Belföld

Két év értékelői: álmok és valóság

Avagy gyöngyszemek Orbán Viktor 2010-es és 2011-es beszédeiből a közelmúlt tükrében.

Munka, otthon, család – 2010

„… a mindannyiunkat összekapcsoló értékeket: a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet tesszük meg a kormányzati munka alapjául.” (Orbán Viktor 2010-es évértékelőjéből – a teljes szöveg itt olvasható)

Összefogás, megújulás, elrugaszkodás – 2011

„2010 az összefogás éve volt, amellyel létrehoztuk a minden további remény alapját jelentő változást. 2011 a megújulás éve, amikor átszervezzük és új alkotmányos alapokra helyezzük Magyarországot. 2012 az elrugaszkodás éve lesz, amikor Magyarország visszanyeri elvesztett egyensúlyi helyzetét.” (Orbán Viktor 2011-es évértékelőjéből – a teljes szöveg itt olvasható)

A változásról

2010 „Nem is tudom, volt-e valaha, amióta élek, ilyen mélyről jövő és elsöprő igény a változtatásra Magyarországon. Talán egyszer – húsz éve.”

„Amikor (az alkotmány) készült, egészen más helyzetben volt az ország, mint most, mint ma. Akkor erre volt lehetőség, és akkor lényeges előrelépést is jelentett. De a magyar szellem ebben bizony azóta sem vert tanyát.” (Orbán Viktor 2011-es évértékelőjéből)

Mintegy 20-an ünnepelték január elsején az életbe lépő új alaptörvényt a Parlament előtt. A maroknyi csapat Tordasról érkezett. A szimpatizánsok a miniszterelnök és a kormány teljesítményét méltatták. (A Hír24 beszámolója)

A nemzetközi tekintélyről

2010 „Itt az ideje, hogy Magyarországnak erős vezetése legyen. Olyan, amelyben megbízhatnak az emberek itthon és külföldön egyaránt, amely képes helyreállítani Magyarország tekintélyét, hogy újra tisztelet övezzen bennünket a nagyvilágban.”

„Úgy vezesse át Magyarországot a fontos reformokat eredményező törvények általi változásokon, hogy közben megőrzik az egyéni szabadságjogokat és a szükséges fékek és ellensúlyok rendszerét.” (Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Orbán Viktorhoz írt leveléből)

„Erőteljesen azt tanácsolnám önnek, vonjon vissza két, a parlament előtt lévő sarkalatos törvényt!” (José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének Orbán Viktorhoz írt leveléből)


Az elmúlt tizenhárom év évértékelőinek fotóiért kattintson a képre!
Fotó: MTI / Kovács Tamás

„A tömeg pedig áll és vár. Zsigereiben érzi, ez az ő kormánya, s azt is, ha ezt a kormányt le tudja váltani az IMF, a szemét Le Monde meg a Nyugat akárhány hülye politikusa, akkor ők is le lesznek váltva. Akkor a magyar életlehetőségek is le lesznek váltva. Akkor megmaradhatunk lótuszzabáló disznóknak, csak a lótusz lesz egyelőre korlátozva, mert túl hedonisták voltunk ez idáig, és túl sokat fogyasztottunk.” (Bayer Zsolt újságíró a Magyar Hírlapban)

A valóságról

2010 „A kormányzat elfordult az emberektől, ezáltal törvényszerűen elrugaszkodott a valóságtól, a mindennapi élettől is.”

„Matolcsy György szerint a Start-programban résztvevők nettó 47 ezer forintot kapnak, ez lényegesen magasabb, mint a korábbi 28 500 forintos bérpótló juttatás. Ha valaki 28 500-ból meg tudott élni, annak nagyon jót tesznek a magasabb összeggel.” (Az FN24 beszámolója a költségvetési bizottság 2012. január 26-ai üléséről.)

Az elszámoltatásról

2010 „…a választások után Magyarországon a jövő kormányzásának kell következnie, nem valamiféle bosszúkormányzásnak. A hibákat akkor is ki kell javítanunk, ha mások követték el őket. Ám a jövő kormányzása nem jelentheti azt, hogy szemet hunyunk, és átlépünk afölött, ami történt.”

2011 „…a tenyerek viszketése nem múlt el, sőt a hétről hétre napvilágot látó szélhámosságok miatt mintha inkább erősödne. Erről majd az elszámoltatási kormánybiztos munkájának lezárásakor kell újra beszélnünk, addig legyen elég annyi, hogy a kormánybiztos úr iparkodjon, mert igény, az van rá.”

„Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos kifejtette: tavaly összesen 736 bejelentést kaptak, idén eddig 480-at. Jelenleg 32 kiemelt ügyben folytat vizsgálatot hivatala, és a mai napig 38 büntető feljelentést tett. Egyben, a bábolnai ménesbirtok ügyében pedig már megtörtént a vádemelés” (A Hír24 beszámolója Budai Gyula 2011. október 20-ai sajtótájékoztatójáról.)

A törvények erejéről

2010 „Az egyik szélsőséget ma éppen a hatalmon lévők jelentik, akik a törvények fölé helyezték magukat. Úgy gondolják, bármit megtehetnek, hiszen náluk van a hatalom, amit aztán magánérdekeik erőszakos érvényesítésére használnak – az emberek szolgálata helyett. (…) Nem hagyhatunk örökül a következő nemzedékeknek egy olyan országot, ahol a törvény egyszerűen nem vonatkozik a hatalmon lévőkre, ahol a hatalmasoknak nem kell felelniük semmiért, míg az átlagembert apró mulasztásokért is előveszik.”

„A legtöbben néhány millió forintot, de volt, aki tizenötmilliót is megtakarított azon képviselők közül, akik éltek a múlt ősszel elfogadott devizahitel-végtörlesztéssel. Bár az Origo mindenkit megkérdezett, a képviselőknek kevesebb mint harmada volt csak hajlandó válaszolni.” (Így végtörlesztenek a képviselők – FN24 lapszemle)

A konzultációról

2010 „…a következő kormánynak mihamarabb és nyilvánvalóan meg kell mutatnia, hogy a politika igenis hasznos eszköz lehet. Hasznos eszköz, amellyel a mindennapi életünk jobbá tehető. De ehhez a kormányzást vissza kell fordítanunk az emberek felé.”

„A magyar szakszervezetek elküldték véleményezésre az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) az új magyar Munka törvénykönyvét. Az ILO elemzése szerint már a törvény előkészítése során hibát követtek el a döntéshozók, ugyanis elmaradt a szociális partnerekkel az érdemi egyeztetés.” (ILO: jogot sért a Munka törvénykönyve – az FN24 beszámolója)

„A hivatalos adatok szerint a nemzeti konzultáció során mintegy 917 ezer, a szociális konzultáció alkalmával pedig 1 millió 140 ezer kérdőív érkezett vissza a kormányzathoz. A Századvég felmérése alapján körülbelül 650-750 ezren válaszoltak mindkét esetben.” – (Főleg a 60 éven felüliek válaszoltak a kormány kérdőíveire – a Hír24 beszámolója)

A gazdaságról, nyugdíjról

2010 „Olyan gazdasági rendszerre van szüksége Magyarországnak, amely elfogadja, hogy nem létezik jólét és fellendülés hatékony pénzügyi rendszer nélkül, áruk és szolgáltatások szabad áramlása és verseny nélkül. (…) figyelembe veszi a biztonság, a védelem, az igazságosság és a méltányosság iránti igényeket. (…) nemcsak a kormányzást, de a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet is megújítja, mert ezek együtt, közösen viselik a felelősséget a magyar gazdaság összedöntéséért.”


Az elmúlt tizenhárom év évértékelőinek fotóiért kattintson a képre!
Fotó: Kummer János

2011 „2011-ben pedig hadat üzenünk az államadósságnak is. Le kell és le is fogjuk győzni az államadósságot, ami a legtöbb mai gondunk és bajunk forrása. (…) Az első nagy lépéseket megtettük: arányossá tettük az adórendszerünket, bevezettük a bank- és a válságadót, és megmentettük a nyugdíjrendszerünket. (…) Most talpon kell maradni, meg kell erősödnünk, és meg kell állnunk a saját lábunkon. Ha nem tesszük, akkor a külföldi hitelek lélegeztetőgépén marad az ország. Márpedig a gép bérleti díja magas, a hozzávaló oxigén rendkívül drága, és nem vagyunk abban a helyzetben, hogy alkudozzunk az árról.”

„Mára bebizonyosodott, hogy a piacok nem tolerálják tovább az úgynevezett unortodox gazdaságpolitikát.” – (Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságának elnöke a Világgazdaságnak – Hír24 Lapszemle)

“Nem szakmai alapon született a Nemzeti Bank hétfőn közzétett jelentése – reagált Selmeczi Gabriella arra, hogy a jegybank nyilvánosságra hozta: az GPD 82,6 százalékát érte el tavaly a harmadik negyedév végén a magyar államadósság. A mutató a második negyedév végén még 76,7 százalékon állt.. A Fidesz szóvivője szerint az almát a körtével akarják összehasonlítani, és nem szolgálják az ország érdekeit.” (Selmeczi: szakmaiatlan az MNB-jelentés – a Hír24 beszámolója)

„…az IMF-től egy védelmi hálót várunk. Az ország működéséhez szükséges pénzt a piacokról akarjuk megszerezni, de világos jelzést akarunk adni nekik, hogy Magyarország az elérhető források beszűkülése, az euróválság jelentős elhúzódása esetén is rendelkezik azokkal a forrásokkal, amelyek a biztonságos működéshez és a növekedéshez szükségesek” – (Orbán Viktor nyilatkozata az MTI-nek 2012 január 9-én.)

„Orbán Viktor találkozott José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, aki közölte a magyar kormányfővel, hogy gyors választ vár az Európai Bizottság múlt héten felvetett aggodalmaira a magyar és az uniós joganyag eltérését illetően. Orbán a találkozó után közölte, hogy Magyarország eláll a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonásától, de abban nem enged, hogy a jegybankelnöknek a magyar alaptörvényre esküt kell tennie.” – (A Hír24 beszámolója Orbán Viktor 2012. január 24-ei, brüsszeli látogatásáról.)

„Az Alkotmánybíróság nem döntött a magán-nyugdíjpénztári beadványokról, januártól pedig új időszámítás kezdődik” (Bedobta a törölközőt az Alkotmánybíróság – a Hír24 beszámolója)

„Minden jelenlegi magánnyugdíjpénztár-tagnak járni fog a teljes állami nyugdíj, függetlenül attól, március végéig visszalép-e az állami nyugdíjrendszerbe (…) Ez sokkoló üzenet annak a mintegy 2,8 millió volt pénztártagnak, akik azért léptek vissza tavaly az állami rendszerbe, mert attól tartottak, elvész jogosultságuk a teljes nyugdíjra.” – (Nyugdíjügy – kész átverés? – FN24 lapszemle)

Az egészségügyről

2010 „…rendeznünk kell a háziorvosok és a kórházak helyzetét. Nem lehet tovább tétlenül nézni, hogy az orvosaink száz- és ezerszám külföldre mennek, és eközben kórházaink súlyos sérülteket nem tudnak fogadni.”

„Január 17-én, egy egészségügyi témájú szimpóziumon a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Papp Magor elmondta: az Élhető magyar egészségügyet! mozgalmuk keretében már 2512 felmondólevelet helyeztek ügyvédi letétbe.” (Újraindították a visszaszámlálást a rezidensek – a Hír24 beszámolója)

A munkáról

2010 „A józan ész tehát azt diktálja, hogy tűzzük ki célként magunk elé, hogy az elkövetkező tíz év alatt egymillió munkahelyet hozunk létre. Ezért mindenekelőtt a hazai kis- és középvállalkozásokat kell támogatnunk, mert most is ők adnak munkát a legtöbb embernek.”

2011 „A munkáért elismerés, a több munkáért több elismerés és magasabb bér, a törvénysértésért büntetés, az emberi méltóság megbecsüléséért pedig tisztelet jár. (…) Ahhoz, hogy az adósságot legyőzzük, Magyarországon mindenkinek dolgoznia kell, aki munkaképes (…) határozott és bátor lépéseket fogunk megtenni az idén, hogy akit csak lehet, visszahozzunk a legális munka világába, és ott is tartsunk. Mindenkit kortól és nemtől függetlenül.”

„A foglalkoztatottak száma 3 millió 851 ezer fő volt 2011 negyedik negyedévében, 1,2 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában. A KSH adatai szerint elsősorban a férfiak munkaerő-piaci pozíciói javultak, a munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 459 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.” – (2011 utolsó negyedéves KSH-adatok)

A fiatalokról

2010 „Minden egyes megszülető gyermek befektetés, amely sokszorosan meg fog térülni az országnak, amikor képzett és egészséges felnőtté válva munkát vállal, és részt vesz a javak előállításában. Mindenkinek saját, jól felfogott érdeke, hogy amikor ő szorul majd gondoskodásra, legyen, aki gondoskodni képes róla. Ezért itt az idő, hogy helyreállítsuk a szociális biztonságot Magyarországon!”

2011 „…nem mondhatunk le a fiataljainkról sem. Az is a küldetésünk része, hogy küzdenünk kell értük, hogy meg kell tartanunk őket, hogy el kell érnünk, sikeresnek lenni, boldogulni és Magyarországon élni megférjen egy gondolatban.”

„Lázár János Fidesz-frakcióvezető szerint az oktatási államtitkárság nem biztos, hogy jól mérte fel a magyar valóságot a felsőoktatási keretszámok kihirdetése előtt. Az is probléma, hogy ha középosztálybeli családok, amelyek fizetésre kényszerülnek, nem azt nézik, melyik magyarországi egyetemre menjen a gyerekük, hanem azt, hogy melyik külföldire – tette hozzá a Népszabadságnak adott interjúban.” (Lázár János rádöbbent a valóságra – Hír24 lapszemle)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik