„Még szeptemberben elmegyek Londonba, egy nemzetközi konferenciára, ahová hívtak, hogy beszámoljak a módszereink sikerérõl. Mint magyar vizuális nevelési módszerrõl. Aztán feladom. Maradunk (talán), mint ahogy korábban írtam, egy lábjegyzet a szakirodalomban. Mint az integrációt a mûvészeti neveléssel sikeresen ötvözõ mûvészeti iskola. Bevégeztetett” – zárja a tani-tani.info-n megjelent írását L. Ritók Nóra, az fn.hu Nyomor széle blogjának gazdája.
Lapunkban már többször bemutattuk a berettyóújfalui igazgyöngyösöket. Az iskola, amely egyfajta szociális intézményként is mûködik több mint egy évtizede bizonyítja, hogy a mûvészeti nevelés kiemelten fontos személyiségfejlesztõ tevékenység, amihez a hozzáférés nemcsak a gazdagok kiváltsága, hanem a (halmozottan) hátrányos gyerekek joga is. A bizonyítékok között említhetjük a rengeteg nemzetközi és hazai pályázaton elért kiváló helyezést, amit rendre begyûjtenek az integrált módszerrel nevelõ iskola szegény, középosztálybeli, cigány és nem cigány diákjai. Sokuk sorsát az ott tapasztaltak alakították szerencsésebbé, mint amire a „családi startvonal” predesztinálta volna.
A szerzõ a mûvészeti nevelés és különösen a rajz és vizuális nevelés az egész közoktatást érintõ ellehetetlenítését több évtizedes folyamatként írja le. Ennek stációi – a tanórák számának csökkentése, a szakkörök megszûnése, a rajz szakos pedagógusok eltûnése, az órák leértékelése, idõtöltéssé válása – után tavaly az iskolák zömét a kormányhivatal ellenõrizte, megállapítva, hogy azok nem felelnek meg a törvény által elõírt feltételeknek. „Mert 7-8.-ban csak rajz szakos pedagógus taníthatna. De már nincs. A környéken sem. Megy hát a vadászat, ki vállalná el azt a heti egy, vagyis a két osztályban összesen két órát. Túl messzirõl nem találnak vállalkozót. Mert nem vállalja busszal az utazást. A költségvetés pedig szûkös, csak ezt térítik. És ezért az óradíjért nem biztos, hogy megéri bárkinek.”
A kurrens oktatáspolitika azonban nem támogatja az alapítványi fenntartásban mûködõ iskolákat, mûvészeti iskolákat, s ez az országosan több ezer, Berettyóújfalun ebbõl közel 700 gyereket nevelõ intézmény mûködése csak decemberig biztosított.
A „normál” közoktatás mellett a mûvészeti iskolák jelentettek némi esélyt a vizuális kultúra nevelésére, de azt épp most vérezteti ki az oktatásirányítás. „No, nem mindegyiket, akik fizetõs réteget oktatnak, még talán elhúzzák egy ideig, de akik hátrányos helyzetûeket, azoknak az elõttünk álló tanév az utolsó lesz. Elkezdeni már el tudjuk, de végigvinni biztosan nem. Plusztámogatás nélkül, amit eddig a közoktatási megállapodásból kaptunk, a fejenkénti évi 34 500 forintos normatívából már nem lehet. Mert a hátrányos helyzetûek nem tudnak fizetni (és lám milyen odafigyelõ a rendszer: tõlük nem is szedhetõ térítési díj…). Most a támogatást meghosszabbították decemberig. A januárról már senki sem beszél. A bennfentesek is csak annyit tudnak, kell a pénz az egyházi iskoláknak, erre már nem marad.”
A közvélekedéssel ellentétben az alapítványi fenntartású intézményekbe nem csak a jómódú családok nevelhetetlen gyerekei járnak magas tandíj ellenében, sokszor épp a másik végletrõl van szó. A hátrányos helyzetû diákokról, a más iskolákból kihulló gyerekekrõl, akiknek ezek az intézmények az utolsó esélyt nyújtják. Amit a közoktatás már nem képes megadni.
