Belföld

A Fidesz tartja pozícióját, az MSZP túl a mélyponton

A Fidesz és az MSZP helyzetét júliusban vizsgáló három közvéleménykutató cég abban egyetért, hogy az MSZP túl van a tavaszi mélyponton, míg a Fidesz tartja előnyét.

A csütörtöki HVG-ben közzétett Medián-felmérés szerint nőtt a Fideszt támogatók tábora, míg az MSZP még mindig “gödörben” van, de a korábbi mélyponton túl. A július 4-8. illetve 11-15. között készült felmérés szerint a biztosan szavazók 57 százaléka választaná a Fideszt, míg az MSZP-re 22 százalék szavazna, ha most vasárnap tartanák a választásokat. A voksoláson a választók 50 százaléka venne részt.

A csütörtöki Népszabadságban megjelent Szonda Ipsos-felmérés a biztos szavazói körben 60-28-ra teszi a Fidesz előnyét az MSZP-vel szemben. A kutatócég utal arra, hogy míg júniusban szűkült a különbség a Fidesz és az MSZP támogatottsága között, addig júliusban nem történtek lényegi változások a két párt táborának méretében. A Szonda Ipsos szerint is apadt az MSZP-vel szemben tavasszal tapasztalt erős elutasítás, korábban ugyanis 33-35 százaléknyi választópolgárnak volt az MSZP a leginkább elvetendő párt, most 27 százalék gondolkodik róla így.

A TÁRKI július 23-án tette közzé elemzését, amelyben azt állapította meg, hogy a Fidesz támogatottsága a biztos szavazók körében júliusban 61 százalék, ugyanannyi, mint júniusban volt, és kevesebb mint a májusi 67 százalék. Az MSZP tábora – szintén a biztos szavazók körében – júliusban 29 százalék, szemben a júniusi 27 és a májusi 23 százalékos támogatottsággal. A TÁRKI szerint az MSZP támogatottsága a tavaszi mélyponthoz képest azért javult, mert az idősek, a budapestiek és a felsőfokú végzettségűek körében az elmúlt hónapokban valamelyest nőtt a népszerűsége. Ez azonban nem változtat azon, hogy a Fidesz jelentősen vezet a kormánypárt előtt.

A TÁRKI és a Medián foglalkozik a kis pártok támogatottságával is, és egyetértenek abban, hogy egy mostani választáson továbbra is csak az MSZP és a Fidesz jutna be a parlamentbe, az SZDSZ és az MDF nem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik