Belföld

Áprilisban lehet MDF-Orbán találkozó

Áprilisban tárgyalhat a Magyar Demokrata Fórum frakciójával Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt tizenhárom pontjáról, amelyben a középosztályt érintő kérdéseket foglalták össze - mondta el Hock Zoltán.

A keddi a második találkozó volt a két párt szakértői csoportjai között. A találkozón fideszes és MDF-es politikusok, valamint szakemberek vettek részt – mondta Hock Zoltán, a párt elnökhelyettese. Hozzátette: a tárgyaláson humánpolitikai kérdésekről tárgyaltak; így például a kisebb államról, a kutatásfejlesztésről és a tiszta kezek hivataláról.

A Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum két munkacsoportot állított fel, hogy előkészítsék az Orbán-MDF találkozót – mutatott rá Hock Zoltán. A politikus egyelőre nem tudta megmondani, hogy összesen hány egyeztetés előzi meg a Fidesz elnökének látogatását, így a pontos dátumot sem tudta megnevezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik