Belföld

Gergényi: utólag könnyű kritizálni

A volt budapesti főkapitány szerint bár beosztása magas volt, nem látott oda mindenhova.

Gergényi Péter volt budapesti főkapitány a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottságban pénteken azt mondta, hogy 2006 őszén a rendőrség igyekezett szakszerűen és törvényesen fellépni, ám ezt a bizottság tagjai több történéssel kapcsolatban vitatták, válaszait esetenként derültséggel fogadták.

“Mély szakmai meggyőződésem, hogy abban a hihetetlen nehéz helyzetben mindent megtettünk a legjobb szakmai tudásunk és a törvények szellemében, hogy kezeljük a helyzetet” – jelentette ki a nyugalmazott rendőrtábornok, akinek a szavait a bizottság tagjai többször kétkedve fogadták.

Gergényi Péter arra hivatkozott: a Magyar Televízió székháza ostromának nehéz óráiban előfordult, hogy egyes rendőri vezetők kevesebbet tudtak a valós helyzetről, mint akik a Hír TV-t nézték, továbbá, hogy utólag könnyű kritizálni az akkori döntéseket, az egyes rendőri jogsértésekért pedig a helyszínen lévő parancsnoki, illetve végrehajtó állományt terheli a felelősség.

“Bár Budapest rendőrfőkapitánya magas beosztású, de nem lát oda mindenhova” – jegyezte meg a nyugalmazott tábornok arra a kérdésre, hogy miért nem akadályozta meg a rendőri jogsértéseket, a tüntetők bántalmazását.

A volt főkapitány nem tudott arról, hogy a rádió udvarán tömeges előállítások történtek. Gergényi Péter meghallgatását néhány percre megszakította a bizottság azért, hogy egy fiatal lány beszélhessen az előállítása során vele, és másokkal történt embertelen, megalázó rendőri bánásmódról, mire a főkapitány annyit mondott: “amennyiben ez valóban így történt, sajnálkozásomat fejezem ki”.

AJÁNLOTT LINK:

Gergényi futólépésben menekült a jogvédők elől (Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik