Belföld

Nem tetszene a mai abszurd Örkénynek

balla-istvan
balla-istvan

2012. 06. 03. 17:00

„Magunkat kellene kinevetni, hiszen a hatalom mi vagyunk. Ezzel nem tudom, mit tudna kezdeni” – mondja Örkény Antal édesapjáról, akinek szobrát szerdán avatták Tatán. Villáminterjú az íróról, az abszurdról és a humanizmusról.

(23).jpg ()

Örkény Antal (fotó: Hír24)


Mit szól ifj. Szlávics László most felavatott Örkény-portéjához?

Kifejezetten hasonlít, nagyon jól sikerült szobornak tartom. A többi is szép és korrekt műalkotás, de ebben megjelenik édesapám arcán a rá nagyon jellemző mosoly. Azt hiszem, általában azt gondolják az emberek és a művészek, hogy egy szobornak komolynak kell lenni. Örkény István egész életművében viszont döntő fontosságú az irónia, az abszurd, a humor, a mosoly, a világ borzalmainak kinevetése, és ez ebben a szoborban benne van.

Bár ritkán nyilatkozik az édesapjáról, de most mégis erre kérem. Hogy látja, mennyire ismert és elismert ma Örkény István életműve?

Egyfelől, a centenáriumi évig nem nagyon volt jellemző Örkény szimbolikus megjelenése a nyilvános térben. Csopakon – ahol a családnak volt és van nyaralója – egy sétány viseli a nevét, Budapesten egy színház és egy könyvesbolt, de sokkal több ilyet nem tudnék sorolni. Szokták azt írni, hogy az irodalomtudomány sem foglalkozott vele eleget, kevés monográfia jelent meg. Másrészt azt látom, hogy egy mai is hihetetlenül élő műtömeget hagyott maga után. Azt szokták mondani az irodalomtanárok, hogy amikor megjelenik az órákon egy-egy műve, az egyfajta felszabadulást hoz a gyerekeknek. Hasonlóan, mondjuk Gárdonyihoz, azon kevés szerzők közé tartozik, ami nagyon közel áll hozzájuk. Szívesen olvassák, és nagyon szeretik az Örkény-műveket. Emellett folyamatosan jelenik meg a teljes életmű az özvegye, Radnóti Zsuzsa szerkesztésében. Nagyon jól fogynak a kötetek, minden generáció megvásárolja azokat valamiért. Van egy élő kultúra körülötte, még ha a 100 éves évfordulóig a szimbolikus megjelenés gyengébb is volt. Ez az év egyébként elég sokat javított ezen is.

Miért lehet ennyire élő ma is az Örkény-életmű? Ha ma is élne, vajon hasonló novellákat írna, mint ez egypercesek? Gondolom, témában nem lenne hiány…

Témában elképesztően gazdag lenne számára a mai „felhozatal”. Ez egyébként abból is látszik, hogy nagyon sok „új Örkény-egyperces” született, mások tollából. De ennek ellenére szerintem nem érezné jól magát az édesapám a mai Magyarországon, a mai világban. Rengeteg abszurd, tragikomikus dolog zajlik körülöttünk, ez elvileg számára nagy kincs lenne, de a számára nagyon fontos humanizmus, az emberek szeretete egyre inkább hiányzik az országból. Ezt biztosan nagyon nehezen élné meg. Pedig elvileg ezért vívtuk ki a demokráciát 22 éve! Amikor ő élt, és írt, világos volt, hogy van egy hatalom, ami az embereket megalázza, maga alá gyűri, elpusztítja. Ettől az ember szenved, de ember marad. Ez a humanizmus segít megőrizni a szabadságát és autonómiáját, és ettől tud egyik ember a másik emberre úgy tekinteni, hogy vele egyenrangú. Számos könyve azoknak a kisembereknek a megdicsőüléséről szól, akik elszenvedték a 20. század poklát. Gondoljunk például a Tótékra! A humorral és az iróniával kinevette, kinevettette az olvasóval a hatalmat. De most kit nevessünk ki? Nem voltunk képesek kihasználni, hogy szabad világot teremtettünk. Magunkat kellene kinevetni, hiszen a hatalom mi vagyunk, a szó szoros értelemben. Ezzel nem tudom, mit tudna kezdeni.

(20).jpg ()

Meselevelek: egy levél a kis Antalnak

Van Örkénynek egy gyerekeknek szóló könyve, a Meselevelek. Ezeket a leveleket valóban önnek és a nővérének írta annak idején az édesapja?

Igen, ezek nekünk írt személyes levelek voltak. Akkorra már elváltak a szüleim, és egyébként is mindig a Balatonnál, a nagymamámnál nyaraltunk. Volt idő, amikor alig láttuk egymást, azért írta édesapám ezeket, hogy kommunikáljon velünk, és hogy szórakoztassa a nővéremet, engem, valamint saját magát. Amikor véletlenül előkerültek valamikor tíz éve, kiderült, hogy ezek a rajzokkal tűzdelt írások túlmutatnak a személyes levél műfajon, és valódi műalkotások. Nagyon jól mutatják az ő habitusát, hiszen bár 8-10 éves gyerekeknek szóltak, de hihetetlen mély abszurditással íródtak. Ugyanakkor teljesen realisták is, hiszen például minden szereplőjük valós. A„meselevelek” pont azt mutatják, hogy az életben is úgy látta a világot és pont úgy alakította az emberi kapcsolatait, mint ahogyan a műveiben. Miközben kifordítva jeleníti meg a világot, mindenféle tabut feldöntve, árad belőle a szeretet a gondoskodás, a bölcsesség, és legfőképp a humor. A magánleveleiben is Örkény István volt.  Ezért ítéltük úgy, hogy ki lehet adni a leveleket. Azóta azt tapasztaljuk, hogy nagyon szeretik a könyvet a mai gyerekek is. Az a nagyszerű ebben, hogy apám a gyerekek számára is élvezhetővé tudta tenni azt a groteszk és abszurd látásmódot, ami miatt a felnőttek úgy szeretik.

 

Örkény István: Nézzünk bizakodva a jövőbe!

Körülbelüli száztíz-száztizenöt év múlva, egy szép nyári napon, soron kívül megkondítják majd az ország összes harangjait. Sokan rá se hederítenek, pedig az a csengés-bongás nagy változások hírnöke lesz!

Addigra Visegrádon újjáépül az egykori királyi palota, sosem látott pompával, óriási termekkel, függőkertekkel. Az avatási ünnepségen – azt jelzi majd a harangkongás – néhány aggastyánnak könnybe lábad a szeme. Valóban, az lesz az a perc, az a nagy és régen esedékes perc, amikor véget ér az ezeréves pechszéria.

Visegrád akkor már nem ennek a csöpp kis országnak lesz a székhelye, hanem a Dunai Magyar Köztársaságnak, melynek négy vagy öt tenger mossa partjait. “Dunainak” azért fogják hívni a köztársaságot, nehogy összekeverjék egy másikkal, az Alsórajnai Magyar Köztársasággal. Ez utóbbit akkor se magyarok lakják majd, hanem kopott öltözékű, elnyűtt alsórajnaiak, akik csak kabalából vették föl a magyar nevet.

Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni! Elég talán annyit mondani, hogy a “magyar” szó – potom száztizenöt év alatt – igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal.

“Magyarni” franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni; katalán nyelvjárásban: “Könnyedén hajolgatok, amióta kínzó derékzsábámból kigyógyultam.” És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni (vagyis szó szerint: megyek magyarni), ez azt jelenti: “Ahhoz az isteni nőhöz, akit ott látsz, most odamegyek, megszólítom, belekarolok, hazaviszem és…” (Itt egy csúnya szó következik.)

Más példa: “Én magyarok, te magyarsz, ő magyarik” (mert ikes lesz az ige) hét civilizált nyelven (norvégül, görögül, bolgárul, baszk nyelven stb.) azt jelenti majd: “Ropogós kacsasültet eszem (eszel, eszik), idei uborkasalátával, miközben Yehudi Menuhin a »Csak egy kislány«-t húzza a fülembe.”

Továbbá: “Anyuka, mehetek magyarni? – Magyarhatsz!” – lettül azt jelenti, hogy egy kisfiú elkéredzkedik moziba, s az édesanyja, némi habozás után, elengedi, pedig a filmet csak tizennyolc éven felüliek látogathatják.

De hagyjuk a külföldet! Itthon is sok mindent másként hívnak majd. Például a “vanília” helyett, mely idegen szó, a “háború” megy át a köztudatba, minthogy régi jelentését amúgy is elvesztette. A visegrádi cukrászdában tehát a fagylaltospult fölött ez lesz kiírva:

Eper
Puncs
Háború
Csokoládé

Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.