Élénk mozgások jellemezték a hazai állampapírpiac kora tavaszát. A múlt havi erős hozamnövekedést április elején számottevő csökkenés követte. Az EU-referendumig folyamatosan emelkedtek az árfolyamok, ám azt követően megfordult a trend.
A piac által prognosztizált további kisebb hozamcsökkenés nem következett be, sőt a várakozásoktól jócskán elmaradó részvételi arány azt eredményezte, hogy a befektetők egy része a profitrealizálás mellett döntött. Az uniós csatlakozási optimizmus piacformáló szerepét azonmód felváltotta a gazdasági folyamatok alakulása, a nem túl biztató adatok hatására tíz napja esnek az árfolyamok.
Várható kamatdöntések
A két hét múlva esedékes kamatdöntések is tartogathatnak meglepetéseket. A sort a Federal Reserve nyitja május 6-án, de a várakozások szerint most nem képzelhető el a jelenlegi 1,25 százalékos kamatszint módosulása. Huszonöt bázispontos vágásra számítanak azonban Nagy-Britanniában, a Bank of England május 8-ai ülésén. Az Európai Központi Bank mozgástere ezzel szemben lényegesen kisebb, ezért a márciusi háborús helyzetben végrehajtott, „nyugtató” célzatú 25 bázispontos kamatcsökkentést követően egyelőre kivárásra törekszenek az európai illetékesek, főleg az eurózóna márciusban meglódult inflációs rátája nyomán.
A folyó fizetési mérleg hiánya egyre csúnyább képet mutat. A januári deficit 341 millió euró, szemben az elemzők 260-280 milliós várakozásaival. Februárban még nagyobb hiányt mutatott a mérleg, a piac által várt 350 millió euróval szemben 413 milliós negatívum keletkezett.
Februárban jelentős ugrást mutattak a termelői árak is, és a márciusi inflációs adat sem adott okot semmiféle optimizmusra. A havi fogyasztói kosár drágulása 0,8 százalék lett, az éves infláció 4,7 százalékot mutatott. Ez nem egyezett a piac általános vélekedésével (az elemzők 4,5 százalékon stagnáló árindexet jeleztek előre), a befektetőket kellemetlen meglepetésként érte az október óta csökkenő trend megtörése.
Némi vigaszt jelentett az államháztartás március végi 282 milliárd forintos hiánya (körülbelül egyharmada az éves tervezett deficitnek). Ez ugyanis kedvezőbb volt a Pénzügyminisztérium tervszámainál.
A külpiacok is átrendeződtek az iraki háború miatt. A kezdeti bizonytalanság természetesen az állampapírok felé terelte a befektetőket, de a részvénytőzsdéken bekövetkezett száguldás jelentős mennyiségű tőkét szippantott vissza március vége felé. A február végi állapotokhoz képest így is jelentősebb hozamemelkedés mutatkozott az Egyesült Államokban és Európában is.
Érdemes odafigyelni…
…az állampapírok piacára jelentősebb hatást kifejtő eseményekre:
Április 28: MNB kamatdöntés
Május 5: márciusi termelői árindex publikálása
Május 6: áprilisi államháztartási mérleg publikálása
Május 12: MNB kamatdöntés
Május 13: áprilisi fogyasztói árindex publikálása
Május 14: márciusi folyó fizetési mérleg publikálása
Május 26: MNB kamatdöntés
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közelmúltban rendezett aukciói vegyesen alakultak. Az államkötvények iránt továbbra is jelentős érdeklődés mutatkozott, a hozamok ugyanakkor nagy ugrásokat mutattak, a diszkont kincstárjegyek esetében nem így alakult a helyzet. Az éven belüli papírok áprilisban nem bizonyultak túlságosan kelendőnek: a beérkező ajánlatok alacsony értéke miatt az ÁKK többször is a tervezettnél kisebb mennyiséget dobott piacra.
A Magyar Nemzeti Bank közben nem befolyásolta számottevően a piaci eseményeket. A jegybanki alapkamat a januári kétszeri 50 bázispontos csökkentést követően nem változott. Továbbra is 6,5 százalékon toporog, és egyelőre nincs jele annak, hogy a jegybank változtatni kívánna jelenlegi politikáján. A piacról is eltünedeztek a kamatemelési várakozások, de az MNB bármikor beavatkozhat a folyamatokba.
A forint árfolyama amúgy is eléggé rapszodikusan alakult. Az utóbbi napokban a sávközéptől 11 százalékra stabilizálódott, de a csatlakozási szavazást követően átmenetileg 10 százalék alá is süllyedt. Közben tovább növekedett, és újabb rekordokat döntött a külföldiek kezén lévő állampapír-mennyiség, májusra biztosan eléri a 2000 milliárd forintos értéket.