Belföld

“Totális támadás a Főváros ellen”

„Bizonyos üzleti körök bizonyos információkra támaszkodva” támadják az új városvezetést György István szerint.

Szervezetten és a sajtón át támadják a városüzemeltetési modell résztvevőit – mondta el György István, az e területért felelős főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatóján. György szerint az összeomlás szélére sodorta a fővárost az utóbbi húsz év változatlan vezetéssel, intézményi és cégstruktúrával működő felelőtlen gazdálkodása és az, hogy „bizonyos üzleti köröket” előnyben részesítettek.

Fotó: Neményi Márton / fn.hu

Fotó: Neményi Márton / fn.hu

Akik az új vezetéssel rosszul jártak, visszavágnak, most, hogy szigorú szakmai kontroll mellett működik az új modell, azaz a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. „Bizonyos szerződéseket” ugyanis visszavontak, amelyek „nem voltak hasznosak a városnak”, és amelyek olyan cégekhez kötődtek, amelyek „haszonélvezői voltak az előző rendszernek.” György utalt arra, hogy több milliárdos összegekről van szó.

Totális támadás, célkereszt: ezekkel a szavakkal jellemezte ezen „körök” – amelyeket nem nevezett meg konkrétan – ténykedését. „Egy pici méltányosságot kérünk” – mondta arra utalva, hogy „bizonyos orgánumoknak” az a hír: László György, a Városüzemeltetési Központ vezérigazgatója és Tölgyesi Balázs, az FKF vezetője több pénzt visz haza. Amely egyébként az új adószabályoknak köszönhető, és annak, hogy nem vették fel a prémiumot, arról nem is beszélve, hogy a bérkifizetések 670 millióval csökkentek – emlékeztetett György.

Fotó: Neményi Márton / fn.hu

Fotó: Neményi Márton / fn.hu

Tölgyesi helyét például „kinézte valaki” – mondta. „Még a közgyűlésre is bejött és megkérdezte, hogy ő van-e beterjesztve. Sem én, sem Tarlós István nem ismerte ezt az embert.” Tölgyesi ellen egyébként, miután a „jó szándékú figyelmeztetések ellenére”sem írt alá bizonyos szerződéseket, három korábbi szerződésre hivatkozva büntetőeljárást indítottak.

László Zsolt ügyéről elmondta: miután tanúvallomást tett Kovács László, az FKF volt vezetője ellen, a nyomozás bejelentésekor kirúgták, majd egy ügyvédi iroda 200 millió forintot kapott arra, hogy találjon valamit, amivel „meg lehet rángatni”. A tizenhárom éves pályafutását átvizsgálva két szerződést találtak, az egyik egy 630 ezer forintos cukorkarendelésről, a másik egy díj átadásáról szólt 70 ezerért.

Fotó: Neményi Márton / fn.hu

Fotó: Neményi Márton / fn.hu

Olyan híreket is hallottak, hogy a Főváros összes projektjét megtámadják majd, köztük a budai fonódó villamoshálózatot is – mondta a főpolgármester-helyettes. Van a régi modell és az új modell, „lehet választani”. „Nincs harmadik út és aki a támadók sorába beáll, az a régi modellt támogatja.”

György kérdésre válaszolva elmondta még, hogy hamarosan újraindulnak a tárgyalások az Alstrommal: „nem változott az álláspontunk, típusengedélyre van szükség, ha ezt megszerzik, minden kapu kinyílik, ha nem, nem lesz Alstom-metrókocsi. A főváros költségvetésében pedig „elmozdulások várhatók” az előzetes koncepcióhoz képest, erről a jövő héten tárgyalnak két fordulóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik