Belföld

Elszabadulhatnak a rendvédelmis indulatok

A szakszervezetek és a belügy ma sem állapodtak meg a nyugdíjak és a bérek ügyében.

Nem közeledtek az álláspontok a rendvédelmi dolgozók érdekképviseleti vezetői és Pintér Sándor belügyminiszter hétfő délelőtti, több mint háromórás informális megbeszélésén – közölte Kónya Péter, a demonstrációs bizottság vezetője újságírókkal a találkozó után.

Pintér Sándor ugyanakkor megerősítette korábbi ígéretét, amely szerint még ebben az évben minden tűzoltónak kifizetik az elmaradt túlmunkadíjat, járulékokkal és kamatokkal együtt – mondta a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke.

Kónya Péter közlése szerint egyértelművé tették, hogy a szakszervezetek további tárgyalásokat kívánnak folytatni a szolgálati nyugdíjrendszer tervezett változtatásairól.

Kiemelte, a kormánynak be kell látnia, hogy változtatnia kell eredeti elképzelésein. Úgy fogalmazott: elkövetkezhet az az idő, amikor a szakszervezeti vezetők nem tudják egy-egy demonstráció békés jellegét biztosítani.

Pintér Sándor nem ígért semmit és semmiért sem vállalt felelősséget – mondta a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára a hétfői szakszervezeti egyeztetés után. Szima Judit hangsúlyozta: szakszervezetük már nem kér, hanem követel. Biztos benne, ha a kormány nem enged, újabb demonstráció lesz, de akkor már nem „csak” a rendvédelmisek vonulnak az utcára.

A lezajlott egyeztetéseket a Belügyminisztérium nem kommentálja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik