Belföld

Meginoghat Kaiser alibije

Két héten belül befejeződhet a hatóság félrevezetése és hamis tanúzás gyanújával indított nyomozás a móri bankrablásért jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Kaiser Ede két volt barátnője és egyikük szülei ellen – tudta meg a Fővárosi Főügyészségen a Népszabadság.

Gyuris Anita, aki tizenhat éves volt a móri mészárlás idején, hamis alibit próbált meg igazolni Kaiser Edének. Azt állította, hogy aznap azért lógott az iskolából (a hiányzás tényét a rendőrség kérésére annak idején az iskola is megerősítette), hogy május 9-én együtt lehessen Kaiserrel.

Kaiser telefonja Csepelen volt

Tény, hogy Kaiser mobiltelefonjának cellapozíciója alapján a móri rablás idején Csepelen volt, ahol Gyurisék laktak, de a móri ügyben nyomozó rendőrök szerint nem Kaiser kezelte a készüléket, hanem barátnője, Anita. Kaiser a nyomozók szerint épp azért bízta rá a készüléket, mert tudta, ha bármilyen okból gyanúba keveredne, a rendőrség elsőként azt vizsgálja, hol volt akkor a mobiltelefonja.

A Népszabadság szerint a perben kiemelt hangsúlyt kapott az a kérdés, hogy a móri bankrablás idején Kaisernél volt-e a telefon? Gyuris Anita szerint igen. A kérdéses időpontban ugyanis együtt voltak szülei csepeli lakásában. Ezt a verziót támasztották alá vallomásukkal a nyomozás során, majd később a perben, Gyuris Anita szülei is.

Egy másik volt barátnője, Weiner Szeréna szintén azt állította, hogy 2002. május 9-én a déli órákban, amikor a rablás történt, Kaiser a fővárosban volt.

Párhuzamos nőügyek


Kaiser ismerősei, köztük Bach Sándor, a móri per ötödrendű vádlottja, akivel a cellaadatok szerint a móri rablás időpontjában Kaiser telefonon beszélt, elképzelhetetlennek tartják, hogy bárkinek is átadta volna a telefonját. Főleg nem egy 16 éves lánynak. „Lelepleződtek volna a párhuzamos nőügyei” – érvelt egyikük. Kaiser védője, Dezső Antal ügyvéd pedig azzal érvelt, hogy Kaiser minden korábbi, majd a Mór után elkövetett bűncselekményeihez is magával vitte a mobilját, miért pont oda ne vitte volna magával? Ha pedig így akart volna alibit igazolni magának, nem bízza a sorsát egy tinilányra.

Gyuris Anita és szülei, továbbá Weiner Szeréna vallomásával kapcsolatban már az első fokon eljáró Varga Zoltán bíró megjegyezte: ők nem jóhiszeműen tévedtek, hanem valótlan tartalmú és ellentmondásos nyilatkozataikkal az elsőrendű vádlott helyzetét próbálták meg javítani, ami nem maradhat büntetőjogi következmények nélkül. Nemcsak a móri ügy súlya miatt, hanem mert általában sem elfogadható, ha valaki megkísérli félrevezetni az igazságszolgáltatást.

Gyurisék és Weiner Szeréna ellen a jogerős ítélet meghozatala után a Fővárosi Ítélőtábla tett feljelentést. Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Népszabadság kérdésére elmondta: a nyomozás a végéhez közeledik, s az ügy jelen állása szerint két-három héten belül a vádemelés is megtörténhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik