Belföld

A parlament elé kerül az önkormányzati törvény

A parlament alkotmányügyi bizottsága a kormánypárti többség szavazataival általános vitára alkalmasnak találta az önkormányzati rendszer reformjáról szóló alkotmány-, illetve törvénymódosításokat.

A módosító javaslatokhoz kétharmados támogatás, tehát az ellenzék egyetértése is szükséges, a bizottsági ülésen azonban a fideszes és a kereszténydemokrata honatyák többnyire bírálták a regionális önkormányzatokról, az önkormányzati választások időpontjának módosításáról, illetve az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló előterjesztést. Az önkormányzati választások időpontját a négyévenkénti általános országgyűlési választások felezőidőpontjára tennék át 2012-től. Csökkentenék a fővárosi közgyűlés létszámát, bizonyos esetekben kötelezővé tennék önkormányzati társulások létrehozását, és kiterjesztenék a körjegyzői rendszert, továbbá csökkentenék az önkormányzati képviselők tiszteletdíját.

Répássy Róbert, a bizottság fideszes alelnöke úgy vélekedett: a több év alatt is csak legfeljebb tízmilliárdos nagyságrendű megtakarítást eredményező államszervezeti reform „politikai blöff, gumicsont”, amelynek valódi célja, hogy elterelje a közvélemény figyelmét a rövidesen életbe lépő 1350 milliárdos megszorító csomagról. Salamon László kereszténydemokrata képviselő azt hangsúlyozta, hogy nincs olyan kényszerítő körülmény, amely a megyerendszer feladását indokolná. A regionális rendszer kialakítása távolabb vinné az ügyek intézését a lakosságtól.

Az adóztatás szigorítása

Az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén ugyancsak a kormánypárti többség szavazataival általános vitára alkalmasnak találta az adóztatás szigorításáról szóló pénzügyi tárgyú jogszabály-módosításokat, melyek célja a Pénzügyminisztérium (PM) szakemberének megfogalmazása szerint „a jogkövető magatartás elősegítése”. Répássy Róbert szerint a házipénztár adóztatása, ami a módosítások között szerepel, kifejezetten középkori, például a hídpénzre emlékeztető megoldás.

A PM illetékes szakembere ennek kapcsán megjegyezte, hogy a házipénztár utáni adófizetés elkerülhető például úgy, hogy a normál üzletmenet kétszeresét meg nem haladó mértékű készpénzt tartanak a házipénztárban. Az eva mértékének év közbeni növekedése kapcsán pedig hozzátette, hogy aki ezt méltánytalannak tartja, az év közben is kiléphet az evakörből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik