A köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről szóló kormányrendelet szerint szeptember 15-étől bárki számára hozzáférhető módon, az interneten kell közzétenni az érintettek pénzbeli juttatásait.
Ez vonatkozik azokra a vezető tisztségviselőkre, felügyelő-bizottsági tagokra, vezető állású munkavállalókra, a tartósan egyes munkavállalók tevékenységét irányító munkavállalókra, akik olyan állami, önkormányzati gazdasági társaságnál, költségvetési szervnél, közalapítványnál dolgoznak, amelynél külön-külön vagy együttesen számítva is többségi befolyással bír az állam.
Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: lebukott az MSZP; miután több milliárdot fizettek ki a fővárosban és állami cégeknél is hatalmas végkielégítésekre, a szocialisták úgy csinálnak, mintha éppen ők harcolnának a – saját maguk által kifizetett – végkielégítések ellen. “Teljesen hülyének nézik az embereket!” – fogalmazott reagálásban a fideszes politikus.
Jóri András adatvédelmi biztos üdvözölte az állami és önkormányzati cégvezetők jutatásainak kötelező nyilvánosságra hozataláról szóló pénteki kormányrendeletet. A biztos az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett rá: ezek az adatok jelenleg is nyilvánosak, a kormányrendelet jelentőségét az adja, hogy a jövőben kérés nélkül kell ezeket az adatokat megjelentetni.
Jóri András emlékeztetett rá: a közfeladatot ellátó szervek vezetőinek juttatása a jelenlegi jogszabályok, az adatvédelmi törvény, az adatvédelmi biztosi állásfoglalások és a bírósági gyakorlat szerint is a nyilvános, ha valaki ezekre kíváncsi, akkor a kérésére a társaságok kötelesek ezeket az adatokat kiadni. Mint mondta, a közpénzzel gazdálkodó cégeknél erősebb a nyilvánosság érdeke az adatok megismerésére, mint a személyes adatok védelméhez fűződő érdek.
“Üdvözlöm, hogy a kormányrendelettel egy olyan modell jön létre, amely alapján már kérés nélkül közzé kell tenni ezeket az adatokat” – jelentette ki.