Barta István a táptolvajok miatt botlott az olajosokba. Ahogy meséli, őt azért kérték fel vagyonőrnek, mert a takarmánykeverő teteje nem volt zárható, s éjszakánként lopták a tápot. Ezért esténként kiautózott a telepre, leparkolt a kazánház előtt, és reggelig felügyelte a területet. 1995-ben azonban, ahogy mondani szokták, rosszkor, rossz helyen volt. Máig borzongva idézi fel a történteket. – No, jövök egyik este. A kocsival szokás szerint ott álltam meg a kazánház előtt. Hát, ahogy jövök, találkozom egy sísapkás komával. Kérdezi, hogy mit keresek itt? Mondom, megyek a munkahelyemre. Itt dolgozom. Azt mondja: azonnal forduljak vissza. Mondom, miért? De csak erősködik, hogy azonnal forduljak vissza, s már nyúlt a pisztolyért. Ahogy visszafordultam, szerencsére visszatette a stukkert. Én meg megyek vissza a kocsihoz, de akkor már nem engednek oda sem. De azért csak addig erősködtem, hogy beleültem a kocsimba. Azt azért láttam, hogy a silók mellett ott álltak sorban a tartálykocsis kamionok, meg a Nissan terepjárók. Utána hazafelé menet kicsit távolabb megálltam, s egy dombról néztem távcsővel, hogy mit csinálnak. És utána másnap reggel szóltam a rendőröknek.
Nem Barta István volt az egyetlen ember, akit a Macskási-telepen halálosan megfenyegettek az olajszőkítők. Hasonlóan járt Oláh János, a telep kazánfűtője is. Neki az volt a szokása, hogy szolgálatban, amikor éppen nem volt dolga a kazánnal, unaloműzőként rejtvényt fejtett. Ha szép idő volt, kiült a kazánház elé egy hokedlire, s ott bogarászta a rejtvényújságot. Azt hitték a sísapkás komák – meséli Barta –, hogy Oláh a kamionok rendszámait jegyezgeti fel papírral ceruzával a kezében. Odamentek hozzá, s kerek-perec megmondták neki, ha nem hagyja abba a jegyzetelést, nem látja többé a családját.
– Gyakran előfordult, hogy itt kamionok pörögtek? – kérdezi Papa.
– Sűrűn, folyamatosan.
– Az ön ismeretei szerint abban a két évben itt mennyi olaj fordulhatott meg?
– Hetente legalább két szerelvény, szerelvényenként 5-10 vagonnal.
– Ez azt jelenti, hogy egy 10 vagonból álló szerelvény körülbelül 800 ezer liter kapacitással bír.
– És senkit nem érdekelt ez, még a körzeti megbízottat sem, hiába jöttek ki, nem szóltak azok semmit.
– Mikor kezdődött ez?
– Hogy mikor kezdődött. Én ’84-ben lettem vagyonőr, s olyan ’86 óta jöttek ide a vagonok. Ez még a pártállam idején elkezdődött. De igazából a kilencvenes évekre durvult el a helyzet.
– Említette, hogy bejelentést tett a rendőrségen.
– Igen. Másnap kijöttünk ide Karancsi Tibivel, de nem ez az érdekes, hanem az, hogy utána bent a rendőrségen úgy köszönt el tőlem a bűnügyi osztályvezető, Kucsera Lajos, hogy „ha még egy szót szólsz, akkor ki lesz lyukasztva a bőröd.”
– És ezt komolyan gondolta akkor?
– Akárhogy is gondolta, én komolyan vettem, mert ez a maffia-banda mindenre el volt szánva akkor. Én utána éjszaka is féltem egyedül, már nem is vállaltam többé éjszakai szolgálatot.
