Az ÉS-ben e héten Rádai Eszter Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt arról faggatja, mi az a hamis látszat, amit a levél kelt? A FigyelőNet az interjú néhány kérdés-válasz párját mutatja be, olykor rövidítve, hogy e vitát kiváltó jelenség hátterét jobban megvilágítsa.
– Kik lehetnek a címzettjei Orbán Viktor levelének, „személyes üzenetének”? Kihez fordul, amikor azt kéri: „…fogjunk össze, dolgozzunk együtt a választási győzelem érdekében! /…/ éljen a választás jogával áprilisban, adja le szavazatát a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségre, és bíztassa erre a környezetében élő honfitársainkat is”? Mit gondol erről?
– Azt gondolom, hogy a levél hamis látszatot kelt, annak ellenére, hogy textusában korrekt. Mert úgy tesz, mintha a határon túli magyarokhoz szólna, holott hozzájuk nem szólhat.
Alvó állampolgárok: nem tudjuk mennyi
– Miért nem, hiszen formálisan őket szólítja meg? /…/
– A levél azért nem szólhat a határon túli magyarokhoz, mert ők kevés kivétellel nem magyar állampolgárok. Így ők nem is tudnak Orbán Viktorral együtt dolgozni a választási győzelem érdekében, mert nem a magyar politikai közösség tagjai, hanem a szlováké, a románé, a szerbé, ott választhatnak demokratikusan képviselőt, ahol élnek. Ezzel szemben az 1929 után kivándoroltak és leszármazottaik -, ők ugyanis megőrizhették magyar állampolgárságukat -, ha kérték vagy kérik ennek tanúsítását, és ha van magyarországi állandó, bejelentett lakcímük, szavazóképesek. A levél címzettje vagy az a néhány tízezer ember lehetne, aki magyar dokumentumokkal állampolgárként él külföldön, főleg Nyugat-Európában és az amerikai kontinensen, vagy az a mintegy másfél-két és félmillió ember, aki jogilag magyar állampolgár, de erről nincs okirata. Ők bármelyik percben elhatározhatják, hogy magyar álllampolgárságukat tanusíttatják.
– Ennél pontosabban nem lehet meghatározni ezeknek az „alvó állampolgároknak” a számát?
– Senki nem tudja. Magam egyszer megkíséreltem kiszámolni, akkor két és félmilliós számhoz jutottam. Például az ötvenhatosok és leszármazottaik ma már legalább egymillióan lehetnek. Persze, voltak, akik különböző okoknál fogva elvesztették állampolgárságukat, szóval valahol egy és hárommillió között van azok száma, akik bármikor besétálhatnak egy külképviseletre, és ott a létező magyar állampolgárságuk tanúsítását okkal kérhetik.
– Azt gondolja, az Orbán-üzenet valójában nekik szól? Az Amerikában élő, köztudottan jobboldali elkötelezettségű Lipták Béla például egy körlevélben arra hívja fel az ott élő magyarok figyelmét, hogy gyorsan jelentkezzenek be Magyarországon, mert akkor még résztvehetnek a választáson.
– Csakhogy ahhoz egy magyar hatóság által kiállított, személyazonosság igazolására alkalmas dokumentum is kell, magyar útlevél, magyar személyi igazolvány vagy magyar jogosítvány, ha jól tudom. Az utolsó bejelentés egyébként 2700 külföldön szavazni kívánó magyar állampolgárról szólt, ez a szám természetesen még emelkedhet. Nem mintha a választások nem múlhatnának néhányezer szavazaton… De vajon van-e okunk feltételezni, hogy ez a néhány ezres sokaság egyirányba fog szavazni? Szerintem nincs. /…/ Azt gondolom tehát az eredeti kérdésére válaszolva, hogy ez az üzenetküldés valamiféle rituális előadás: ahogy az ősember a barlangban eljátszotta a vadászatot, a Fidesz most eljátssza, mi lenne, ha sok-sok magyar állampolgár élne a szomszédos országokban, ha a népszavazás eredményeképpen lehetővé vált volna a kedvezményes honosítás, és ha ezzel a lehetőséggel sokan éltek volna. Eljátszanak a gondolattal, mi lenne, ha… Ez egy rituális játék, afféle performance.
Ne becsüljük le őlet
– Egyúttal valamiféle önbizalom-növesztő erkölcsi megerősítés is: „az igazi magyarság velünk, a többség mellettünk van, csak gonosz erők megakadályozzák, hogy kifejezhesse akaratát”.
– Ezt én biztosan nem mondom, mert azzal a másik téveszmével sem értek egyet, hogy a határon túli magyarok egy emberként a Fideszre szavaznának. Azt elhiszem, hogy a nevükben fellépő személyek és szervezetek vezetői közül a legtöbben őket pártolják, de általában a határon túli magyarságra ez nem igaz. Például az RMDSZ-ben – hiszen tudjuk! – nagyon különböző irányzatok vannak, és ha arra kerülne a sor, bizony kétlem, hogy a kolozsvári munkások mind a Fideszre szavaznának. És nem szeretném a határon túli liberálisokat sem meggyanúsítani, hogy elárulnák és elhagynák szabadelvű nézeteiket. Ne becsüljük le a határon túl élőket, ne gondoljuk, hogy nem képesek politikailag artikuláltan megnyilvánulni!
/…/
– Vegyük sorra azokat a csoportokat, amelyek Magyarországon valamikor még választóként számba jöhetnek, különféle elméletek és elgondolások szerint. Egy Gaudi-Nagy Tamás nevű jogász szerint például, aki a Magyarok Világszövetsége elnökségének a tagja, és a Magyar Csodaszarvas Egyesület alapítója, a délvidéki magyarok valamennyien magyar állampolgárok, ki tudja, hány százezren, hiszen amikor 1941-ben visszacsatolták ezeket a területeket, ott több mint egymillió ember élt.
– És akkor ez az úr az összes – akkor ott lakos – szerbről is azt állítaná, hogy magyar állampolgárok?
– Erről hallgat.
– Hát persze, róluk a népszavazási kampány során sem esett szó. Holott jól tudjuk, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken nem csak magyarok éltek a területváltozások idején. Ez az említett írás is, amely nagyon széles körben forog az interneten, leírja, hogy amikor 1941-ben a magyarok bevonultak az akkori Jugoszláviába, egymillió száznegyvenötezer lakos élt a visszafoglalt területen, és közülük csak 36,6 százalék volt magyar, a többi szerb, német, horvát, román és más nemzetiségű. És azt is tudjuk, hogy a trianoni elcsatolás idején az elszakított tizenhárommillió négyszázezer ember közül csak három és félmillió volt magyar, tízmillió nem.
– A visszacsatoláskor azonban valamennyien magyar állampolgárokká váltak, tehát ezen az alapon ma ők is igényt tarthatnának a kettős állampolgárságra.
– Persze. Ugyanez a helyzet a kedvezményes honosítással is: ez a lehetőség ma nekik is rendelkezésükre áll.
– Ha magyarnak vallják magukat. De miért vallaná magát magyarnak, aki nem az?
– Például mert nem ért egyet saját országa politikájával vagy mentalitásával. Ha a kivándorolt magyarok közül egy bizonyos politikai szituációban sokan kanadainak vagy amerikainak vallották magukat, ugyanez másokkal is előfordulhat. /…/
Minden magyarért felelünk
– Visszatérve Orbán Viktor levelének állítására a magyar szolidaritásról, amelynek újjáélesztését új kormánya első feladatának tartja: „Lakjék bár a világ legtávolabbi szegletében is, minden magyarnak tudnia és éreznie kell, hogy létezik egy olyan hely, ahol otthon van, ahol számon tartják. Ennek a helynek Magyarországnak kell lennie.” Egyetért-e ezzel az állítással?
– Persze, és azt gondolom, hogy ezt a magyar politikai paletta minden valamirevaló résztvevője így gondolja: aki magát magyarnak vallja, lakjék bárhol, azért a Magyar Köztársaság felelősséget visel. Ez a szolidaritás egyébként ma is írott törvényünk, szerepel az Alkotmány hatodik szakaszában. A kérdés inkább az, miben kell ennek a szolidaritásnak megmutatkoznia, kívánjuk-e mindenkinek alanyi jogává tenni, hogy Magyarországra költözhessék, ha magát magyarnak vallja. Orbán Viktor és kormánya világossá tette, amikor az úgynevezett státustörvényről beszámolt a Velencei Bizottságnak, hogy esze ágában sincs kiterjeszteni az állampolgárságot azokra, akik a szomszédos országokban élnek. De arra a kérdésre sem ő, sem mások nem ismerik a választ, mi történjék azokkal, akik magukat magyarnak vallják, de mi nem tekintjük őket annak. Ez az igazi nagy csapda! /…/
A nyolcvanas években például az osztrák hatóságok Magyarországra deportáltak egy kisebb bűncselekményekben elmarasztalt középkorú férfit, aki azelőtt sosem járt itt, és magyarul sem tudott. Magyar állampolgár volt, mert az apja, aki 1948-ban hagyta el az országot, hazafias érzelmektől vezérelve nem vette fel az osztrák állampolgárságot, anyja pedig az akkori törvények értelmében, magyar állampolgárhoz menve feleségül, elvesztette osztrák állampolgárságát. Ez az osztrák férfi azon az alapon került ide, hogy „bűnöző, menjen haza”. De ez az összes magyar fasiszta leszármazójával is megtörténhet, ha az argentínai hatóság – teszem azt – kokainbáróként száműzi, mondván, menjen haza Magyarországra. Vagy épp maga dönt így, mert már ég a lába alatt a talaj. És tudok egy hölgyről, egy 56-os disszidens férfi kanadai francia anyától született leányáról, aki életében egyszer járt Magyarországon, egyetlen napot töltött a Fórum szállodában, és egyetlen szót sem tud magyarul, viszont most épp magyar állampolgársága tanúsíttatását intézi, mert a francia filmiparban akar dolgozni, és uniós állampolgárként ez sokkal könnyebb, mint kanadaiként. Ez lenne a magyar szolidaritás igazi értelme? Nem hiszem.
(Az interjú teljes változata a pénteken megjelenő ÉS-ben lesz olvasható.)
