„Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Csurka István úr többszöri kérésem és ezt követő nyilvános felhívásom ellenére is újólag az európai politikai kultúrával összeegyeztethetetlen módon nyilatkozik meg lapjában. Ezért – bár azt nem ellenzem, hogy Csurka István sikeres drámáit műsorára tűzze – de felkérem Dörner György urat, az Új Színház kijelölt igazgatóját, hogy Csurka István urat színházában ne alkalmazza.”
Nem lesz intendáns Csurkából
Fotó: Mohai Balázs
Szó szerint ezt tartalmazza a főpolgármester közleménye, amely szerda délután érkezett meg a Hír24 szerkesztőségébe. Arról, hogy mi verte ki a biztosítékot Tarlós Istvánnál, már nem szól a tájékoztatás. Egyelőre sem Dörner György, sem Csurka István nem szólalt meg az ügyben.
A városvezető egyszer már figyelmeztette Csurkát, méghozzá a Magyar Fórumban megjelent, nagy vihart kavart “Ascher Café” című írása miatt.
Az Új Színház igazgatói posztjára meghirdetett pályázaton Márta István igazgató és Dörner György színész indult. A szakmai bizottság többsége szeptember közepén Márta újbóli kinevezését javasolta, ám végül Dörner György lett a befutó, aki pályázatában Csurka Istvánt nevezte meg intendánsának.
Október közepén a főpolgármester úgy fogalmazott: miután elolvasta Dörner anyagát, ő maga döntött arról, hogy a Dörner-Csurka duó vezesse az Új Színházat a folytatásban. Szerinte azok a szerzők, akik szerepelnek a győztes pályázatban, játszásra méltó alkotók.
Jelentős felzúdulás fogadta a döntést, október 22-én tüntettek is a teátrum előtt a kinevezést ellenzők, több kiválóság pedig jelezte, nem hajlandó együtt dolgozni a Dörnerékkel.