Belföld

Az Orbán-bizottság elfogadta a részjelentést

Az Orbán-család meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság szerdai budapesti ülésén elfogadta a Sárazsadány-Szárhegy dülő-Tokajhegyalja Kft. tokaji földvásárlásainak körülményeiről szóló részjelentést. Répássy Róbert fideszes képviselő szerint előre megírt forgatókönyv szerint folyik a szocialisták lejárató kampánya.

A részjelentés-tervezet összefoglalója szerint Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó 1997-2001 között összesen 80,5 ezer négyzetméter termőföldet és 2478 négyzetméter belterületi földet vásárolt Tokaj-hegyalján. Az ingatlanok vásárlása mélyen a piaci ár alatt történt. Különösen kirívó – tartalmazza a dokumentum -, hogy Sárazsadány önkormányzata egy 50,5 ezer négyzetméteres zártkertet négyzetméterenként két forintért, a belterületi földet pedig négyzetméterenként 44 forintért adta el az Orbán családnak.

A Sárazsadány-Szárhegy dűlő-Tokajhegyalja Kft. működésével kapcsolatban az alábbi megállapításokat teszi a részjelentés tervezete: az 1997-ben létrehozott kft., megalakulása után két nappal, szőlőtelepítéshez állami támogatásért folyamodott. A pályázat mellékletét képező hatósági hozzájárulásokat még a megalakulást megelőzően kérte, illetve kapta meg a cég. A kft.-be Lévai Anikó a megalakulás másnapján az általa vásárolt termőföld törvénytelen apportálásával próbált belépni. A bizottság ülésén elhangzott: az ehhez szükséges dokumentumokat be is nyújtották a cégbírósághoz, ám a cégbíróság a bejegyzést elutasította. Ezt követően Lévai Anikó üzletrészt vásárolt a kft.-ben, majd később készpénzes tőkeemeléssel növelte üzletrészének értékét.

Az összefoglaló leszögezi: Orbán Viktor felesége a sajtóban megjelent hírek, riportsorozat hatására 2005-ben eladta a cégben lévő üzletrészét, de megtartotta a földtulajdont. Lévai Anikó a földbirtok jelentős részét haszonbérletbe adta a Sárazsadány-Szárhegy dűlő-Tokajhegyalja Kft.-nek, de a haszonbérleti szerződést a bizottság nem ismerhette meg, és a földhivatali nyilvántartásban sincs nyoma – fogalmaz az összefoglaló.

A dokumentum szerint a kft. több lépcsőben kapott jelentős állami támogatással szőlőt telepített, egyebek mellett Lévai Anikó tulajdonán is. A szőlőültetvény a haszonbérlet lejártáig a kft. tulajdona. A földterület értéke a telepítés hatására jelentősen emelkedett.
A bizottság szerint a földterület jelenlegi piaci értékét független szakértővel kell felbecsültetni, és ennek alapján megállapítani, mennyivel gyarapodott az Orbán-család vagyona Lévai Anikó sárazsadányi földtulajdona révén.

A bizottságban vita alakult ki arról, szerepelhet-e a jelentésben az, hogy a tokaji földvásárlási ügyben törvénysértések történtek. Török Zsolt (MSZP) ez utóbbi álláspontot képviselte, míg Herényi Károly (MDF) szerint ezt csak a bíróság mondhatja ki. A képviselő óvta bizottságot a “szereptévesztéstől”. Úgy vélte, csak a törvénysértés gyanúját lehet kimondani. Török Zsolt (MSZP) végül elfogadta az ellenzéki politikus érvelését.

Herényi Károly, a bizottság MDF-es tagja nem vett részt a szavazáson, mert úgy vélte: az anyagban több, még nyitott kérdés van, így az elkészült dokumentum-tervezetről nem lehet szavazni.

A bizottság döntött arról is, hogy – a nyitott kérdések tisztázása érdekében – tájékoztatást, illetve további adatokat kér Sárazsadány polgármesterétől, a Borsod Megyei Illetékhivataltól, a Borsod Megyei Földhivataltól, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól.

Répássy Róbert fideszes képviselő az MTI-nek szerdán azt mondta: előre megírt forgatókönyv szerint zajlik a szocialisták lejárató kampánya, ennek a színjátéknak egy újabb felvonását adták elő szerdán az MSZP képviselői Vadai Ágnes vezetésével.
Lejárató kampányuknak egyetlen vezérlőelve van: mindegy, hogy nem igaz, csak beszéljenek róla. Szomorú, hogy ehhez nem csak a politikai napilapok, hanem a közszolgálati televízió is asszisztál – mondta Répássy Róbert. Hozzátette: megtanulhatták volna már a szocialisták, hogy a sokszor elmondott hazugság nem válik igazsággá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik