Két évvel ezelőtt a Credit Suisse elérkezettnek látta az időt, hogy bővítse privátbanki üzletágát. Ám ahelyett, hogy Zürichben, az európai bárók és
milliárdosok hagyományos pénzügyi centrumában erősített volna, inkább Szingapúrban kétszerezte meg a magánbanki részlegnél dolgozók létszámát. „Szingapúr az egyik növekvő piac a privátbanki szolgáltatások területén” – világítja meg a döntés okait Martin Somogyi, a Credit Suisse szóvivője. Svájc viszont, a jelek szerint már egyáltalán nem az. Tény és való, Szingapúr mára a Credit Suisse legnagyobb magánbanki központja lett Svájcon kívül.
Off-shore centrum
Svájc továbbra is az első számú off-shore pénzkezelő centrum: a más országok polgárai által külföldön tartott vagyonok körülbelül egyharmada itt található. S a legnagyobb svájci bankok minden bizonnyal meg is tudnak birkózni a nehézségekkel, hiszen nemcsak Zürichben tevékenykednek, hanem globálisan is. Tény viszont, hogy az általuk kezelt magánvagyon zsugorodóban van: a múlt év végén 2200 milliárd dollárt tett ki, 400 millióval kevesebbet a megelőző évinél. A csökkenésben nyilvánvalóan szerepet játszott a tőzsdék hanyatlása, mindazonáltal sok bankár attól tart, hogy a szabályozási környezet változása csak ront majd a helyzeten, mivel megdrágítja a svájci befektetéseket.
A Credit Suisse nincs ezzel egyedül. Rossz idők járnak manapság szinte az összes svájci bankra, legalábbis az anyaországban. Ágazati megfigyelők szerint az alpesi állam piaca mára telítődött, túl sok bank vadászik túl kevés svájci frankra. Ám ami ennél rosszabb, a makacsul az Európai Unión kívül maradó ország bankjait folyamatosan követelésekkel bombázzák, hogy szolgáltassanak több információt külföldi ügyfeleikről, továbbá működjenek jobban együtt annak érdekében, hogy az európai számlatulajdonosok fizessenek adót Svájcban elért nyereségeik után.
Ráadásul a szomszédos Németországtól a távoli Szingapúrig világszerte bankok sora azon igyekszik, hogy magának kaparintsa meg a svájci banküzlet egy részét. Két éve Olaszország adóamnesztiát hirdetett azok számára, akik kivonják a pénzüket Svájcból, és itáliai számlákon helyezik el. Most Németország és Belgium is hasonló lépést tervez.
Egy másik fronton a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nyíltan bírálja a svájci adózási gyakorlatot, és azt akarja, hogy zárják be a magánszemélyek és a vállalatok által egyaránt használt kiskapukat. Svájcban is elismerik, hogy komoly versenynyomás nehezedik rájuk. „A nemzetközi pénzügyi központok kíméletlen harcot folytatnak, hogy a legjobb feltételeket teremtsék meg” – mondja Urs Roth, a svájci bankárszövetség vezetője.
Uniós elvárások
Az országon belül 35 százalékos forrásadó terheli a belföldi értékpapírokon és letéteken elért tőkenövekményt. Ez azonban nem vonatkozik a svájci számlákon keresztül vásárolt külföldi értékpapírokra. A Brüsszel és Bern között júniusban létrejött megállapodás szerint 2005-től a svájci számlával rendelkező uniós ügyfelek esetében 15 százalékos forrásadót vonnak le a külföldi értékpapírok, például a német államkötvények kamatjövedelméből, és az adó háromnegyede az illető ország költségvetését fogja gazdagítani. Az adó mértéke azután fokozatosan 35 százalékra nő, ami még mindig kevesebb ugyan a németországi tehernél – ott a kamatjövedelemre a személyi jövedelemadó kulcsai érvényesek, s ezek közül a legmagasabb még jövőre is csak 42 százalékra csökken az idei 48,5-ről -, de magasabb annál, amit sok más adóparadicsomban kell fizetni.
A svájci bankok készek elfogadni az EU által követelt módosításokat és egyéb szabályokat, mindazonáltal félnek attól, hogy emiatt jócskán megnőnek a technológiai és a bérköltségeik. A bankárok amiatt is aggódnak, hogy a Brüsszellel kötött megállapodás nyomán hátrányba kerülnek olyan EU-n kívüli területekkel szemben, mint például Monaco és Liechtenstein, ahol a kamatjövedelmeket nem terheli forrásadó. Vagy ott van Szingapúr, amely egy európai bankárok körében végzett felmérés szerint 2005-re a világ második legnagyobb off-shore bankcentrumává válhat, megelőzve Luxemburgot. Ennek hatása biztosan érződni fog a zürichi páncéltermekben is.
A teljes cikket elolvashatja a Figyelő 47. számában.
