Belföld

Szétbarmolták a menetrendet

Bár a Nógrád megyeiek igazán rosszul jártak a MÁV ritkított vasúti menetrendjével, nem vigasztalhatja őket, hogy legalább spórolnak a hatalmas hiánnyal küzdő állami mamutvállalatnak.

A VEKE szerint a járatritkításokat semmilyen elvárás nem indokolja, az kizárólag a még az előző kormány idején kinevezett, a korábbi hasonló intézkedéseket levezénylő minisztériumi középvezetők önérdekű akciója. Dorner Lajos szerint egyszerűen „szétbarmolták a menetrendet”. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke azt mondja, ezzel a járatritkítással Völner Pál államtitkár, Hónig Péter és Kóka János örökébe lépett.

MÁV: minden rendben

Az új menetrendben korábban bezárt, majd újranyitott vonalakon felül több fővonal kínálatából is húztak, a mellékvonalak egy részén pedig csupán napi két pár járat marad. A MÁV szerint azonban „a kínálatszűkítések, illetve az egyéb módosítások részletes kidolgozásakor elsődleges szempont volt, hogy a vasúti személyszállítás teljesítménye a valós utazási igényekhez közelítsen, illetve hogy a hivatásforgalmi igények: a munkába és az iskolába járás megfelelő szintű kiszolgálásához továbbra is biztosítottak legyenek a vonatok”.

45 járatból 35 nincs többé

Ehhez képest mondjuk Nógrádban minimum 45 százaléka eltűnt a járatoknak. A balassagyarmati polgármester egyenesen arról beszélt, hogy 45 járatból 35 nincs többé. De nem csak ők jártak rosszul. A Lenti és Zalaegerszeg közé eső zalai térségben lévő Gutorfölde és sok más település is a nagy vesztesek közt van. A települést jelenleg érintő 18 vonatból összesen 8 marad, ami 60 százalékos leépítés – mondja Nyakas István polgármester. A munkába járók és az iskolások dolgát nehezítik meg a legjobban.

A polgármester szerint a reggeli busz már most is tömve van Gutorföldénél Lenti felé, ha ráeresztik a további tömeget, azt nem bírja el. Kifogásolják, hogy semmilyen egyeztetés nem előzte meg a ritkítást, pedig ők legalább javaslatot tudtak volna tenni, melyik járatokról tudnának lemondani.

További felvetése is van a polgármesternek: a korábban megvásárolt, 30 kilométeres körzetre szóló vonatbérlet, amely 21 ezer forintba kerül, gyakorlatilag használhatatlan lesz. Pont azok a vonatok esnek ki, amelyeket a munkába járók használtak – mondja a polgármester.

Fantomvonatok

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint az intézkedések háttere minden szakmai alapot nélkülöz, pusztán annyi történt, hogy – ismét – felállítottak egy öncélú járatszámkorlátot, és addig húzogatták ki a vonatokat, ameddig a szükséges teljesítménycsökkentés – papíron – össze nem jött. A már az előző kormányt is élesen támadó egyesület szerint a sínek így ismét tele lesznek fantomvonatokkal, utast nem szállító szerelvénymenetekkel.

A szakállamtitkár szerint minden vasútvonal megmarad, csak ritkulnak a járatok. Völner Pál úgy véli, évi 12 milliárd forint így is megspórolható a közösségi közlekedésen. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakembere még azt is hozzátette a minap, hogy szerinte az új menetrend célszerűbb az eddiginél, bár „nyilvánvaló, hogy mindenkinek tökéletes menetrend nem alakítható ki”. Szerinte a mostani intézkedések előzménye, hogy a korábbi kormány kemény vállalásokat tett az EU-nak és az IMF-nek a közlekedési rendszer átalakítására. Ezek a kötelezettségek pedig továbbra is érvényesek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik