Belföld

Újabb részletek a 2006-os zavargásokról

A rendőrség négy éve számított a forró őszre, mégsem készült fel.

A rendőrség a 2006-os tévészékházostrom után számított rá, hogy október 23-án is komoly demonstrációkkal kell szembenéznie, mégis felkészületlenül érték az események – többek között ez derül ki a Magyar Hírlap birtokába jutott vizsgálati dokumentumokból.

Egy vezetői értekezleten Szabadfi Árpád akkori országos főkapitány-helyettes jelezte: az októberi önkormányzati választások eredménye nagyban befolyásolja a hangulatot. „Ha nagy arányban veszít az MSZP, akkor nehéz helyzet alakulhat ki…. nagyon észnél kell lenni” – mondta.

Érdekesek a visszaemlékezések a Károly körúti eseményekre is. Ezekből kiderül, a rendőrség tudta: ha nem képes elválasztani a demonstrálókat a Fidesz-nagygyűlés résztvevőitől, nagy baj lesz. Egyes visszaemlékezések szerint ezt megpróbálták, mások szerint nem történt intézkedés annak ellenére sem, hogy ezt a Fidesz-rendezvény szervezői is kérték.

Miskolci Csanád, az egyik bevetési osztály akkori helyettese azt mondta: úgy hoztak döntéseket, hogy nem voltak tisztában azzal, milyen feltételekkel kell őket végrehajtani. „Ezért többször kaptunk olyan utasítást, amely fizikailag, illetve a gyakorlatban kivitelezhetetlen volt.”

Az október 23-i biztosítás kapcsán Szabó Ferenc, a Köztársasági Őrezred parancsnoka úgy vélte: a rendezvényeknél nincs tisztázva egyértelműen, ki, miért felelős. Azon a napon az EDR-rádiórendszer csődöt mondott, és teljes forgalmazási káosz alakult ki a biztosításban.

Az egyik meghallgatási jegyzőkönyvben a 23-i műveletirányításért felelős Majoros Zoltán alezredes azt mondja: a tüntetők sok esetben „aljas módon” igyekeznek a rendőröknek sérülést okozni. Emiatt néhány rendőr vélhetően szükségtelenül agresszívvá válhat.

Ugyanakkor Majoros elismeri, ez nem jelentheti, hogy ők is ugyanolyan kegyetlenül járjanak el, mint ahogy velük szemben fellépnek. Majoros hivatkozik a hiányos védőfelszerelésre és arra is, hogy az egységeket nem váltották le időben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik