Bár Debrecenig már sztrádán mehetünk, Budapesttől reménytelenül messzinek tűnik Berettyóújfalu. A hajdan szebb napokat látott kisváros és környéke ma hivatalosan az egyik legszegényebb kistérsége az országnak. A nagyobb üzemeket bezárták, a környék faluiban végképp reménytelen munkát találni. Kilenc éve itt működik alapítványi fenntartásban az Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A világ számos pontján díjat nyert a sajátos iskola, amely amellett, hogy rajzot, kézművességet, táncot tanít, egyfajta szociális intézményként is egyedülálló jelenség.
Érték a másság (Képgaléria-Horváth Balázs)
Túl vonzó a cigány gyerekek számára
Az intézmény rajzszakos művésztanár alapítója, L. Ritók Nóra az egyik tanteremben fogad minket. Mint mondja, nincs irodája, nem is hiányzik neki különösebben. A falakon csodaszép, színes gyerekrajzok, első látásra kicsit Hundertwasser műveihez hasonlítanak. Tíz éve az iskolavezető még egy helyi általános iskolában tanított rajzot. „Volt ott egy jó grafikai műhelyem, de sok volt már a gyerek, nem lehetett szakkörszinten működtetni. Az is probléma volt, hogy túl vonzóvá tettem a cigány gyerekek számára is az iskolát, eredményes munkát végeztem velük, és ez sokakat zavart. Azt mondták, hogy rajzolni a hülye is tud, próbálnék matematikát tanítani nekik. Én viszont ehhez értek. Úgy döntöttem, hogy eljövök” – emlékszik vissza a kezdetekre Ritók Nóra. 2000-ben létrehozta az alapfokú művészeti iskolát, ami, mint mondja, akkor jó ötletnek tűnt. Az állam akkoriban ugyanis még elégséges forrást biztosított a kötelező általános iskolák mellett működő művészeti intézményeknek. Nem kellett a szülőknek állni a költségeket. Mára fokozatosan visszavett a támogatásból az állam, Először csak Berettyóújfaluban működött az Igazgyöngy, később a román határig elterülő környéken még öt telephelyen.
Jelenleg 605 gyerek tanul rajzolni, festeni, agyagozni, táncolni az intézményben, vannak olyan telephelyek, ahol a helyi általános iskola szinte összes tanulója be tudott iratkozni. „A művészeti nevelés a személyiségfejlesztés fontos területe. Az alapoktatásból viszont teljesen kiszorult, heti egy rajzórájuk van az általános iskolásoknak. Nincs idejük, lehetőségük az alkotásra, így nincs mód a gyerekek érzelmi intelligenciájának, személyiségének megfelelő fejlesztésére. Nálunk lehetőségük van a gyerekeknek a kreativitásuk kibontakoztatására” – adja meg az iskola egyik ars poeticáját az igazgató asszony. Ebből következően az iskola elsődleges célja nem a tehetséggondozás, hanem a személyiségfejlesztés.
Analfabéta szülők
Azok a gyerekek, akik az általános iskolai rajzórákon, sőt úgy általában az általános iskolában nem „működnek”, azok ebben a rendszerben eredményeket érnek el. A rajz segítségével nagyon hatékonyan lehet például munkamorált kialakítani, hiszen azt tapasztalják a gyerekek, hogy az eredmény erőfeszítéshez kötődik, „megtervezed, végigcsinálod és ott a sikerélmény”, ráadásul rögtön, egy-két óra munka után.
Kis cigánylány fut be a terembe megmutatni a harisnyáját Nóri néninek. Ő természetesen megdicséri, majd beküldi rajzolni a többiekhez. A kislány egyike az iskolába járó egyre több hátrányos helyzetű roma kisdiáknak. Az itt tanító pedagógusok – zömében Ritók volt tanítványai -, tudatos „PR-munkát” folytatnak azokban a rétegekben (elsősorban a környék kistelepülésein élő munkanélküli cigány családok közt), akik meg sem hallanák, hogy van ilyen lehetőség a gyermekek számára. Ez az egyik oka a hátrányos helyzetűek növekvő arányának az intézményben. Másrészt a környéken egyébként is nagy az elszegényedés, egy teljes réteg lecsúszását élik át manapság, s ez önmagában is növeli a szegény gyerekek számát.
L. Ritók Nóra
Jelenleg az iskolában tanulók között nincs 10 százalék a viszonylag jó körülmények között élők aránya, 30 százalékuk éppen csak „átcsúszik” a 38 ezer forintos egy főre jutó jövedelem kategóriáján. Az igazgyöngyösök között a hátrányos helyzetű tanulók aránya több mint 60 százalék. Ezek egyharmada halmozottan hátrányos helyzetű, ami azt jelenti, hogy a szülők iskolai végzettsége nem haladja meg a nyolc osztályt. „Vannak közöttük analfabéta szülők, tudok nem egy olyan jelentkezési lapot mutatni, ami x-szel van aláírva. Érdekes kérdés, hogy fordulhat ez elő ma Magyarországon…” – fakad ki Ritók Nóra.
Ritók Nóra a cigánykérdésről
“Én azt tapasztalom, hogy hisztéria van cigány-magyar együttélés kommunikálásában. Van egy olyan cigány vezető réteg, amelyik meggondolatlanul és tájékozatlanul bizonygatja a romák vétlenségét. (Sokszor úgy is, hogy később bebizonyosodik annak ellenkezője.) Vannak, akik azt hangoztatják, hogy a cigányság egy misztikus, különleges kultúra, amit hagyni kell úgy működni, ahogy van. És ott vannak a szélsőséges nézetek, a rasszista megjegyzések, a szegregáló törekvések. Szerintem egyik nézet sem jó. Indulatmentesen, de a valós problémákat kibeszélve kell a megoldásokban gondolkodni.”
Hamarosan az FN-en!
„Cigányok közé nem hozza”
A tanulói összetétel meg is határozza az iskola speciális működését. Az elszegényedés, a szociális helyzet kivetül a mindennapokra. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek egy része ugyanis koszos, ápolatlan, sokszor durva, agresszív, lopós, nem szívesen működnek velük együtt a többiek. Az iskola alapelve a kezdetektől az, hogy csak integráltan oktatnak, tehát ezeket a helyzeteket a pedagógusoknak kell kezelni. Tovább árnyalja a képet az is, hogy a cigányok között is többféle van. Van, aki egy picit jobban él, asszimilálódni szeretne, ezért kiveszi abból a csoportból a gyerekét, ahol az identitását vállaló, nehezebb sorban élő cigánygyerekek vannak, mondván „cigányok közé nem hozza”.
A művészszakos tanárok sokszor „válnak szociális munkássá”, és mennek ki családlátogatásokra. A legtöbbször az igazgyöngyös nevelők adnak információt még az osztályfőnököknek is a gyerekekről. „Ha az ember kimegy a terepre, szembesül azzal, hogy olyan családok élnek a környékünkön, ahol az elemi létfeltételekkel is gondok vannak” – magyaráz Ritók, aki ezért különböző adománygyűjtési akciókba fogott a kollégáival. Például egy internetes „adok-kapok” oldal segítségével próbálnak különböző használati tárgyakat, és élelmiszereket szerezni a családoknak. Hosszasan meséli az intézményvezető, hogy ha még van is fogadókészség a kérésekre, egy-egy adomány eljuttatása a megfelelő helyre rengeteg szervezési munkát igényel a pedagógusok részéről. Csakúgy, mint a számos nem kötelező rendezvény megszervezése. Testvériskolai kapcsolatot építettek ki egy budai iskolával (ld. keretes írást), amelynek keretében többször jártak a fővárosban, és fogadták otthonaikban a pesthidegkúti gyerekeket az igazgyöngyös diákok.
A pesthidegkúti testvériskola
Lányi Marietta, a Pesthidegkúton működő Gyermekek Háza pedagógiai vezetője:
Három éve alakítottunk ki az Igazgyönggyel testvériskolaszerű kapcsolatot. Megbeszéltük Ritók Nórával, milyen jó lenne, ha ki tudnánk állítani a képeiket a mi iskolánk galériájában. Minden kép alá odaraktuk az alkotó fotóját is és egy pár mondatot a kis művészekről. A mi gyerekeink elcsodálkoztak, hogy de gyönyörű színes képek, aztán megnézték a fotókat, elolvasták azt a pár mondatot. Ezekben olyanok is voltak, hogy „XY Józsi vagyok, nyolcan vagyunk testvérek, édesanyám börtönben, édesapám egyedül nevel minket nehéz körülmények között”. Az ilyen életrajzi szösszenetek megragadtak a mi diákjainkban. Következő lépésben már nemcsak a képeket, hanem az alkotókat is meghívtuk magunkhoz. Minden májusban van egy nagy aszfaltrajz délutánunk, erre hívtuk meg a berettyóújfalusi gyerekeket. Kiderült, hogy a húsz alkotóból vagy 15 most először hagyta el a szülőfaluját, így először van Budapesten is, és nagyon fáradtan, meggyötörten érkeztek meg. Ám a közös ebéd, a közös focizás, s aztán a közös alkotás felrázta őket, nagyon nagy élmény volt mindenkinek. A mi gyerekeink csodálták kis társaikat, hogy milyen ügyesek, milyen klasszak. Az igazgyöngyösök készültek egy kis műsorral is, elénekelték a cigányhimnuszt, megmutatták a kanalazást, néhány cigánytánclépést. A közös rajzolás, közös pizzázás után úgy váltak el a gyerekek, hogy „mostantól barátok vagyunk”.
Akkor jöttünk rá, hogy itt kell kezdeni az előítéletek lebontását. Azóta rendszeres kapcsolatunk van az Igazgyönggyel. Áprilisban is látható volt a Klebelsberg Kulturkúriában a második közös rajzkiállításunk. A képeket ide is elkísérték az alkotók, akik felléptek a tavaszi fesztiválunkon is. Számunkra jó érzés az is, hogy tudunk néhány nagy szegénységben élő gyereknek segíteni. Most például babakocsira van szüksége az egyik családnak, meg sok bébiruhára. Mi a szülőket értesítettük és egész megható módon hirtelen telelett az egyik terem különböző csomagokkal…
A gyerekeink pedig kezdenek eljutni hosszabb időre is egymáshoz. Ősszel a nyolcadikosok töltöttek 3 napot Berettyóújfalun, ott laktak a családoknál, megismerték az ő életüket. Most pedig Berettyóújfaluról jönnek hozzánk 7.-8.-osok, akik a mi családjainknál lesznek elszállásolva.
Az a legfőbb értéke e kapcsolatnak, hogy két különböző kultúra, szociális helyzet találkozik, és az értéket látja egymásban, valamint a közös alkotást.
Pályázni, pályázni, pályázni
Ritók Nóráék közvetítettek a közíró, Babarczy Eszter felajánlásához is, aki meghívott magához néhány napra mélyszegénységben élő, a fővárosban még soha nem járt gyerekeket. Ennek eredményeképp egy-egy hétvégére már összesen négy igazgyöngyös járt nála. Ez látszólag nagyon egyszerű történet, de óriási erőfeszítés van mögötte. Ki kell például a családokkal alakítani egy olyan bizalmi légkört, hogy el merjék engedni a gyerekeket a pedagógusokkal, és az ő általuk ajánlott idegen emberrel. „Nagyon érdekes, hogy a komádi gyerekeknek például az volt a legemlékezetesebb, hogy van Eszter lakásában egy „raktár”, ahol sok élelmiszer van. (Ez a spájzot jelentette, ahol volt, mondjuk egy karton ásványvíz, több doboz gyümölcslé, több kiló liszt stb.) Ezt ők addig el sem tudták képzelni…„
Babarczyék a képzőművészeti egyetemen indítanak egyébként egy olyan kurzust, ahol különböző vizuális szakos hallgatók fogadnak, kalauzolnak olyan gyerekeket a fővárosban, akik még soha nem jártak ott. Megvizsgálják, megörökítik, mire csodálkoznak rá. „Ez a 20 gyereknek óriási élmény lehet, ezért partnerek vagyunk, de nagyon nehéz összeszervezni. Nemsokára a gyermeknapra is megyünk a Vérmezőre, oda 90 gyereket viszünk fel. Fellépnek a táncosaink, lesz kiállításunk. Ezt is meg kell szervezni, busz, étkezés is kell erre az időre” – sorolja a nem szorosan a pedagógusmunkához kapcsolódó tennivalóikat Ritók.
Az iskola kis tanári szobácskájának ajtaján egy hatalmas mátrix, amin az összes aktuális pályázat fellelhető. Nagyon erős pályázatfigyelés van az intézményben, és mindent megpályáznak, amit csak lehet. E nélkül nemcsak a különleges programokat nem tudnák megcsinálni, hanem az iskola működése is veszélybe kerülne. „Hazardírozás, amit csinálunk, minden évben” – mondja az intézményvezető. Idén 34 milliós a költségvetése az Igazgyöngynek, amiből 9 most is hiányzik. A pénz a terembérletekre, a fizetésekre, a tanárok útiköltségeire, az anyagköltségekre, a gyerekek utaztatására kellene és a pluszprogramokra. Az utóbbiakat egyébként eleve csak a pályázatokból tudják biztosítani. Az elmúlt években 50 fölött volt azoknak a pályázatoknak a száma, amit megnyertek, leszervezetek és elszámoltak vele, ennél persze jóval többet írtak. „Lassan hozzászoktam, úgyis lehet dolgozni, hogy az ember csak egy évet lát előre. Az elején majd beleőrültem, most, ha végigcsinálunk egy évet, akkor már elégedettségféle érzés tölt el”- mondja.
Mélyszegénységből portugál út
Most újabb fellegek gyülekeznek e tekintetben. Nagyon fontos tétel a büdzsében az OKM-mel megkötött 2006-os, öt évre szóló hátránykompenzációs közoktatási megállapodás. Ebben 304 főre kapott az Igazgyöngy támogatást, e nélkül a forrás nélkül nem tudna létezni az iskola ma sem. Igen ám, de azóta már 70 gyerekkel több a hátrányos helyzetű az intézményben, viszont a keretlétszámon nem lehet változtatni. Nincs rá pénz – mondja az OKM. „De ha van egy megállapodás egy célra, öt évre, akkor azt miért kell az első év létszámához kötni? A többiek esélyegyenlősége sérül, de ez úgy tűnik, nem érdekel senkit. Még nagyobb baj, hogy azt hallani, ebből a támogatási formából két év múlva nem fogják segíteni a művészeti iskolákat, csak az alapoktatást végzőket. Ha ezt elveszik, akkor biztosan be kell zárnunk. Minden szakmai siker, színvonal, eredmény ellenére” – mondja Ritók Nóra.
Nincs punnyadt almarajz (Képgaléria-Horváth Balázs)
A pályázatok egy másik köre viszont arra jó, hogy megmérettessenek a gyerekek művei egy másik rendszerben. Ez hasznos információ lehet a pedagógusoknak is, a diákoknak is. Nem utolsó szempont a sikerélmény. Tavaly közel 500 díjat söpörtek be az igazgyöngyös gyerekek a világ minden részéről. Idén a válság miatt kevesebb a pályázat, kevesebb lesz a díj is, de épp most jött a meghívó Lengyelországból egy biharkeresztesi lánynak – díjat nyert egy pályázaton. Hogy ki tud-e menni átvenni, az szintén annak a függvénye, hogy tudnak-e pénzt szerezni az utazásra. „Évente körülbelül három nemzetközi utat tudunk finanszírozni. Ebből prioritást élvez egy portugál pályázat, ahová a legsikeresebben dolgozó iskolákat hívják meg. 20 darabos kollekcióval lehet pályázni, már hatodik éve mindig kijutunk ide. Egy felnőtt és két gyerek utazhat ki. A gyerekek között ez óriási motiváció. Minden ingyen van, az útlevélkészítéstől a repülőig mindent vállalunk. Most gondoljunk bele, mit jelent egy ilyen út annak, aki még Budapesten sem volt, soha. Van egy ilyen vonal Lengyelország felé, a középiskolásainkkal pedig különböző európai országokba juthatunk el egy uniós pályázat segítségével.”
Punnyadt almák, műanyag flakonok
Ritók Nórának egyébként határozott elképzelése van arról, hogyan lehetne a művészeti iskolák támogatási rendszerét ésszerűsíteni. Mint mondja, sok ilyen intézmény üzleti tevékenységnek tekinti a működését. Van ahol tízezer gyerek is tanul, de szinte semmilyen eredményt nem tud felmutatni. Mivel senki nem ellenőrzi ezeket, csak a fejkvóta számít, ezért a rendszer annyira felduzzadt, hogy az államnak nem futotta rá. A színvonaltalanul működő intézmények ellen szigorúan fel kellene lépni, véli Ritók, és ezért sokkal alaposabb és átgondoltabb ellenőrzést kellene bevezetni e területen. Ma adminisztratív módon működik a rendszer, nem a valós teljesítményen, így sok csaló férkőzött a művészeti iskolák környékére. Az elmúlt év minősítési eljárása, ellenőrzése valamit javított a helyzeten, de ez még mindig nem elégséges. Az biztos, hogy a mostani gazdasági helyzetben, főleg a hátrányos helyzetű régiókban nem lehet a szülőre hárítani a művészeti iskola tandíját. Itt állami finanszírozásra lenne szükség.
Láthatóan a sok szám, a finanszírozás, a menedzserszemlélet csak szükséges teher az igazgatónő vállán, az igazi szívügye a rajztanítás. E témakörnél jön igazán tűzbe, noha itt is a problémákkal kezdi. „Sokan azt gondolják, hogy a művészet csúcsa a 19. századi valósághű ábrázolás. Ezt kommunikálja – a Nemzeti Alaptanterv ellenére is – a magyar rajztanítás. Ezért van az, hogy a felvételiken is a csendéletek, portrék, aktok léteznek, holott a kortárs képzőművészet szerint az a lényeg, hogy nekem mi a fontos, milyen gondolataim vannak, és azt hogy tudom kifejezni. Nem kell csodálkozni, hogy a többség nem érti a kortárs műveket.”
Az általános iskolai rajztanításban Ritók szerint a 60-as–70-es évekből jött sztereotip feladatok vannak ma is bebetonozva. Ugyanazokat a punnyadt almarajzokat látjuk ma is, mint 30 éve – mondja. Egy hétéves gyereket akkor érdekli az alma, ha megeszi, egyébként nem. „Kiirtja az iskola az élményt a gyerekekből. Döbbenetes, hogy bejön hozzánk egy negyedikes gyerek, és óvodás szinten rajzol. Az emberábrázolása, térábrázolása ott tart. Senki nem törődött azzal, hogy a vizuális kommunikációja fejlődjön. Az iskolában a rajzórán azt mondja a tanító néni, hogy itt ez a mosóporos flakon, rajzoljátok le 45 perc alatt csendben, én meg addig beírom a naplót, elfoglalom magam. Az Igazgyöngyben viszont ahhoz képest hihetetlen dolgokat, egész más világot látnak. Fantasztikus technikákat, eszközöket. Nem az van, hogy azt csinál, amit akar, mindig tudjuk, hogy mit akarunk fejleszteni, és ahhoz adjuk a feladatot. És csodálatos dolgok születnek. A gyerek ott rendetlenkedik, itt nem, ide szívesen jár még délután is, ott meg 20 perc után ki kell tenni a folyosóra, mert olyan rendetlen. Nem érdekli a feladat.”
Érték a másság
A berettyóújfalui intézményben gyerekközpontú rajztanítás folyik, aminek az a feladata, hogy a gyerek a saját egyéniségét, gondolatait kifejezhesse. A tanárnak az a dolga, hogy megtanítsa arra a kifejező rendszerre őket, amellyel a saját elképzeléseiket papírra tudják vetni. Nem szomorú csendéletet rajzoltatnak, hanem az élményrajzot, az önkifejezős rajzokat helyezik előtérbe.
„A mi módszereinkkel ezek a cigányok, sajátos nevelési igényűek (sni), akik mások, a rajzaikban is mások. És ez itt érték. Végre valamiben érték a másság! Itt nincsenek rajzfilmfigurák, nem másolnak a szomszédról, hanem mindenki magától találja ki a dolgokat. Nagyon fontos nálunk e mellett a kooperatív módszer. Együttműködik a cigány a nem cigánnyal, az ép gyerek az sni-s gyerekkel, az agresszív a szelíddel. Le tudjuk modellezni a társadalmat. Lehet úgy tartani az órát, hogy egy sni-s gyerek éppen olyan fontos legyen egy feladat megoldásában, mint a többiek.”
Van, ahol az elemi létfeltételek is hiányoznak (Képgaléria-Horváth Balázs)
A vizualitás egyébként nagyon fontos segítőeszköze lehetne minden szaktantárgynak. „Természetismeret-, történelem-, magyaróráink vannak, amit a vizualitás szemszögéből közelítünk meg, de matematika, ének felé is van kapcsolódásunk. Ha egy gyerek lerajzolja biológia órán a cincért, az ízelt lábait, a kitinpáncélját, akkor megérti ezeket a fogalmakat. Ha beírja a munkafüzetébe, hogy 1-es ez, 2-es az, akkor elfelejti.”
L. Ritók Nóra arra a legbüszkébb, hogy egy alkalommal, amikor megkérdezték a most 18 éves, kőművesnek tanuló sajátos nevelési igényű, hátrányos helyzetű cigánygyereket, Mező Karcsit arról, hogy mit jelent az Igazgyöngy azt válaszolta: „Az Igazgyöngy az igazságról szól. Hogy itt nem számít ki a cigány, ki a nem cigány, ki a szegény, ki a gazdag, itt mindenki egyformán lehetőséghez jut.” Hogy egy sni-s cigánygyerek így meg tudja fogalmazni a pedagógiánk esszenciáját, ennél nagyobb ajándékot nem kaphat az ember – érzékenyül el az igazgatónő.
