Majtényi: A Jobbik a Fidesz számára kihívás

Becslése szerint mennyibe kerülhet a pártoknak a mostani kampány?

A 2006-os vizsgálatunk szerint a nagypártok közel a tízszeresét költötték a megengedettnek (pártonként 386 millió – a szerk.).

Ebben a vizsgálatban 7,6 milliárd forintra teszik a kampányra fordított pénzt. Ez most mennyivel lehet több?

Meg kell jegyeznem, hogy a kampányköltések jelentős része felderíthetetlen, mi ugyanis csak a pártok hirdetései alapján számoltunk. Persze egyes helyeken akár túl is becsülhettük az összeget, mert listaáron voltunk kénytelenek számolni.

Rengeteg tétel maradt rejtve (Fotó: MTI)

Milyen költségeket vettek figyelembe?

A nyomtatott sajtóbeli megjelenéseket számoltuk össze, az elektronikus médiát, a köztéri hirdetések azon részét, amelyeket ügynökségeken keresztül vettek a pártok, és utánanéztünk a kampányrendezvényeknek, ahol ugyancsak megbecsültük a költségeket. Persze rengeteg tétel rejtve maradt, a tanácsadók, a kreatívok vagy a fizetett „önkéntesek” költségeit például nem ismertük.

A pártok partnerek voltak a vizsgálatban?

Egyáltalán nem. Amit megtudtunk, azt a TNS Media adataiból tudjuk. Hivatalosan nem is kommunikáltunk a pártokkal, bár egyes, a kampányban részt vevő pártemberekkel beszéltünk, ahogy cégvezetőkkel is. Amikor a kampányfinanszírozás szabályozásán dolgoztunk a politikai élet szereplőivel, akkor együttműködési készséget tapasztaltunk. Igaz, utóbb kiderült, hogy ez is csak látszólagos volt.

Most újra megkísérlik a kampány monitorozását. Előrébb juthatnak?

Ez annyiban más lesz, hogy három szervezet, a Freedom House, a Transparency International és az Eötvös Károly Intézet fogott össze. Lesz egy honlap, amin nyilvánosságra kerülhetnek az adatok, és most megpróbálunk annak is utánajárni, hogy a pártok mennyit fordíthatnak az állampolgárok közvetlen megkeresésére. Hány telefont, hány szórólapot kap az ember – ezek eddig kimaradtak a számításból.

Több adatból magasabb végösszeg jöhet ki?

Egyrészt az infláció tovább értéktelenítette a pénzt, másrészt nem kizárt, hogy a kampány intenzitása lanyhább lesz, mert a választások eredménye előre lefutottnak tűnik. Persze a tét még növekedhet, mert a Jobbik egyre nagyobb fenyegetést jelent a Fideszre.

Nem az MSZP-re?

Azt gondolom, hogy a Jobbik a Fidesz számára nagyobb kihívás, mert az MSZP-től már mindent elvettek, amit csak lehetett. Néhány elemző szerint a következő évek vélhetően a Fidesz és a Jobbik rivalizálásával telnek majd.

A szocialistáktól sok mindent elvettek, de úgy tűnik a korrupciós ügyeket meghagyták nekik…

Egyfelől zajos a közélet az MSZP korrupciós botrányaitól. Ami ellenben örvendetes, hogy Magyarországon elkezdődött végre egy komoly vita is a korrupcióról, ugyanakkor végtelenül téves értelmezésnek gondolom, amikor a korrupciót a gazdaság problémájaként kezelik. A harmadik köztársaság gyakorlatilag a széthullás állapotában van, ami a rendszer elzüllésének tudható be, vagyis a korrupciónak.

Annyi pénz forrása kétes?

Mihályi Péter szerint a kampányfinanszírozásra költött milliárdok bagatell összegek, de nem ez a probléma. Egyrészt ez módszertanilag is hibás, mert ha a nagypártok elköltik a szabályos összeg tízszeresét, az nem azt jelenti, hogy pusztán ez az összeg az, amelyik illegálisan elindult valahonnan a rendszerbe. Hiszen ahol nincs ügyvitel, nincs könyvelés, nincs transzparencia, ott mindenki belenyúl a szatyorba. Nehéz lenne megbecsülni, hogy ennek mennyi a közvetlen társadalmi költsége. Másfelől a bagatell összeg logikájából az következne, ha például a skandináv vagy angol politikusokat drágábban lehet megvásárolni, mint a magyarokat, ami elég valószínű, akkor nálunk jobb a korrupciós helyzet, mert kevesebbe került. Pedig nem, éppen ellenkezőleg.

Jól látjuk, hogy a politika egyelőre azokat a korrupciós ügyeket borítja ki a szekrényből, ahol csak az egyik fél érdekelt? Azokról az ügyekről, amelyben mindkét nagypárt sáros lehet, nagy a hallgatás.

Erre nagyon sok jel mutat, többek között az ORTT tavalyi frekvenciadöntése, amely a lemondásomhoz vezetett. Erről például a két párt úgy hallgat, mint a tök.

Igaz lehet, hogy a többmilliárdos kampányköltés akár kilenctizede is illegális pénzből származik?

Elsőként hangsúlyozni kell, hogy a jelenlegi szabályok betarthatatlanok. A politikai pártok eljátsszák, hogy betartják a törvényt, és ellenzik, hogy egy csomó közpénzt kampányra használjanak fel. De az is tény, hogy annyi pénzből, amennyit a törvény lehetővé tesz, ténylegesen lehetetlen kampányt csinálni. Tehát alapvetően nem az a baj, hogy sokat költenek a pártok, hanem hogy ezt illegális forrásokból teszik. A törvényhozás az ő kezükben van, és a politikai osztály magatartása rosszhiszemű.

Milyen szabályozással fehéríthető a kampányfinanszírozás?

Megfoghatóvá és szankcionálhatóvá kell tenni a csalást! Átfogó és részletes szabályozás a kívánatos. Kampányszámla kell, amely a forrást és a költést akkurátusan nyomon követi, minden kampánytermékre – még a trikókra is és a golyóstollakra is –, termékjelző kerüljön, a kampányidőszak pontos meghatározása kell és független ellenőrzés.

Az Állami Számvevőszék alkalmas lehet az ellenőrzésre?

Nem lehetünk elégedettek az ÁSZ eddigi teljesítményével, még a mostani szabályozás mellett is többet tehettek volna. Minden okuk meglenne a pártok elszámolásainak jóváhagyását megtagadni. Mindazonáltal szerintem az ellenőrzést az ÁSZ-nál kell hagyni.

Elképzelése szerint hogyan lehetne szankcionálni a szabályokat be nem tartó pártokat?

Olyan pénzügyi és büntetőjogi szankciók kellenek, amelyek fenyegetése valóságos. Persze a bűnüldöző szervek eddig is felléphettek volna. Nem tették. Külföldön, Nyugat-Európától a Távol-Keletig ezek megtörténtek, politikai karrierek törtek ketté, és a korrupt pártfinanszírozást átalakították.

Magyarországon miért nem buknak bele ilyen ügyekbe?

Azért, ha dörrenve becsapódna néhány cellaajtó, sok minden változna. A Magyarországon kívüli világ azt mutatja, hogy van egy pont, ahol azt lehet mondani, hogy ez nem megy. Mi ezen régesrég túl vagyunk, a Jobbik tömegesen szívja el azokat választókat, akiknél betelt a pohár, és sajnos magából a köztársaságból, a szabadelvű jogállamból lett elegük, de hogy mikor jön el az igazság pillanata, nem tudható.

Emlékszem, még a hetvenes években egy budapesti uszodában odajött hozzám egy barátom, és rákönyökölve a korlátra mondta, „Figyeld meg, hogy a magyar filmekben az elvtárs szót csak gúnyosan ejtik ki, szerinted ez mit jelent?”, mire én belegondoltam, hogy jé, tényleg, hiszen ez azt jelenti, hogy ezek megbuktak. Ez igaz volt, csak éppen még kellett várni tizenöt-húsz évet. A rendszer fenntarthatatlanságát jelzi, hogy az állampolgárok tömegei fordítanak hátat az elviselhetetlen életmódú és filozófiájú elitnek. A mi mostani politikai elitünk hozzáállása a közügyekhez is megbukott, csak még valaminek történnie kell. Egy meghatározott dominónak el kell dőlnie, és viszi a többit. De melyik az a dominó? És hány ártatlant temet maga alá az omlás? A másik lehetőség, hogy valakik – sajnos nem látom, kik ők – összeszedik magukat és megmentik a köztársaságot. Amihez egyébként nem heroizmus kell, csak becsületes munka.