A Magyar Szocialista Párt története

A rendszerváltás után

Az egykori állampárt feloszlatásáról és a névváltoztatásról az MSZMP 1989. október 6-9. között megrendezett, XIV. Kongresszusa döntött. Az ott megjelent több mint 1200 küldött már a tanácskozás előtt nyíltan megszerveződött platformokba tömörült. Ezek közül a legnépesebb az ötszáz fős Reform Szövetség volt. Velük szemben állt a rendpárti konzervatív kádárista, Grósz-féle reformkommunista csoport. A kongresszus minden döntése e két platform közötti kompromisszum eredményeként született meg. Bár a szakadás lehetősége többször felmerült, a többség végül mindig az együtt maradást választotta. Az ezzel elégedetlen keményvonalas ultrabalosok és a teljes megtisztulást követelő reformerek csak elenyésző kisebbséget alkottak.

A legfontosabb döntés az MSZMP megszűnésének kimondása volt. Ezzel egyidőben megalakították a Magyar Szocialista Pártot (MSZP). Az elfogadott határozat szerint ez egy új, de jogfolytonos párt, amely kíméletes őszinteséggel szembenéz elődje múltjával, elhatárolja magát a bűnöktől, a tévesnek hibásnak bizonyult elvektől és módszerektől. Szakít a bürokratikus pártállam rendszerével a demokratikus centralizmus elvével, ugyanakkor az MSZP-n belüli reformtörekvések örökösének tekinti magát. Fontos volt annak kifejtése is, hogy az új politikai szervezet maradéktalanul vállalja a humanizmust, a szabadságot, a demokrácia, valamint az értékteremtő munka tiszteletét. Az MSZP deklaráltan nem tartotta magát utódpártnak. Ekkor fejtették ki azt is, hogy az MSZP az európai baloldal szerves részeként nemzeti korlátok nélkül kész együttműködni minden demokratikus, Európa jövőjéért felelősséget érző politikai erővel, elsősorban baloldali irányzatokkal. Továbbá az új típusú környezetvédő, ifjúsági, béke és nőmozgalmakkal keresi az együttműködés lehetséges területeit, mint polgári politikai erőkkel.

Az új párt megalakulása ellen egyébként összesen 159-en – köztük Grósz Károly és Berecz János – szavaztak, vagyis a küldöttek alig több mint tíz százaléka. Arra a Pozsgay Imre, Németh Miklós és Horn Gyula által előterjesztett javaslatra viszont, hogy a pártszervezetek vonuljanak ki a munkahelyekről és a párt számoljon el vagyonával, alig több mint százan szavaztak igennel. A többség ekkor még a Munkásőrség jogutód nélküli feloszlását sem akarta elfogadni, így mintegy igazolta az SZDSZ és a Fidesz népszavazási kezdeményezését.

A párt élére Nyers Rezső elnökletével 25 tagú országos elnökség került. A kongresszus egyúttal megerősítette, hogy az MSZP köztársasági elnökjelöltje Pozsgay Imre. 1989. október 23-án az új nemzeti ünnepen kikiáltották Magyarország új államformáját, a köztársaságot. Az 1989. november 23-ai úgynevezett négy igenes népszavazás után három héttel Németh Miklós miniszterelnök visszavonult az MSZP elnökségéből, sőt, néhány hónappal később a választásokon már független jelöltként indult.

1990-1994: ellenzékben a támadások kereszttüzében

Az 1990-es tavaszi országgyűlési választásokon a Magyar Szocialista Párt 33 képviselője jutott be a Parlamentbe. Ellenzékben az első években inkább önmagát kereste, semmint a kormány erőteljes kontrolljaként lépett volna fel. Ezt követően viszont egyre erőteljesebben törekedett saját arculata kialakítására.

Az 1994-es választások előtt azután az MDF célkeresztjében az MSZP volt: igyekezett elszigetelni és lejáratni – elsősorban a Magyar Televízió segítségével – a számára elfogadhatatlan, az elmúlt rendszert szimbolizáló pártot. A párt elnökének durva lejáratására irányuló műsorokat sugároztak, de az alkalmazott módszereket azok is elutasították, akik egyébként nem kedvelték sem az MSZP-t, sem annak miniszterelnök-jelöltjét, Horn Gyulát. Az SZDSZ azonban okulva ebből, kampányában nem alkalmazta az MSZP-vel szembeni lejárató, visszatetszést kiváltó elemeket, megállapításokat, így a választók előtt is népszerűbb volt riválisánál, ráadásul az MSZP-től sem idegenítette el teljesen magát.

1994-1998: kormányon a stabilitásért

Az 1994. május 8-án illetve május 29-én tartott, második szabad választás után az Országgyűlésben az MSZP 209 szavazatot tudhatott magáénak, amellyel a 386 fős parlamentben egymaga is többséget alkotott. Az új kormány megalakítására Göncz Árpád Horn Gyulát, az MSZP elnökét kérte föl, aki többhetes tárgyalások után 1994. június 24-én koalíciós megállapodást írt alá a választáson 70 képviselőjével második helyezett SZDSZ vezetőségével. Az új Parlament így a szociálliberális koalíció 72 százalékos többsége mellett kezdhette meg működését.

A kormányprogram elkötelezte magát az 1989-ben elhatározott átalakulások végrehajtására, következetes folytatására. A magántulajdoni túlsúlyon alapuló piacgazdaság, valamint a szociálisan érzékeny állam és a parlamenti demokrácia működése mellett foglalt állást. Első lépésnek a válságkezelést, a legnagyobb problémának pedig a külső és belső eladósodottságot nevezte meg az új kormány.

1995 tavaszán Horn Gyula több mint fél éves vívódás és belső hatalmi harc után döntő lépésre szánta el magát. Magyarország fizetési mérlegét súlyos megszorításokkal, intézkedésekkel kívánta rendbe hozni, ezért két neoliberális gazdaságpolitikust állított kulcspozícióba: Bokros Lajos lett a pénzügyminiszter, Surányi György pedig a Nemzeti Bank elnöke. 1995. március 12-én nyilvánosságra került a Bokros-csomag, amelynek megszorító intézkedései évtizedes alapelvek elvetését jelentették a hazai gazdaságpolitikában. A privatizációban is radikális fordulat történt. A kormány a korábbi gyakorlattól eltérően úgy döntött, hogy a privatizációs bevételeket elsősorban a külső adósság törlesztésére használják föl.

Horn Gyula a gazdasági konszolidáció mellett kiemelten kereste az új magyar külpolitikai törekvést, amelynek egyik fontos eleme a térség országaival, különösen a szomszédos államokkal való együttműködés javítását jelentette. Így került sor Szlovákiával és Romániával az alapszerződés megkötésére. E szerződésekben Magyarország kötelezettséget vállalt a Trianoni határok tiszteletben tartására. A két szomszédos állam pedig az európai normáknak megfelelő kisebbségi jogok biztosítására.

1998-2002: ellenzékben, erősödve

Az 1998-as választásokon az MSZP 134 szavazatot szerzett a FIDESZ 148 szavazatával szemben, így ellenzékbe kényszerült. A kudarcot követően Horn Gyula lemondott párttisztségeiről, csupán képviselői mandátumát tartotta meg. A párt elnökévé ezt követően Kovács Lászlót választották. Jellemzőbbé vált a párton belül a baloldali értékek korábbinál hangsúlyosabb emlegetése, a szociáldemokrácia melletti elkötelezettség hangoztatása. 2001-ben a párt legnagyobb kihívása a megfelelő miniszterelnök-jelölt személyének megtalálása volt. Kovács László pártelnök személye nem tűnt a legalkalmasabbnak Orbán Viktor legyőzéséhez, ugyanígy Németh Miklós korábbi miniszterelnököt is elvetették. Végül a júniusi pártkongresszus Medgyessy Péter személye mellett döntött. Az egykori pénzügyminiszter megválasztását a „szeretlek titeket” szavakkal köszönte meg. Ennek köszönhetően – 1990 óta Magyarországon először – párton kívüli ember lett egy párt miniszterelnök aspiránsa.

2002-2006: kormányon, váltásokkal

A Medgyessy Péterbe vetett bizalom megtérült: a 2002-es tavaszi
országgyűlési választásokon az MSZP megszerezte a kormányalakítás jogát. Medgyessy népszerűségét pártján belül még a júniusban kipattant D-209-es kémelhárítós botrány sem törte meg. Az MSZP a 2004. júniusi európai parlamenti választásokon viszont 13:11 arányú vereséget szenvedett a Fidesztől. Ez azonban csak az első lépcső volt, amely – a másfél évtizedes magyar demokrácia történetében szintén egyedülálló módon – a miniszterelnök bukását okozta. 2004. augusztus 18-án Medgyessy Péter bejelentette kormányátalakítási tervét, a koalíciós partner SZDSZ ekkor megvonja tőle a bizalmat, és nem egyezik bele Csillag István liberális gazdasági miniszter leváltásába. A kisebbik kormánypártot követve hamarosan maga az MSZP is kihátrált Medgyessy mögül. Rendkívüli kongresszust hívtak össze, ahol a felső vezetés támogatását élvező Kiss Péter kancellária miniszterrel szemben elsöprő többséggel választják meg a küldöttek Gyurcsány Ferencet a párt új miniszterelnök-jelöltjének. A szocialistákhoz csak 2000-ben csatlakozó politikus, sportminiszter magabiztos baloldalt és bátor kormányzást ígért. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője így kommentálta Gyurcsány megválasztását: „Vezért keresett az MSZP és most megtalálta”.

A párt elnökévé a leköszönő – és EU-biztosnak felfelé buktatott – Kovács László helyett Hiller Istvánt választották. Az új vezető „árokbetemetést, megbékélést, kiegyezést” ígért.

A koalíció próbája volt a 2005-ös köztársaságielnök-választás is. Az MSZP és az SZDSZ ugyanis képtelen volt közös (ezáltal a harmadik fordulóban biztosan befutó) jelölt személyéről megállapodni. A szocialista párt makacsul kitartott a kongresszuson megválasztott, a másik fél számára viszont elfogadhatatlan Szili Katalin mellett. Így végül az ellenzéki pártok által támogatott Sólyom Lászlót választotta a Magyar Országgyűlés köztársasági elnökké.

2006: az első kormány, amely folytathatta

A Gyurcsány-kormánynak sikerült az, amely 16 éves demokráciánk történtetében addig senkinek: újraválasztották. Az MSZP a 386 fős parlament helyeinek közel felét, 190 mandátumot foglalhatott el. A párt 43,21 százalékot kapott országos listáján, így magasan a legerősebb párttá vált. Népszerűsége azonban már júniusra megzuhant, azt követően, hogy a miniszterelnök bejelentette a megszorító csomag egyes elemeit.