Belföld

Kisgyerekes nyugdíjasok tartották lázban a Parlamentet

A Fidesz a lakásépítés áfájáról, a szocialisták a nyugdíjakról vitázott volna a Parlament mai rendkívüli ülésén. Az ülés érdeklődés és szocialisták híján elmaradt.

A Fidesz indítványára szerdára rendkívüli ülést hívtak össze az ország házába. A szocialisták még az ülés előtt bejelentették: nem mennek el az ülésre.

A szocialisták nem mennek a parlamentbe

Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője szerint a parlamenti ülést a szocialista képviselők kampánygyűlésnek tartják, ezért nem tartják helyénvalónak, hogy résztvegyenek rajta.

A rendszerváltás óta még sosem volt a választás előtti parlamenti szünetben olyan kezdeményezés, ami összehívta volna az országgyűlést – mondta Lendvai Ildikó. Eddig a pártok egyetértettek abban, hogy az ország házát az ilyenkor szokásos kampányra ne használják. A szocialista politikus hozzátette: nem lehet azt mondani, hogy a Fidesz most megszerette volna a házat, mert eddig alig vettek részt a vizsgálóbizottságokban, és a parlamenti üléseken. A Fidesz képviselői nem csak a jogszokást nem vették figyelembe, hanem önkényesen alkalmazták a házszabályt, amit az ország már megszokott az ország az egyhetes-háromhetes ülési rend vitájában.

„Rendkívüli ülést rendkívüli esetben szoktak összehívni, a mostani pedig nem az” – tette hozzá. A szocialisták nem látják, hogy miért kell most összeülni, ha a 14. havi nyugdíjat a Fidesz csak 2007-től szeretné bevezetni.

Lendvai szerint lehet, hogy fideszes szempontból rendkívüli helyzet van, amikor azt látják, hogy a közvélemény-kutatók felmérése szerint minimum kiegyenlítettek az erőviszonyok. A hitelességi versenyben sem nyerték el az emberek támogatását, a polgárok többsége nem ért egyet a rosszabbul élünk-szlogennel, és Gyurcsány Ferenc kézmozdulatának értelmezésével sem. A parlamenti szabályok azonban másképp ítélik meg a helyzetet – tette hozzá.

Van amit végre tisztázni kell – jelentette ki a politikus. Például hogy mi lesz a nyugdíjakkal, ugyanis a 13. havi nyugdíjat a Fidesz nem szavazta meg, 2003. február 4-én ugyanis 0 fideszes képviselő szavazott a javaslat mellett. A fideszes képviselők ezt meg is indokolták, hogy azért nem, mert nem épül be a nyugdíjba, így nem alapja a következő évi emelésnek.

Nagyobb baj, hogy a Fidesz olyan javaslatot nyújtott be, amit a Fidesz elnöke nem eldöntöttnek nyilvánított, és ő maga sem támogatta – idézte Lendvai Orbán Viktor az egyik kereskedelmi tévécsatorna reggeli műsorában tett kijelentését. (Március 2-án a TV2 Mokka című műsorában a Fidesz elnöke azt mondta, hogy a nyugdíjas szervezetek majd megvitatják, és javaslatot tesznek a következő kormánynak.) Olyan ügyben hívták tehát össze az országgyűlést, amelyről még a párt se döntött – mondta a szocialista politikus. De így érthető, hogy a javaslatuknak nincs összefoglalója, mert az nem lehet, hogy „adunk valamit, aztán majd eldöntjük, hogy mikor és kinek” –tette hozzá, majd így folytatta: a Fidesz eddig hallgatott arról is, hogy milyen forrásból biztosítanák a nyugdíjemelést.

A liberálisok nem asszisztálnak

Az SzDSz csak annyi időt hagyott a tudósítóknak, hogy az MSZP sajtótájékoztatójáról átérjenek a liberális párt tájékoztatójára. Pető Iván lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a frakció ülésén úgy döntöttek: komolyan veszik a munkájukat, és bemennek az ülésre, de a Fidesz „kampánycélű” napirendjére vagy nemmel, vagy egyáltalán nem szavaznak.

A röviddel ezután kezdődő rendkívüli parlamenti ülés elején az MDF és az SzDSz frakcióvezetője egyaránt kifogásolta a szerintük kampánycélú ülést. Az MDF-es Herényi Károly szerint a képviselőknek figyelniük kell arra, hogy a közintézmény iránti bizalom ne csökkenjen tovább, és hogy a parlament üres, néhol virágos padsorai inkább egy temetőre emlékeztetnek. (A képviselőasszonyokat ugyanis nőnap alkalmából virágcsokrok várták az ülésteremben.)

Kuncze Gábor szerint a Fidesz eddig nem járt be a Parlamentbe, de úgy tűnik, most felfedezte. És ha már így esett, megpróbálja kampánycélokra használni – tette hozzá az SzDSz-es politikus.

A Fidesz egymilliót hagyna a családoknál

Orbán Viktor, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyan a kampány közepén vagyunk, de vannak ügyek, amelyek nem tűrnek halasztást. Ilyenkor is össze kell gyűlni, ha az emberek közötti szolidaritásról van szó. Most pedig lehetőség van arra, hogy az EU új lehetőségeinek megfelelően csökkentsük a lakásépítéshez kapcsolódó közterheket. A ház ülése – a jobboldali politikus szerint – lehetőséget ad arra, hogy az Európai Unió által biztosított lehetőséggel élve a lakásépítéshez kapcsolódó munkák forgalmi adója 20-ról öt százalékra csökkenjen. Az erről szóló nemzeti döntésről pedig március 31-ig kell tájékoztatni Brüsszelt, ezért volt szükség a rendkívüli ülésre – tette hozzá. A döntéssel a magyar kormány több százezer, akár egymillió forintot is a lakásépítő, kisgyerekes családok zsebében hagyna – állította Orbán.

Molnár Albert, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára szerint a kedvezményes adóztatásra akkor van lehetőség, ha Brüsszel jóváhagyta a tagországok döntését. Molnár hozzátette, hogy erről a kormány már február 21-én tárgyalt, így ebben az ügyben további teendő nincs. Göndör István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese szerint nem a Parlamentnek, hanem csak a kormánynak kell nyilatkoznia ebben az ügyben. Az ülés után Göndör kijelentette: a határidőig a kormány dönteni fog, és azt is nyilvánosságra fogják hozni, hogy a Brüsszel által lehetővé tett 5 kör közül melyik kettőt választja a budapesti kabinet.

Hazamentek a legények

A Parlament végül szavazott a napirendről, de mivel az ülésteremben a 386 képviselőből csak 169 szavazott, így az ülés döntésképtelenné vált, és a képviselők a tévécsatornáknak adott nyilatkozataik után hazamentek.

Lendvai Ildikó délelőtti tájékoztatója még a 14. havi nyugdíjról szólt, ami a mai sikertelen ülés 5. napirendi pontja lett volna, de a Fidesz képviselői a 4. napirendi pontba kapaszkodtak, mely a szintén fideszes képviselők által benyújtott Otthonteremtés Plusz Programhoz szükséges törvénymódosításokról szólt. Hatodik napirendi pontként a Gyurcsány Ferenc nevéhez kötődő Nomentana kft. ügyében szerettek volna vizsgálóbizottságot felállítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik