Hálátlanok vagyunk Álmos fejedelemmel szemben. Az első magyar állam megszervezésével, majd Kárpát-medencei átköltöztetésével nemcsak a fejlődés útjára bocsátotta a népünket, hanem nem kis részben neki köszönhetjük, hogy ma létezik egy magyarul beszélő közösség Európa közepén.
Bármilyen keveset tudnak is a magyarok saját történelmükről, Emese álmát vagy más néven a Turul-mondát szokás ismerni. A középkori, latin nyelvű magyar íráshagyomány két változatban hagyta ránk Álmos nagyfejedelem születésének csodás előzményeit.
Fényes övőt jövendölt a turul. Fotó: szoborlap.hu/Donáth Gyula
Emese, vagy Eunodbilia?
Anonymus Gesta Hungaroruma a XIII. század elejéről: „Az Úr megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, amint azt fent mondtuk, hosszú idő után Magóg király nemzetségéből volt Szkítia legnemesebb vezére, aki feleségül vette Dentümogyerben Eunedubelianus vezér lányát, Emese nevezetűt. Tőle született Álmos nevű fia. Őt egy isteni közbeavatkozás révén nevezték el Álmosnak, mivel várandós anyjának álmában egy sólyomforma isteni látomás jelent meg, aki mintegy hozzáérkezvén megtermékenyítette, és feltárta előtte, hogy méhéből folyam indul, és ágyékából dicsőséges királyok származnak, de nem saját földjén fognak sokasodni. Minthogy… az ő eredete álomtól jövendöltetett, ezért hívták Álmosnak.”
Teljesen világos: Álmos anyja Emese. Csakhogy a Képes Krónika XIV. századi szövege szerint ugyanez az esemény: „Ügyek fia Előd Eunodbilia lánytól Szkítiában fiút nemzett, akit Álmosnak neveztek ama esemény miatt, mert anyjának, amikor az várandós volt, álmában egy madár, mintegy sólyom formájú, hozzá jővén feltárta, hogy méhéből folyam indul, és nem az ő földjén fog sokasodni. Ez pedig azért volt, mert az ő ágyékából dicsőséges királyok származtak. És mivel … az ő eredete álomtól jövendöltetett, ennélfogva Álmosnak nevezték el”.
Emeljük ki az azonos tartalmú szövegekből az ellentmondásokat. Kisebb különbség, hogy Anonymusnál Ügyek, míg a krónikákban Ügyek fia Előd a vér szerinti apa. Ám az anya neve sem egyezik! A Névtelen szerint Álmos édesanyja Eunedubelianus vezér lánya, Emese, míg a krónika a meg nem nevezett családi háttérrel rendelkező Eunodbiliaként azonosítja. Itt gyorsan megígérjük, hogy rövidesen feloldjuk a többszöri nekifutásra is kimondhatatlannak bizonyuló nevet…
Kinek hihetünk?
Logikusnak tűnik, hogy a korábban lejegyzett név lehetett a pogány eredeti, vagy legalábbis közelebb áll hozzá, mint a századokkal később pergamenre vetett változat. Azonban a történetírók is emberek voltak, akik hallottak ezt-azt, olvastak valamit, majd vagy kritika nélkül lejegyezték, vagy saját szájuk íze szerint megforgatva, hozzátéve vagy megrövidítve hagyományozták az utókorra. Az igazsághoz az járhatott a legközelebb, akinek informátora tájékozottabb volt, vagy aki közvetlenül az „ősforrásból” merítette tudását.
Ez utóbbi volt a mára elveszett, de bizonyíthatóan létezett „ősgesta” vagy „őskrónika” a XI. század környékéről – kezdi bogozni a szálakat Szabados György történész, az MTA–SZTE–MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa. Hozzuk az egészet emberközelbe. A Szent István megkoronázásával egyeduralkodóvá vált latin írásbeliséget a nyugati, keresztény kultúrán nevelkedett klerikusok művelték. Leírták, amit tapasztaltak a jelenből és az általuk fontosnak tartott információkat a múltról. A következő írói nemzedék hozzátette a magáét, igyekezett a hibákat javítani, vagy éppen aktuálpolitikai okokból megváltoztatni a tartalmat.
A krónikás irodalom tehát egy folyamat, ahol évszázadok munkái egymásra épülnek, későbbi művekben is tetten érhető előzményekkel. Anonymus gestáját ezzel szemben egy szűk „idősávban” írta az éppen elérhető írott és szóbeli források, adatok, információk alapján. Biztosan fellapozta ő is az őskrónikát, biztosan ismerte a közszájon forgó történeteket az uralkodóház múltjáról. Jól tudjuk, hogy a mester műve hatott a későbbi krónikásokra is, Emese nevét azonban senki nem vette át, azaz Anonymuson kívül történetíróink makacsul ragaszkodtak Eunodbiliához.
Ünődbeli asszony
Szabados György úgy véli, igazuk volt. Kezdjük ott, hogy bár a ránk maradt források közül a Gesta Hungarorum a korábbi, ám a fent vázolt tény miatt a krónika értesülései sokkal korábbiak lehetnek, származhatnak akár a „kezdetektől”, a XI. századból is. Az Eunodbilia pedig egy ősmagyar név latin nyelvi környezetben lejegyzett formája. Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész szófejtésére hagyatkozva eredetileg így hangozhatott: Ünődbeli.
Messzire (vagy inkább sehova sem) vezetne egy lehetséges etimológiát tovább boncolgatni, de annyi mindenképpen ide kívánkozik, hogy ha az Eunodbilia névalak valóban Ünődbeli értelemben veendő, akkor kézenfekvő a szarvasünőre, onnan meg a csodaszarvas-mondára gondolni… és akkor már a jelképes beszéd racionálisan meg nem fejthető világában járunk.
Természetesen Anonymus Emeséjét sem vethetjük el csak úgy. Pusztán feltételezésekbe bocsátkozhatunk, amikor a történész szavait idézve minden gondolat mögé odaértjük: így is történhetett. Úgy mégpedig, hogy – és itt megint Szentmártoni Szabó Géza okfejtésére hivatkozik Szabados – Béla király jegyzője félreértette a félálomban jelentkező tudatállapotot, egyfajta révületet jelentő régi magyar émés szót, amikor megalkotta Emese nevét.
Enodbilia asszony
Ezt a nézetet támogatja a turul-monda első magyar fordítása, amely 1559-ben jelent meg Székely István tollából. „Az Eleudnak felesíge az Enodbilia asszon, az ő terhes volta korába, ki álmába ímést látta vala. Hát íme egy igen szíp Soliom a’ feiet az ő kebelébe haitotta kinek nyuguvásának gyöniörűsígiből, az ő méhéből egy nagy szíp folyó patak folyamék ki, ki nagy bősígel egy idegen földre mind alá folya, holot meg gyűlvén nagy széllyel mind el lepé a’ földet. Ez vala az álom kin a’ Scithiának iövendő mondói ezt magyarázák felőlle, hogy az ő magzatjából támadna olly fejedelöm, ki innet nagy néppel ki menne, és idegen földön mind népestől le telepődnék. Kin nyilván ot Hunniába e’ Pannoniának kövér földét értik vala. Kitől mikor üdő be telvén egy szíp férfiú gyermek születet volna, az ő attja azt az ő felesíginek latot álmáról Álmosnak nevezé.” Székely István i-zős nyelvjárása miatt az ő „ímés” szava megfelel az említett „émés” főnévnek.
Akkor miért Emese?
Pusztán a jó szándék vezethette a mester kezét, amikor Eunobdilia émésben látott „álmát” a korábbiakkal ellentétben úgy értelmezte, hogy Emese látott álmot. Közszóból alkotott tulajdonnevet. Jó, mondhatjuk, de nem „szúrta a szemét”, az émés mellett álló Eunobdilia szó?
De igen, szúrta. Ha még emlékszünk, Emesét Eunedubelianus vezér lányaként szerepelteti a gestában, vagyis nem kerülte ki a problémát. A névtelen jegyző a Turul-monda lejegyzéséhez minden bizonnyal az őskrónikát, vagy annak modernebb változatainak egyikét használta, de nem kizárt, hogy a királyi udvarban, szájhagyomány útján is értesült a történetről. Szabados György szerint Anonymus úgy vélhette, saját értesülései pontosabbak, mint a történeti munkák, ezért az Eunobdilia szót hímneműsítve, kicsit „megkavarva” a lányból apát kreált, Eunedubelianust, így oldva fel az ellentmondást, s emellé alkotta meg az émésből Emese nevét.
Vörösmarty tündérből Tündét alkotott. Anonymus émésből Emesét?
Az is lehet, hogy nem kellett sokat „kavarnia”, hiszen nem tudjuk, hogy a XIV. századi krónikában már Eunodbiliaként szereplő szó milyen alaktani torzulásokon ment keresztül az Anonymus korától eltelt egy évszázad alatt. Újabb problémát vet fel, hogy az émés félreértelmezéséhez a szót Anonymusnak magyarul leírva kellett látnia, de legalábbis hallania. Előbbiről nem lehet mit mondani, utóbbi viszont szinte törvényszerű. Jegyzőként szabad bejárása volt a királyi udvarba, sőt személyes kapcsolatban állt III. Bélával és családjával. Kizárt, hogy évek alatt ne hallotta volna számtalanszor és talán több változatban is az Árpád-ház eredetmondáját.
Turul – apa vagy jelenés?
Mindent összevetve Szabados azon a véleményen van, hogy Álmos anyját Ünődbeli néven tisztelték eleink, Anonymus Emeséjével pedig egy szép, „új” magyar név született. Ebből az is következik, hogy a krónika közölte a Turul-monda ősibb és épebb változatát. Bármennyire is igyekeznek egyes kutatók totemisztikus fogantatás-mondát belemagyarázni a szövegekbe, ott mindenütt jelen van a vér szerinti apa. Még Anonymus kissé zavaros változatában is.
Vagyis nem érdemes az amúgy sem kevés fejtörést okozó mondába olyasmit belelátni, amit a szöveg sem mond. A turul itt nem egy nemző, hanem egy várandós anya jelenése. Ezért a turul-monda nem áll ellentétben az Árpád-ház Attila-hagyományával sem, amint arra már a méltatlanul háttérbe szorított kiváló történész, Dümmerth Dezső is rámutatott.
Még ma is Emese
Akárhogy is legyen, ezen a történeten az utókor csak nyert. Egy újabb szellemi, kulturális adalékot nemzetünk múltjáról. Már csak az a kérdés vetül fel újra, hogy a mai köztudatban miért Anonymus változata rögzült. A válasz a Névtelen Jegyző utóéletében keresendő. Említettük, hogy gestája mintegy negyed évezred lappangás után 1746-os első kiadásával szinte berobbant a történeti köztudatba.
Színpompás mondavilága az újdonság erejével hatott, érdekesebbnek bizonyult mint a krónikák folyamatosan ismert hagyatéka. A XIX. században újjáéledő nemzeti öntudatot is megihlette: nemcsak „párducos Árpád” alakja vezethető vissza Anonymus gestájára, hanem, nagyon úgy látszik, az Emese név elterjedése a kissé döcögősen olvasható Eunodbilia forma rovására.
