Belföld

Orbán a KDNP-ben folytatja?

Az Index információi szerint elképzelhető, hogy ha a Fideszben erősödnek a belharcok, az elnök Semjén Zsolt oldalára menekül.

Az Index kereszténydemokrata forrásokra hivatkozva kifejti: a KDNP vezérkara valós forgatókönyvként számol azzal, hogy Orbán Viktor a közeljövőben pártot vált. Ha nem is holnap, de akár már egy év múlva eljöhet az idő, hogy Orbán átüljön a KDNP-be, állították az Indexnek kereszténydemokrata források.

Az internetes lap szerint a Fideszben is egyre valószínűbb menekülési útvonalként emlegetik Orbán Viktor számára a pártváltást. Állítólag a kereszténydemokraták között már a 2006-os választások után is felmerült, hogy Orbán egyszer pártjukat erősíti majd. Az elképzelés akkor még csak hosszú távra szólt, de a KDNP-ben egyértelműen annak tudták be a pártjuk újraépítésénél és pozíciószerzésénél tanúsított előzékenységet, hogy a Fidesz-elnöknek személyes tervei vannak a kereszténydemokrata párttal.

A két párt Indexnek nyilatkozó több prominense szerint már számos érv is rendelkezésre áll az átülés támogatására. Orbán például a KDNP-ben kiteljesíthetné vallásos meggyőződését, amely az utóbbi időben elhangzott beszédeiben egyre nagyobb teret kapott. A KDNP számára pedig biztos népszerűségi ugrást jelenhetne a Fidesz-elnök csatlakozása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik