Belföld

Németellenesség van a német iskolákban

A német tanárok szakszervezete és külföldi gyerekekkel teli iskolák oktatói erősödő németellenességre, sőt rasszizmusra panaszkodnak, a jelenséget szerintük bizonyos vallási egyesületek tudatosan szítják.

A DeutschlandRadio keddi adásában megszólaltatott tanárok elmondták: Berlin
egyes kerületeiben – így Neuköllnben, Kreuzbergben, Weddingben – az iskolákban
jelentős többségben vannak bevándorló családok gyerekei. Ezek szerintük semmibe
veszik a nevelőket, terrorizálják a német (és általában a nem muzulmán)
tanulókat. A tanárok intézkedést sürgetnek, ellenkező esetben „franciaországi
állapotok” alakulnak ki – figyelmeztettek.

A német filológiai társaság elnöke javasolta, hogy korlátozzák az egy-egy
osztályba járó külföldi gyerekek arányát. Szerinte ezáltal elejét lehetne venni
a német tanulók terrorizálásának. Csatlakoztak az elképzeléshez a berlini
iskolákat képviselő tanítók is. Mint a műsorban elmondták, a németellenes, sőt
rasszista megnyilvánulások melegágya, hogy egyes kerületekben, illetve az ottani
iskolákon belül valóságos „muzulmán gettók” alakultak ki. Az otthonról hozott „macho
felfogást” a török és arab fiúk különösen könnyen érvényesítik, ha
létszámfölényben vannak az iskolán, illetve az osztályon belül a nem muzulmán
gyerekekkel szemben.

A bevándorló családok gyerekeinek egyenletesebb elosztása mellett szólnak a
tanulmányi eredményeket vizsgáló felmérések is. A GEW adatai szerint a
statisztikai átlagnál jóval gyengébb a diákok teljesítménye azokban az
iskolákban, ahol a migráns gyerekek aránya meghaladja a 40 százalékot. Ilyen
iskola pedig számtalan akad Berlinben és más német nagyvárosban.

Monika Rebitzki, a GEW berlini megbízottja kétségbeejtőnek nevezte a „szociális
gyújtópontokban” dolgozó tanítók, tanárok helyzetét. Szerinte enyhítene a
gondokon, ha a szenátus, illetve a kerületi önkormányzatok az eddiginél jóval
több migrációs hátterű oktatót küldenének az iskolákba.

A Német Tanárok Szövetségének elnöke bírálta, hogy az iskolákban uralkodó
lehetetlen állapotokat a politika éveken át a szőnyeg alá söpörte. Eljött a
cselekvés ideje: az iskolákban több szociálpedagógusra van szükség, valamint
egyértelmű szankciókra (például a családnak juttatott segély csökkentésére),
amennyiben a gyerek agresszívan viselkedik az iskolában, illetve rendszeresn
lóg onnan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik