Félidőben vannak a pártok. A 2010-es választások óta azonban korántsem mondhatnánk, hogy letisztult a hazai választék és mindenki megtalálta saját szavazótáborát. Talán éppen ellenkezőleg.
Fotó: Berecz Valter
A kormánypárti szavazóbázis, a korábbi trendeknek megfelelően most is jócskán megfogyatkozott a választások időpontjától távolodva, sokan elpártoltak a Fidesz egykori szavazói közül. Különös momentum ugyanakkor, hogy az általuk elveszített tömegek szinte semmilyen mértékben nem befolyásolták az ellenzéki pártok támogatottságát. A 2010 májusától 2012 márciusáig terjedő időszak közvéleménykutatásaiból leszürhető azonban sok egyéb is: alapvetően nem szeretjük a pártokat, a magyar szavazópolgárok hiányolják a liberálisokat és a lecserélődő szavazói társadalom, a fiatal szavazók jelentősen befolyásolhatja a 2014-es választások kimenetelét.
A Republikon Intézet Pártok félidőben elnevezésű konferencián a nagyobb hazai közvéleménykutató intézetek vezetői között ugyan módszertani különbségek akadtak, de tulajdonképpen mindegyikőjük mögött nagyjából ugyanaz a grafikon villódzott a kivetítőn, legfeljebb a cégembléma változott.
Az LMP-sek nem szeretnek szavazni
Sík Endre a TÁRKI igazgatója hívta fel először a figyelmet arra, hogy a Fidesz támogatottságát jelző mérőszám az utóbbi egy-két hónapban növekedett. A grafikonon egy kis kunkor jelezte az addigi erőteljesen eső támogatottság megfordulását. Ennek különösebb következményt azonban sem ő, sem a többi közvéleménykutató nem tulajdonított, illetve ez a hatás lehet egy apró időleges eltérés is, hiszen ez elég friss jelenség. Talán a Békemenet, talán március 15-e gyújtó hangvételű beszédei, a kutatók egyik ok mellett sem tették le a voksukat.
Fotó: Gáti András
Hahn Endre, a Medián vezetője a pártok szavazói lelkesedéséről szólva elmondta, itt a Fidesz és az MSZP közel azonos mértékben tudná mobilizálni szavazóit egy, a közeljövőben esedékes választásokra (50-60 százalék), míg a Jobbik ennél jóval könnyebben (70 százalék), az LMP pedig jóval nehezebben (40 százalék) tudná az urnák elé cipelni híveit. A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy érzékelhető egyfajta vákuum a baloldalon. A rendelkezésre álló adatok szerint egy liberális beállítottságú párt a most bizonytalanok körében gond nélkül elérné az 5 százalékot.
Nem szeretjük a pártokat
Molnár Csaba Gábor, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a Fidesz támogatók számának erőteljes csökkenését “még ők sem” vitatják, ugyanakkor kiemelte, hogy a 2014-es kampányban jelentős szerep juthat a fiatalabb generációknak, többek közt az először szavazóknak, akik egyébként az LMP és a Jobbik szavazói között a másik két pártnál jóval nagyobb arányban képviseltetik magukat.
Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója szerint az érzelmeket és preferenciákat vizsgáló kérdésekre adott válaszokból kiderül, egyre nagyobb a pártoktól távolságot tartók aránya. Az 1-től 5-ig terjedő skálán a legjobb eredmény is 2,6 volt csak. Nagyjából ugyanez igaz a pártvezetők elfogadottságára is.
A Jobbik Tiszaeszlárba, az LMP a népszavazásba bukhat bele
A számok nyelvén beszélő közvéleménykutatókat a politikai elemzők követték, akiket már nem szorítottak olyan szűk keretek közé a tények, így azokat meglehetősen rugalmasan értelmezve állhattak elő saját forgatókönyveikkel. Kumin Ferenc szerint a Fidesz erőteljes népszerűségcsökkenésében például jelentős szerepe volt és van a választások időpontjával nagyjából egybeeső európai adósságválság kezdetével. Mint mondta, tisztában kell lenni vele, hogy a kormányzás sikerességét a külső környezeti tényezők figyelembevételével kell értékelni. Vitatársa, Tóth Csaba felvetésére, hogy a Fidesz nem igazán ragaszkodott ehhez az ars poetica-hoz a szocialista kormányok között, úgy felelt, az ellenzékenek az a dolga, hogy kritizáljon.
Arról, hogy miért nincs ütőképes ellenzéke a kormánynak, Lakner Zoltán és Kumin Ferenc két különböző iskolát képviselt. Kumin szerint egy karizmatikus vezető hiányzik borzasztóan ellenzéki oldalról, akit ki lehetne állítani a választók elé és akiről elhinnék, hogy kormányképes. Lakner Zoltán viszont úgy vélte, a szépszemű, karizmatikus vezetők ideje lejárt, itt az egész baloldali pólus megerősödésére lenne szükség, a vezető kérdése másodlagos és időrendben is a sokadik eleme egy választási győzelem előkészítésének.
Táborok és zászlók
A legélesebb nézetkülönbség azonban a három politikai elemző között a Fidesz jobbszélét illetően alakult ki. Míg Lakner és Tóth Csaba is nagyjából azon az állásponton voltak, hogy a Fidesz sokszor lépett olyan területekre, melyek hagyományosan a szélsőjobb tematikájába illenének (euroszkepticizmus, hangos nacionalizmus, a szociális kérdésekre adott büntetőjogi válaszok), addig Kumin Ferenc úgy vélte, a Fidesz pontosan kijelölte azokat a határokat, amelyeken túl már csak a Jobbiknak jut oxigén (Tiszaeszlár és a ráadott kormánypárti reakciók).
A két kerekasztal-beszélgetés summázásaként elmondható, hogy a kormánypárt szavazótáborának erőteljes, de egyébként minden eddigi rendszerváltás utáni kormánynál jelentkező fogyásából az ellenzék képtelen profitálni. A különböző útkeresések (az LMP-nél a népszavazási kezdeményezés, a Jobbiknál az egyre radikalizálódó, nyíltan zsidózó, cigányozó hangnem) pedig visszaüthet. A 2014-es választások egyik sorsdöntő kérdése lehet, hogy ki lesz képes az ellenzéken már hosszú ideje létező légmentes teret kitölteni.
