem értek a pénzhez, a vállalatosdihoz. Akkor úszott el egy csomó minden, amikor kényszervállalkozó lettem, mert még egy adóbevallást sem tudok rendesen kitölteni.

Az udvarban mégis ott működik a saját vállalkozás.

Ez a pajta 12 évvel ezelőtt vendéglőnek indult, szezonális étlappal, és helyi alapanyagokból főztünk – ma ezt csinálja mindenki. Most falusi turizmus megy, borkóstolók és hasonlók, megnézzük, hogy milyen a szomszéd sonkája. De az első pillanattól kezdve egy halom kulturális programot szervezünk. Cseh Tamás például sokszor lépett itt fel, de a Balaton is vagy például Sebestyén Márta. Még operaest is volt meg színházi előadás.

1994-ben az SZDSZ lepaktált az MSZP-vel, én elhúztam a FIDESZ felé (Fotó: Major László)

Mindenki azt mondja, hogy az ilyesmi ráfizetés…

Az. Pont ezért szüneteltünk pár évet, de most újra működik. A Sexepil előtt ma például Cseh Tamás fia lép fel a zenekarával.

Mit csinálsz, miután felkelsz? Van kecskéd, és meg kell fejni?

Volt kecském. Különböző létszámú kontingensek voltak háziállatokból – most csak kutya van és macska, de hamarosan érkeznek a tyúkok, az ól már készen áll hozzá. Szóval felkelek és kibotorkálok a kertbe, de ez csak a hálaadás mantra után következik, „köszönöm, hogy megéltem ezt a reggelt is”. Aztán leülök írni, letudom a napi penzumot, és kezdődhet a kerti munka. Van itt veteményes, meg ott a cserépkályha. Fával fűtünk, a fát fel kell vágni, aprítani.

Tényleg hívő vagy?

Igen, a hálaadást komolyan mondtam.

Templomba is jársz?

Ritkán.

Katolikus vagy?

Nem. Református, de nem vagyok csőlátó. Csodálatos dolgokat találtam a katolicizmusban, sőt a buddhizmusban is, különösen a tibetiben. Azzal sincs problémám, ha Boszniában egy mecsetbe térek be imádkozni. Megköszönöm, hogy odaérek, mivel kész csoda, hogy nem egy csővel a fejemben végeztem a kórházban, amikor tíz évvel ezelőtt idegméreg került a szervezetembe.

Nyilván van valami dolgom ebben az életben (Fotó: Major László)

Túlélted a botulizmust.

Nem tudni, hogy mitől kaptam el. Majdnem egy évet voltam kórházban, szó szerint élőhalott voltam. Náthás tünetekkel kezdődött, aztán belázasodtam, utána pedig lecsuklott a fejem, nem tudtam uralni. Azt hittem, hogy egy fasza agyvérzés. Napok teltek el, százféleképpen diagnosztizáltak, aztán jöttek a légzési panaszok, és végül innen vitt a mentő a veszprémi kórházba. Egy angolai doki volt az ügyeletes, ő pedig már látott néhány érdekes betegséget. Kicsit szétnézett az interneten, és közölte, hogy ez vagy botulizmus, vagy valami ahhoz hasonló. Azonnal a fertőző intenzívre toltak, antibiotikum, satöbbi… Nem tudtam járni, beszélni, lélegezni, lebénult mindenem, jobb kézzel egy füzetbe írva tudtam kommunikálni a családommal, és közben pokoli fájdalmaim voltak. Az első éjszakán a feleségem behozta a gyerekeket búcsúzni, mert közölték, hogy ezt nem szokás túlélni. Aztán az első tüdőgyulladást, majd a másodikat is túléltem. Nyilván van valami dolgom ebben az életben, vagy csak éppen annyi, hogy ne basszak el mindent.

A betegség vallásosabbá tett?

Nem. Csak a világhoz való viszonyom változott. Jobban meggondolom, hogy min kezdek el hisztizni.