A neves német gazdaságkutató intézet, az Ifo egyik friss, hétfőn megjelent tanulmánya lesújtó képet fest a jelenlegi és az új uniós államok gazdasági
kilátásairól a bővítés után. Az írás vészjósló hangnemben beszél a 25 tagú EU helyzetéről május elsejét követően. „A korábban publikált tanulmányok sokszor lekicsinyítik azt a hatást, amit a bővítés a jelenlegi tagokra gyakorol – olvasható az írás összegzésében -, miközben a csatlakozást követő időszak gazdasági és politikai nehézségei körül rendkívül nagy a bizonytalanság.”
A tanulmány feltételezi, hogy a csatlakozás után jelentős munkaerőáramlás indul meg keletről nyugat felé (lásd keretes írásunkat). A kijelentés azért is szembetűnő, mert az elemzők többsége meg van győződve arról, hogy ha lesznek is bővítésnek vesztesei, nagy általánosságban a csatlakozóknak és a jelenlegi tagállamoknak is egyaránt hasznára fog válni.
Gazdasági csoda keleten
Ha az Ifo intézet által hétfőn publikált tanulmány végkövetkeztetése még nem okozott volna túl nagy meglepetést, az már minden bizonnyal, amit néhány napra rá az intézet vezetője mondott. Hans-Werner Sinn egy szerdai előadáson úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett intézet jóslata szerint a csatlakozó keleti országokra olyan gazdasági csoda vár, amely a második világháború után Nyugat-Németországban végbement rendkívüli fejlődéshez hasonlítható.
Hans-Werner Sinn
Az Ifo-intézet vezetője a Reuters hírügynökség beszámolója szerint nem részletezte, pontosan milyen módon következik be a kelet-európai gazdasági csoda, inkább annak Németországra gyakorolt hatását emelte ki mondandójában. Sinn szerint a keleti gazdaságok dinamikus fejlődése esélyt kínál és egyben veszélyt is jelent Németország számára.
A veszély a gazdaságkutató szerint abban áll, hogy a német határvidékeken – vélhetően a Lengyelországgal határos keletnémet tartományokra gondolt – jelentősen megnövekedhet az amúgy is magas munkanélküliség. Márpedig az új német tartományok helyzete jelenleg is igen rossz; erre ugyancsak az Ifo gazdaságkutató intézet hívta fel a közelmúltban a figyelmet. (Az intézet megállapítása szerint a német újraegyesítés gazdaságilag nem járt sikerrel. Lásd korábbi cikkünket: Ifo: gazdasági kudarc a német újraegyesítés)
Munkaerő-áradat
Az Ifo tanulmánya azzal is számol, hogy a határok megnyitása után az új tagok lakossága tömeges elvándorlásba kezd a mostani EU tizenötök országai felé. Az Európai Tanács az első öt évben a csatlakozók 1,2 százalékának mozgásával számol, míg más tanulmányok akár a 2 százalékot is valószínűnek tartják. Az egymást követő bejelentések után, hogy számos ország évekig még bizonyos feltételekkel zárva tartja munkaerőpiacát a beáramlás elől, a migráció mértéke már nehezebben jelezhető előre, és várhatóan nem éri el a korábban várt szintet. Az Ifo közgazdászai mindenesetre úgy tartják, hogy a korlátozásokat bevezető országok sem menekülhetnek majd el a munkaerő-áramlás hatásai elől. Egyik nyilvánvaló begyűrűző folyamat például, hogy az alacsony szakképzettséget igénylő munkásokat alkalmazó cégek és iparágak áttelepülnek a csatlakozó országokba. Ennek oka, hogy a nyugati országokban – a törvényi szabályozásnak és a szakszervezeteknek köszönhetően – magas az alacsony képzettségűek bére. (A rendkívüli mértékű végkielégítések eltántorítják a vállalatokat a gyakori alkalmazottcserétől, megtartásuk érdekében pedig magas bért kell ajánlaniuk.) Félő ugyanakkor, hogy az áttelepülő cégektől elbocsátott dolgozókat nem lesz képes felszívni a szolgáltatási szektor, így végső soron növekszik a munkanélküliség.
A minap megjelent tanulmánynak és az intézet vezetőjének később tett kijelentései között természetesen vannak átfedések is. Az elemzés és Sinn is állítja: nagyon hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a csatlakozók ugyanakkora jövedelmet élvezzenek, mint az EU mostani 15 tagja. (A keleti bérek a hivatalos statisztikák szerint jelenleg az uniós átlag egynegyedét, a német átlag egyhatodát érik el.)
Az elemzése szerint 2020-ra a lengyel bérek alig érik majd el a nyugatnémet átlag felét, amit csak úgy lehet orvosolni, ha a német béreket csökkentik – ismertette népszerűnek aligha nevezhető megoldási javaslatát Sinn. A modellek szerint leggyorsabban egyébként Ciprus és Szlovénia éri utol az EU jövedelemi átlagát.
A felzárkózás során 10-30 év kell az EU-átlaghoz képest mért 90 százalékos szint eléréséhez. Ez a megállapítás tökéletesen rímel az Európai Bizottság gazdasági és szociális kohéziónak szentelt tavalyi éves jelentésére, amely azt állítja, hogy a 25 tagú Európai Unióban duplájára nőnek majd a jövedelemkülönbségek.
A Bruxinfo által ismertetett jelentés szerint a kibővített EU lakosságának 25 százaléka (mintegy 116 millió ember) él majd olyan régióban, ahol az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) nem éri el az uniós átlag 75 százalékát. A tizenötök uniójában a lakosság 18 százaléka (68 millió ember) él elmaradottnak minősülő térségben. A jövedelemkülönbségek a leggazdagabb régiók felső 10 százaléka és a legszegényebb térségek alsó 10 százaléka között emelkednek majd a mostani duplájára. Tíz, jövedelemszintje alapján hátrányos helyzetű EU-polgár közül 6 az új tagállamokban lakik majd.
Pénz nélkül csodát?
A sommás megállapításoktól tartózkodó jelentés ugyanakkor valószínűnek tertja, hogy bár duplájára nő a kohéziós politikára nehezedő nyomás, a 25 tagú EU-ban nem bővülnek majd ezzel arányosan a kohéziós politikára fordított költségvetési források. Michel Barnier regionális politikát felügyelő bizottsági tag szerint a tagállamok jelenleg éves GDP-jük 0,32 százalékát fordítják ténylegesen elmaradott régiók és strukturális problémákkal küszködő ipari központok felzárkóztatására. Az unión belül 2001 májusa óta zajló széleskörű társadalmi vitában elhangzott igények alapján a biztos egy éve úgy látta, hogy a 2007-ben kezdődő új költségvetési időszakban az EU GDP-jének legalább 0,45 százalékát kell kohéziós célokra fordítani. Barnier elismerte, hogy még ez a megemelt összeg sem lenne arányban a feladat nagyságával.
Ebből valószínűleg az következik, hogy a 2004-ben csatlakozó és 2006-ig a szűkös költségvetési keretek miatt a jelenlegi EU-tagoknál jóval kisebb fejpénzt kapó országok szegény régiói sohasem részesülnek abból a nagyvonalú támogatásból, mint ami éveken át a kohéziós országoknak (Spanyolországnak, Portugáliának, Görögországnak és Írországnak) jutott. A tíz csatlakozó állam egy főre jutó teljes támogatása átlagban 117 euró lesz, szemben azzal a 143 euróval, ami az első programozási időszakban – 1989 és 1993 között – jutott a strukturális alapok legfontosabb, első számú célterületéről a szegényebb régióknak. Így marad a kérdés, mitől következne be a csatlakozó országokban Hans-Werner Sinn által hangoztatott, ám saját intézetének tanulmánya által meg nem erősített gazdasági csoda.
