Belföld

WTO-döntés csökkentheti a cukor árát

Illegális támogatásban részesül az EU cukorexportja – állapította meg immár másodszor a WTO, elutasítva Brüsszel korábbi fellebbezését. Ez a cukor árának csökkenést hozhatja.

Az uniós cukorkivitelnek több mint a fele megsérti a nemzetközi kereskedelem szabályait – állítja a Kereskedelmi Világszövetség (WTO) vitarendezési bírósága, helyt adva Ausztrália, Brazília és Thaiföld keresetének. Az uniós termelési támogatások valójában burkolt exportszubvenciónak minősülnek, mert keresztfinanszírozást jelentenek a kivitelből eredő veszteségek ellen. Ezt a döntést erősítette most meg a genfi székhelyű nemzetközi szervezet fellebbviteli testülete, elutasítva az EU, októberi első döntés ellen beadott fellebbezését.


A kereset két ponton támadta az uniós cukorrendtartást. Egyrészt azt állította, hogy a C-kvóta (vagyis a nem támogatott termelés) keretéből exportra kerülő cukor valójában, az A és a B kvóta szubvencionálása miatt, keresztfinanszírozás révén részesedik az exporttámogatásokból, másrészt azt, hogy az exportvisszatérítésben részesülő 1,6 millió tonna cukorral az unió megszegi a korábban szerződéses kötelezettségként magára vállalt támogatáscsökkentési tervet. A WTO lényegében elfogadta ezeket az érveléseket.


Akcióterv


Mariann Fischer Boel mezőgazdasági biztos június 22-én teszi közzé a cukorrendtartás radikális reformjára vonatkozó részletes elképzeléseit, ugyanis azzal meg akarta várni a WTO-döntést. Az unió jelenleg 1,7 milliárd eurót fordít a cukorágazat dotálására, s a bizottsági javaslatok olcsóbbá, hatékonyabbá és nem utolsó sorban a WTO számára elfogadhatóvá szeretnék alakítani a rendszert.


Elemzők szerint a mostani WTO-döntés további érveket szolgáltathat a miniszteri tanácsban eddig meglehetősen ellenséges fogadtatásban részesült bizottsági reformtervekhez. Ugyanis a tagállamok szinte fele, köztük Magyarország a bizottságinál lassúbb kvótacsökkentést javasolt.


Fischer Boel most mégis csalódottságának adott hangot, de egyúttal azt is leszögezte, hogy az EU teljesíti a döntésből fakadó kötelezettségeit. A június 22-i javaslatok minden olyan intézkedést tartalmazni fognak, amelyek szükségesek a rendszer WTO-konform átalakításához – ígérte a szóvivő. A jelenlegi uniós cukorrendtartás hatálya 2006. június 30-án jár le, ám a Bizottság már korábban ígéretet tett arra, hogy az idei decemberi hongkongi miniszteri szintű WTO-fordulón elfogadott reformtervezetet tesz az asztalra.


Az ellenérdekelt felek természetesen győzelmi jelentéseket tettek közzé a WTO-döntés hallatán. A határozat azt jelenti, hogy az EU-nak „jelentősen csökkentenie kell cukorexportját és az exporttámogatásokra fordított összegeket” – vélte Mark Vaile ausztrál kereskedelmi miniszter, hozzátéve, hogy „akár 4 millió tonna támogatott cukorexport világpiaci kivonásáról is szó lehet”. Ugyanis Fischer Boel a támogatott export 72 százalékos csökkentéséről beszélt. Brazília pedig évente 700 millió dollárral növelheti a döntésnek köszönhetően cukorexportját. Ezért elemzői számítások szerint öt éven belül az uniós cukorárak akár 25-30 százalékkal is csökkenhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik