Belföld

Áfa-visszatérítés: nyomoznak, de nincs gyanúsított

Az ügyészség azt állítja, hogy kényszerhelyzetbe került, ezért rendelte el a nyomozást Draskovics áfa-visszatérítéssel kapcsolatos utasítása ügyében.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője Dobos Gabriella úgy nyilatkozott a távirati irodának, hogy a hatóságok Balogh Gyula országgyűlési képviselő feljelentése nyomán kényszerhelyzetbe kerültek, ezért rendelte el a nyomozást a főügyészség kiemelt ügyek osztálya csütörtökön a sikkasztás gyanúja miatt tett feljelentés ügyében.

Draskovics Tibort Balogh Gyula független honatya jelentette fel a közelmúltban, mert szerinte a miniszter bűncselekményt követett el, amikor utasította az adóhatóságot, hogy ne, vagy csak bizonyos feltételek teljesülése esetén fizesse ki az áfa-visszatérítéseket. (A pénzügyminiszter által az adóhivatal elnökének írt levél tartalmazza az APEH számára kiadott utasításokat. A levél letölthető a Pénzügyminisztérium honlapjáról.)







PM: nem deficitcsökkentés a cél
Nem rövid távú célokat, mint például a költségvetés pozíciójának javítását akarta elérni a pénzügyi tárca az uniós adószámmal rendelkező cégek szigorú áfa-ellenőrzésével, hanem azt, hogy ne szakadjon meg a gazdaság kifehérítésének folyamata – mondta Katona Tamás, a tárca politikai államtitkára hozzátéve, hogy az EB-t illetve  az uniós pénzügyminiszterek tanácsát, az Ecofin-t egyébként is az államháztartás eredményszemléletű kimutatása “érdekli”, ezen pedig nem javít ha az adóhatóság rövid időre ugyan, de késlelteti bizonyos adótételek visszautalását. Katona beszámolt arról, hogy az Európai Unióba történt május eleji belépés után a pénzügyi tárca folyamatosan érzékelte, hogy lényegesen kevesebb áfa folyik be a költségvetésbe az előzetes prognózishoz képest. Az uniós csatlakozás után bekövetkezett változások miatti áfa-bevételkiesés mintegy 200-250 milliárd forint volt. Az államtitkár közölte: az ellenőrzések alkalmával kiderítették, hogy az áfa-visszaigénylések csaknem 10 százaléka hibás.

A szóvivő elmondta, hogy sem a pénzügyminisztert, sem senki mást nem gyanúsítottak meg a hatóságok, és az eljárás jelenlegi szakaszában ezt nem is fontolgatják.

S bár Balogh Gyula Draskovics Tibor és meg nem nevezett társai ellen tette a feljelentést, a miniszteri mentelmi jog miatt a pénzügyminiszter ellen nem folyhat nyomozás. Erre csak akkor kerülhet sor, ha az Országgyűlés kiadja a kormány tagját. Erre azonban egyelőre még nincs szükség, ugyanis Balogh Gyula feljelentése ügyében még nincs szó megalapozott, személyre szóló gyanúról.

A nyomozás mindemellett nem is sikkasztás miatt indult, hanem hivatali visszaélés gyanúja miatt, “ugyanis, ha egyáltalán felmerülhet bűncselekmény gyanúja a feljelentés alapján, az inkább hivatali visszaélés lehet ” – mondta el Dobos.

Az Index.hu internetes portál ugyanakkor úgy értesült: a Fővárosi Főügyészség azzal indokolta a nyomozást elrendelő lépését, hogy nem tudott meggyőződni a pénzügyminiszter ellen érkezett feljelentés valóságtartalmáról. A nyomozást végző rendőrség szerint ugyanakkor az ügyészségnek a nyomozás elrendelése előtt is lett volna lehetősége érdemben tájékozódni.

Draskovics Tibor még a nyomozás esetleges megindításáról szóló sajtóértesülésre reagált pénteken reggel. Mint monda: “Meglepetéssel és megdöbbenéssel láttam a mai lapokban, hogy az ügyészség nyomozást tart szükségesnek egy képtelen feljelentés alapján”.


Olvassa el a FigyelőNet adószakértőjének, dr. Szabó Tibornak e témában írt kommentárját!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik