Felborultak a hosszú ideig stabilnak hitt politikai erőviszonyok, és protestszavazatokkal új pártok jutottak a parlamentbe. Azonban míg az LMP a fiatal értelmiségnek és az „otthontalan” liberálisoknak köszönheti előretörését, addig sajnos a Jobbik a köztársaság válságának – állítja Kis. A szélsőjobb előretörése bár az egész régióra jellemző volt, nálunk mélyült el a legjobban. Míg fél évtizede a támogatottsága mind Lengyelországban, mind nálunk hasonlóan alakult, addig mára ott a felére esett vissza, nálunk pedig megháromszorozódott. Ezzel „Magyarország azonban a térség országai közül is kirí”.
Az őszödi válság
Az előretörés annak is köszönhető, hogy hazánk permanens politikai válságtól szenved gyakorlatilag az őszödi beszéd óta. „Így történhetett meg, hogy mialatt a rendszertagadó radikalizmus csillaga Lengyelországban lehanyatlott, Magyarországon töretlenül emelkedett” – véli. Viszont azt ma még nem tudni, hol vannak a Jobbik szavazatszerző képességének a határai.
Azt is nehéz volna megjósolni, hogy mikor éri utol a szélsőséges pártok és mozgalmak végzete, a belharcokra és szakadásra való hajlandóság. „De esetleges visszaesése önmagában semmit nem oldana meg. A köztársaság konszolidálódása csak a politikai osztályba és a politikai intézményekbe vetett bizalom helyreállításától remélhető” – teszi még hozzá Kis János. Szerinte a választók egyébként erre, vagyis a konszolidációra szavaztak.
„Túlzás nélkül állíthatjuk: a Fidesz arra kapott felhatalmazást a választóktól, hogy szilárdítsa meg a politikai, gazdasági és társadalmi intézményeket, és vezesse vissza hazánkat a nyugodt fejlődés útjára” – állítja a leghatározottabban, de hozzáteszi még: – „Lehet vitatni, hogy megbízatását kiérdemelte-e. Nem vitatható azonban, hogy elnyerte.”
Megdöntik a rendszert?
Az 1990 és 2010 közti húsz év még a régi rend folytatása volt, hisz csak rendszerváltással kezdődött, nem a rendszer megdöntésével. Annak csak most jött el az ideje – véli, azonnal feltéve az obligát kérdést: „De miféle új rendszer alapítására gondol Orbán? Ezt 2009. szeptemberében, Kötcsén tartott beszéde fejtette ki a legvilágosabban.”
A kötcsei víziót a duális, vitázó erőtérről és a centrális politikai erőtér kialakulásáról sokat elemezték. Kis most ezt ekképp elemzi: „Ez a vízió két lényeges összetevőből áll. Először, „létrejön egy nagy kormányzó párt”, mely évtizedeken át kellő többséggel rendelkezik ahhoz, hogy egymaga vezesse az országot. Másodszor ez a párt a „nemzeti ügyekben” sem keresi a vitát és kompromisszumot az ellenzékkel, hanem egymaga képviseli a közös nemzeti célokat.”
És Kis ezután mutat rá a valóságra: „Orbán szemlátomást úgy véli, hogy Magyarországnak a kiegyezéstől az 1944. évi katasztrófáig tartó idők politikai berendezkedése felel meg: leválthatatlan kormánypárt, a törvényhozói döntéseket befolyásolni képtelen, gyenge ellenzék. Ide szándékozik visszakanyarodni.”
Csakhogy abban áll a legnagyobb veszély, hogy bár diagnózisa téves, „a rá alapozott terápia áttöri a modern, alkotmányos demokrácia alapelveit, és nem felel meg annak a Magyarországnak, amelyben csaknem hét évtizeddel az úri világ és teljes két évtizeddel a kommunista rend összeomlása után élünk”.
Lesz-e önkorlát?
És bár erősen anakronisztikus, úgy látszik, „nincs parlamenti erő, mely a terv megvalósítását megakadályozhatná. Egyedül a kétharmados többség birtokosának önkéntes önkorlátozása vehetné elejét. S a Fidesz eddig sem kormányon, sem ellenzékben nem tanúsított készséget az önkéntes önkorlátozásra.
Úgy tűnik, csak rossz és rossz forgatókönyvek léteznek. Magyarország vagy a szélsőjobboldali radikalizmus martaléka lesz, vagy a hagyományos tekintélyuralmi törekvések hajtják uralmuk alá.”
(A továbbiakban Kis az ÉS-ben úgy véli, hogy „a játszma még nem dőlt el”!)
