Belföld

Egyebek mellett Ciprus elismerését is feltételéül szabja az Európai Unió Törökország számára, hogy Brüsszel megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat Ankarával - derül ki a Reuters által megszerzett, december 16-17-i EU-csúcson elfogadandó közlemény tervezetéből.
2004. 11. 30. 09:22
Kedden tartotta magát a kőolaj hétfőn jócskán megemelkedett ára a szabadpiacon, miközben olajfúró tornyok leállítása, valamint az OPEC soros elnökének kijelentései nyugtalanították a befektetőket.
2004. 11. 30. 08:52
Munkagépeikkel blokád alá vették a Kalocsán épülő Lidl üzletet a bolt építésében részt vevő alvállalkozók, akik 100 millió forintos követelésüket próbálják behajtani, miután a fővállalkozó nem bírt nekik fizetni – írja a Népszabadság.
2004. 11. 30. 08:46
A 41-es, a 87-es és a 87/A buszvonalakat alvállalkozásba adja a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) két székesfehérvári cégnek, a VT-Transmannak és a Videoton Holdingnak.
2004. 11. 30. 08:18
Az Irakban szolgáló magyar katonák nagy többsége már itthon töltheti a karácsonyt, de a többiek is még idén elhagyják a közel-keleti országot – jelentette ki Juhász Ferenc honvédelmi miniszter az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának meghallgatásán.
2004. 11. 30. 07:36
Az ukrán államfő, Leonyid Kucsma új választások kiírását javasolja a belpolitikai válság megoldására. Az ellenzék vezetője, Viktor Juscsenko kedden a parlamentben bizalmatlansági indítványt akar benyújtani Janukovics kormányfő és a főügyész ellen.
2004. 11. 29. 21:44
Miután türkheimi tévégyárát bezárta a kínai kézbe került Schneider Electronics, Magyarországon és Lengyelországban kívánja folytatni a gyártást - jelentette be a tulajdonos holding a TCL vezérigazgatója, Felipe Suen.
2004. 11. 29. 18:00
Mádl Ferenc köztársasági elnök nem írta alá a jegybanktörvényt, hanem megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, mely akár már a jövő héten ismét értekezhet az jogszabályról.
2004. 11. 29. 17:20
Vasárnap 85 százalékos támogatással a francia kormányzó párt, a konzervatív UMP elnökévé választották Nicolas Sarkozyt. Sarkozy nem támogatja Törökország uniós felvételét, de nem ellenzi a bevándorlást.
2004. 11. 29. 16:52
A nemzetközi piaci olajárat hétfőn délután részben az iraki vezeték ellen újabb merénylet híre, valamint az iráni olajtárca fejének nyilatkozata alakította, aki szerint csökkenteni kellene az OPEC kitermelési kvótáját.
2004. 11. 29. 15:38
Az OPEC nem veszi fontolóra, hogy a gyenge dollár miatt az olajszállításokat dollár helyett más valutában számolja. Eközben az EU energiaminiszterei szerint elsősorban az árak gyors felfelé- és lefelé mozgása ad okot aggodalomra.
2004. 11. 29. 15:33
Gyurcsány Ferenc hétfőn levélben tájékoztatta Tőkés Lászlót, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspökét, hogy kész televíziós vitába szállni a határon túli magyar vezetőkkel a kettős állampolgárság kérdésében.
2004. 11. 29. 14:51
Megtorpanó európai konjunktúra, stagnáló hazai reálkeresetek, erős forint magas kamattal... Mindez közrejátszik abban, hogy az év második felében az előrejelzések szerint csökkent a magyar gazdaság növekedésének üteme.
2004. 11. 29. 14:37
Miután Görögországot hamisított statisztikai adatok alapján vették fel az euróövezetbe, az euróövezeti tagságért jelentkező országok gazdasági statisztikái alaposabb vizsgálat alá kerülnek majd – jelentette ki Sixten Korkman, az EU miniszteri tanácsa gazdasági és pénzügyi főigazgatója.
2004. 11. 29. 13:58
Olvasói sztorik