Belföld

Minden titkos lesz

Számos, a költségvetéssel és a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatos adatot titkosítana a titoktörvény új módosításában a kabinet. Ez abból a titokjegyzékből derül ki, amelyet a minisztériumok állítottak össze a törvényjavaslathoz – írta a Magyar Nemzet.

Az új titoktörvény jegyzéke – a minisztériumok javaslatai alapján – összesen 246 tételt sorolna a titkosítható adatok közé. A lista szerint nem kerülhetnének a nyilvánosság elé a pénzügyi likviditás összefoglaló adatai, a külkereskedelmi fizetési mérleg alakulásáról készített előzetes prognózisok, számítások és megállapítások. Nem lennének megismerhetők a fizetési mérleg javítására hozott egyes intézkedések, a kormány gazdaságpolitikai stratégiájára vonatkozó javaslat adatai és háttérszámításai sem – olvasható a Magyar Nemzetben.


A gazdasági szerkezet átalakításával kapcsolatos tervek és az erre vonatkozó előterjesztés adatai ugyancsak titokban maradhatnának, ahogyan a bevezetni szándékozott illetékváltozások terveinek adatai is. Figyelemre méltó, hogy a kabinet a közigazgatás korszerűsítésénél a közigazgatási szervek működését, és személyi állományát érintő tervezetek adatait sem kívánná a nyilvánossággal megosztani.


Az adatvédelmi biztos és a civil szervezetek szerint a törvények értelmében semmilyen költségvetési adat nem lehet titkos – írta a lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik