Belföld

134904

Számadás
Eleinte csak környezetvédelmi jelentéseket kezdtek készíteni a cégek a három P, a profit, planet, people (vagyis nyereség, bolygó, emberek) jegyében a pénzügyi mérlegek kiegészítéseképpen, az utóbbi időben gyakoribbá váltak a társadalmi felelősségvállalást tartalmazó beszámolók is. Ezekben a természeti környezet mellett a társadalmi és gazdasági hatásokra is ki kell térni. „A magyar számviteli törvény szerint az üzleti jelentés részét képezi a környezeti és társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos beszámoló” – mondta el ezzel kapcsolatban Várnai Éva, a KMPG partnere. Véleménye szerint a vállalati felelősségvállalásról szóló beszámolók szerepe nőni fog a közeljövőben, azokat előbb-utóbb kötelező lesz nyilvánosságra hozni. A legelterjedtebb nemzetközi standard a Global Reporting Initiative (GRI) Guidelines, amely nem más, mint a fenntarthatósági jelentéshez szempontokat nyújtó útmutató. Ennek első változatát az ENSZ égisze alatt létrejött, hasonló nevű független civil szervezet 1997-ben állította össze azzal a céllal, hogy a vállalati működés a pénzügyi mellett a fenntartható fejlődés szempontjából is értékelhető legyen. A társadalom-környezet-gazdaság hármas pilléren nyugvó szempontrendszer jelenlegi változatát világszerte számtalan iparágban működő vállalat használja CSR tevékenységének dokumentálására, köztük a Globális Megállapodás résztvevői is. Jelenleg egy vállalkozókból, befektetőkből, környezetvédőkből és kutatókból álló nemzetközi csapat dolgozza át a tavaly óta magyarul is elérhető útmutatót, az új változat bemutatása ősszel várható Amszterdamban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik