Orbán Viktor miniszterelnök pénteken hivatalában fogadta John Monksot, az Európai Szakszervezeti Konföderáció főtitkárát, valamint a magyar szakszervezeti vezetőket. A magyar kormány üdvözli és támogatja az európai szakszervezetek kiállását a megszorítások politikája ellen – közölte a találkozó után kiadott közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
“A magyar emberek nyolc éven keresztül saját bőrükön tapasztalták, hogy a megszorítások politikája nem hogy megoldani nem képes a gazdasági és társadalmi problémákat, hanem maga idézi elő azokat. Magyarország polgárai az akkor még ellenzékben lévő Fidesz támogatásával nyolc éven át küzdöttek a szocialista kormányok sorozatos, brutális megszorításai ellen, míg 2010-ben sikerült végre széleskörű összefogással leváltanunk ezt a politikát” – áll a miniszterelnök szóvivőjének közleményben.
“Az elmúlt tíz hónapban az új politika jegyében még jelentősebb lépéseket tettünk a nemzeti együttműködés erejével. Véget vetettünk a megszorítások politikájának, helyette megfeleztük a politikusok számát, csökkentettük a bürokráciát, az adókat, felszámoltuk a korábbi állami pazarlást, a bankadó és a válságadó kivetésével pedig azokat vontuk be a közterhek viselésébe, akik eddig kiváltságos módon ez alól mentesültek” – írja Szijjártó Péter.
Több tízezer résztvevőt várnak a szombati budapesti demonstrációra, amelyet a hat magyar szakszervezeti konföderáció és az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) szervez, igazságos béreket és a munkahelyek biztonságát követelve.
A tüntetés kapcsán tartott pénteki sajtótájékoztatón a LIGA Szakszervezetek elnöke, Gaskó István kijelentette: a kormány álságos, amikor kijelenti, hogy a tevékenysége ellen tüntető szakszervezetek célkitűzéseivel egyetért. Úgy fogalmazott: ha egyetért, akkor első lépésként vissza kellene vonnia azokat az intézkedéseket, amiket az elmúlt tíz hónapban a munkavállalókkal szemben elkövezett. Ide sorolta a többi között a kormánytisztviselők és a köztisztviselők indoklás nélküli felmondására vonatkozó törvényt, amit az Alkotmánybíróság nem a keletkezésétől helyezett hatályon kívül. Gaskó István kifogásolta az egykulcsos adórendszert, amivel közlése szerint a munkavállalók kétharmada rosszul járt, felszólította a kormányt a médiatörvény visszavonására, a Széll Kálmán Tervet pedig gyenge kívánságlistának nevezte, amely újabb megszorító intézkedéseket tartalmaz.