Belföld

Jégbezárt információk

2005. március 8., Budapest - Minden évszaknak megvan a slágere, nincs ez másképp az adatmentés területén sem. A 16 éve adatmentéssel foglalkozó KÜRT Rt. nemzetközi adatmentő csapatának statisztikái szerint a tél beálltával a hordozható számítógépek meghibásodásának aránya észrevehetően megnő.

Télen legalább 20-25 fokos hőmérsékletkülönbség van a külső környezet és az iroda hőmérséklete között. Ezt az ember a ruházatával és testfelépítésével kompenzálja, de az elektronikus eszközök nehezen tűrik. A hőmérsékletingadozásra az alkatrészek eltérően reagálnak, és a páralecsapódás is katasztrófához vezethet.

Az elektronikai eszközök alkatrészei eltérő hőtágulásuk miatt reagálnak különbözően a hőmérséklet változásaira – ez különösen igaz a nagy pontossággal működő számítógép egyes részeire is. A merevlemez olvasófeje például – amely kifejlesztése óta csúcstechnológiát képvisel az elektromechanikus eszközök között – mikronos pontossággal dolgozik. Ezt úgy kell elképzelni, mintha a rét felett két méterrel repülő sugárhajtású repülőgép szárnyával próbálnánk a fűszálak mintáját kiolvasni. Ezt tudva már azt sem nehéz elhinni, hogy akár az egytized milliméteres hőtágulás is katasztrófát okozhat: a fej nem ott áll, ahol azt az elektronika elvárná, és nem azokat az adatokat olvassa, amelyeket a szoftver szeretne. Súlyosabb esetben a mechanika tönkreteheti saját magát: a fej beleszánthat a lemezek mágneses felületébe, vagy a középen található csapágyazásba.

A páralecsapódás hatásait mindenki ismeri, aki már vett ki hideg palackot hűtőből, vagy ment be szemüvegben a téli hidegből a meleg szobába. A meleg levegő több párát tartalmaz, mint a hideg, így amikor a levegő lehűl, a benne lévő pára egy része lecsapódik, és vízcseppek formájában jelenik meg a környezetében lévő tárgyak felületén. Ez a folyamat játszódhat le a hordozható számítógépek belsejében is: a páralecsapódás vékony folyadékfilmet képez az eszköz elektromos paneljein, ami rövidzárlathoz vezethet.

„Télen külön figyelmet kell fordítanunk mobil eszközeinkre. Létezik egy szabály, melynek segítségével a kockázat jelentősen csökkenthető: az eszközök felmelegedésére legalább egy órát kell hagyni, 10 fokonként. Ez azt jelenti, hogy ha a gép tegyük fel nulla fokra hűlt le szállítása közben, akkor a 20 fokos irodában legalább két órát hagynunk kell melegedni, mielőtt bekapcsoljuk. Amennyiben hibajelenséget észlelünk, az adatokat ne próbáljuk meg ’házi’ eszközökkel lementeni, mert jó eséllyel csak súlyosbítjuk a helyzetet.” – tanácsolja Molnár Géza, a KÜRT adatmentési üzletágának vezetője.



###

A KÜRT Rt. (www.kurt.hu ) 1989-ben kezdte meg tevékenységét, és az elmúlt 15 év folyamán a magyar számítástechnikai piac meghatározó vállalkozásaként működött. Külföldi tevékenysége megerősítésére Ausztriában és Németországban leányvállalatokat alapított.
A KÜRT az információbiztonság területének vezető szakértője az adatvédelem és adatbiztonság teljes palettáját átfogó, a nemzetközi és hazai szabványoknak megfelelő módszertana és auditorai révén. Európa egyik vezető adatmentő cége világviszonylatban is elismert adatmentési technológiával, évi 2000 adatmentéssel.


További információk: Csuba Dea, marketing igazgató
(Telefon: 424-6666, E-mail: dea.csuba@kurt.hu )

Ajánlott videó

Olvasói sztorik