Waldemar Mattis-Teutsch
• 1950. május 20-án született Sepsiszentgyörgyön, Romániában, majd 1972-ben Brassóba költözött
• 1971- 1975 között a bukaresti „N. Grigorescu“ Képzömüvészeti Föiskola festészeti szakán tanult (tanára Corneliu Baba), ahol oklevelet szerzett
• többek között 1978-ban, 1981-ben, 1997-ben és 2003-ban is kiállított Budapesten
• 1980-ban New Yorkban állítja ki festményeit
• 1988-ban megnyerte a római „Sinaide Ghi“ akvarell versenyt
• 1993-ban Baselben a kölni „Médiák és Művészetek“ Főiskolájának műszaki igazgatója irányítása alatt egy a holográfia alapismereteibe bevezető magánkurzuson vett részt
• 2000-ben Badenweilerben, majd Budapesten, egy évvel később – többek között – Bukarestben és Győrött állította ki hologramjait
• 2003-ban elnyerte a „Shearwarer foundation“ 2003. évi holográfia díját
• 2006-ban Párizsban és Finnországban, 2007-ben Rotterdamban és Kassán állít ki, de pályája során számtalan kiállítása volt Romániában, a környező országokban és Nyugat-Európában egyaránt
Jelenleg Kassán állít ki több társával együtt hologramokat. Minek köszönhető, hogy az ön neve is bekerült a nemzetközi mezőnybe?
A társaság kiválasztása nem lehetett egyszerű dolog. A kiállítás kurátora dönt ilyenkor: egy bizonyos témakört kiválaszt, és ennek megfelelően igyekszik összegyűjteni az embereket. De ez a témakör ebben az esetben eléggé általános volt: a művészet, a tudomány és a technika kapcsolata.
Hogyan lett holográfus, hiszen évekig festőként alkotott? Miért hagyta abba a festést a hologramokért?
Egy művész számára mindig van egy plafon, amit szeretne elérni, és amelyhez ha eljut, új problémák után kutat. Számomra is eljött az a pillanat, amikor hosszú vívódás és gondolkozás után új problémát kellett találnom. A festészetben mindig is a fény problémaköre érdekelt. Az évek múlásával ezt próbáltam egyre jobban körüljárni. Először üvegport használtam, később úgynevezett interferenciafestéket. Ebből már adódik a hologram. A nagy különbség igazán az volt, hogy az eszköztár megváltozott. Addig interferenciafestékkel dolgoztam és fújópisztollyal. Ezután fedeztem fel az új technikát, a fényérzékeny lemezeket, a számítógépet.
Mikor volt ez a nagy váltás?
1996-ban. Építettem egy bunkert, egy labort magamnak, és klasszikus hologramokkal próbálkoztam. Amikor festettem, először elvont, majd egyre konkrétabb munkákat készítettem. Az érdekelt, hogy az eszközökkel, pusztán az eszköz jelenlétével mit lehet kihozni. A hologramokkal sem akartam soha ábrázolni, azt akartam megnézni, mit lehet azzal az eszközzel – ebben az esetben a fénnyel – önmagával kezdeni.
Foglalkozott valaki akkoriban Romániában hologramokkal?
Nem, és úgy tudom, most sem.
Mit lehet még kihozni ebből, mi az a plafon, amelyet most el szeretne érni a hologramművészetben?
A hologramoknak, és általában az új médiáknak – a fényművészetek, a filmművészetek, az animációk, a zene bizonyos ágai, a fényképészet – az az egyik jelentős tulajdonságuk, hogy olyan gyorsan jönnek az újdonságok, hogy az ember nem tud elérni a felső pontra. Sőt át kell ugorjon lépcsőket, hogy le ne maradjon, mert az eszköztár minden nap bővül. Itt inkább az az eset állhat elő, hogy lefárad az ember, mert nem bírja az állandó rohamot. Nálam ez még szerencsére nem következett be, most is van két-három ötletem, amelyeket meg kéne valósítani. Csak mindez pénzbe kerül.
Waldemar Mattis-Teutsch (Fotó: FigyelõNet)
Egy hologramot mennyi idő alatt készít el és mennyi pénzbe kerül?
A hologramok elkészítése gyorsan megy. A megtervezés, kiötlés lehet egy-két év vagy akár két nap is, attól függ, hogy jön az ihlet. A kivitelezés fázisa már nem az embertől függ, hanem a számítógéptől, de ez már két nap alatt megvan. A hologram előállításának az ára attól függ, milyen fajtáját választjuk, millió lehetőség van. A transzmisszós hologramok olcsóbbak, a reflexiósak drágábbak. Nagyságrendileg 500 és négyezer euró között van egy kivitelezés.
Mik a távlati tervei, hova fejlesztené tovább a hologramjait?
Az utóbbi időben elkezdtek érdekelni az animációk. Megpróbálok egy ilyet összehozni. Ez egy film lenne, a témaköre továbbra is a hologram. A különbség annyi, hogy az idő dimenziója megváltozna: a hologramnál ez benne van a munkában, de nem lehet észrevenni, csak ha a néző beleviszi, azaz elmozdul a kép előtt. Az animációnál viszont a néző nyugodtan ül, és a film viszi be őt a mozgásba.
Az eddigi művészetében mit érzett szakmai csúcsnak?
Erre nehéz válaszolni, mert végül is az embernek mindegyik alkotása a saját gyermeke. Nem tudnám azt mondani, hogy az egyik csúcs a másikkal szemben, egyformán kell szeressem őket. Ami a szakmát illeti, a Party című hologramomat tartották az egyik legmélyebb hologramnak a maga idejében. De elismerésnek érzem, hogy 2003-ban Shearwater-díjat kaptam, idén pedig meghívtak a rotterdami filmfesztiválra.
Egy ilyen családi környezetben, ahol nagyapja, Hans Mattis-Teutsch nemzetközileg ismert, híres festő volt, édesapja pedig szintén ezen a területen alkotott, mennyire volt természetes, hogy ön is művészi pályán indul el?
Teljesen magától értetődő volt, hogy művészettel fogok foglalkozni. 16-17 éves koromban fogtam először ecsetet a kezemben, de korábban rajzoltam és négyéves koromtól gyurmáztam. Hosszú ideig szobrásznak, majd keramikusnak készültem és végül festő lettem. A családi támogatás, atmoszféra megvolt, ebbe születtem bele, ebben éltem.
Gyermekei közül folytatja valaki a pályát?
Nem, szerencsére egyikük sem.
A pályája során a neve mennyire segítette vagy éppen hátráltatta?
Amennyit segített, annyit hátráltatott, voltak előnyök és hátrányok is. Előny volt, hogy amikor kiállítást akartam tartani, könnyebben ment talán, mert a nevem „eladható” volt, a főiskolán viszont volt tanár, akinek nem tetszett a stílusom, és mondta, ezt biztos otthon tanultam.
Említette, hogy holográfiával önön kívül senki nem foglalkozik Romániában. A pályája szempontjából mit jelentett magyarként Romániában alkotni?
Ennek is volt előnye és hátránya is. Előnynek mondhatom, hogy könnyen ki tudtam állítani a Magyar Kulturális Intézetben, hátrány volt viszont, hogy a régi rezsimben megmondták, hogy a másik alkotót jobban szeretik, mert ő a többséghez tartozik. De ezek a dolgok a művészt nem befolyásolják. A személyes életet persze igen, de annak elvben nem szabad kihatnia a művészetre.
Volt olyan eset, hogy a rezsim akadályozta abban például, hogy külföldön állítson ki?
Nem tudom bizonyítani. Abban az időben, ha az ember írt valakinek egy levelet és nem kapott választ, akkor úgy gondolhatta, az illető nem válaszolt. Egy esetre emlékszem, amikor volt egy amerikai meghívásom, még a régi rendszerben. Erről azonban csak akkor szereztem tudomást, amikor a rendszerváltás után kimentem New Yorkba, és az illető megmutatta nekem a levelet, amely soha nem jutott el hozzám.
Milyen művésznek lenni a XXI. században?
Nem mondanám, hogy válságban van a művészet általában, de nagy átalakulást élünk meg, ahol az egyes irányzatok más irányzatokká válnak. A vizuális művészetek iránti érdeklődés nőtt, de érdekes módon a fogyasztók kevésbé biztosak abban, hogy mi az érték és kevésbé az értéket keresik. Egy biztos: ma a művészet legfontosabb feladata, hogy szórakoztasson.
Mennyire lehet megélni a művészetből?
Ebből megélni nem lehet. Én személy szerint nem sok hologramomat adtam el, igaz, nem is nagyon törekedtem rá. A hologramok árai egyébként elég eltérőek, körülbelül a festmények áraival azonosak. Általában az új médiák művészei nemigen tudják eladni a műveiket, legfeljebb szponzorálást kapnak.
Van-e célközönsége, vagy saját szórakoztatására alkot?
Hogy kinek szólnak a munkáim? Nem tudom. Akinek tetszik.
